Komoly vizsgálat az állami pénzen finanszírozott Nitrogénművek ellen

Komoly vizsgálat az állami pénzen finanszírozott Nitrogénművek ellen

hirdetes
Egyelőre kevés szivárgott ki, de az biztos, hogy a Gazdasági Versenyhivatal komoly vizsgálatot indított a Nitrogénművek háza táján. A HírExtra megtalálta azt, aki a vizsgálatot kezdeményezte. A Magyar Gazdakörök és Gazda- szervezetek Országos Szövetsége (Magosz) tavaly decemberében a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordult, hogy a Nitrogénművek tavalyi árképzési politikáját kivizsgálja.
Komoly vizsgálat az állami pénzen finanszírozott Nitrogénművek ellen
A gazdák gondja a hirtelen duplájára emelt műtrágyaár volt. Mint ismeretes, a péti székhelyű cég 2008-ban közel száz százalékkal növelte termékei árát. Mivel a cég Magyarországon gyakorlatilag monopolhelyzetben van, az áremelést nem igazán tudták kivédeni a gazdák.

A Versenyhivatalhoz került bizonyító dokumentumokat eredetileg egy magánszemély gyűjtötte össze, a Magosz mögé állt az ötletnek. Az illető a Hírextrának adott név nélküli nyilatkozatot. Elmondta, a beadványukat február 17-ig el kellett bírálnia a GVH-nak. Addig volt idejük arra, hogy begyűjtsék a megfelelő információkat a Nitrogénművektől, ami alapján egy esetleges komolyabb, átfogóbb eljárást kezdeményezhetnek.



Elindult a mélyebb vizsgálat





Mint megtudtuk, a Versenyhivatal március végéig meghosszabbította a vizsgálódást, információink szerint azért, mert rendkívül bonyolult az ügy, és a hivatali informátorunk szerint „van mit nézni”. Felröppentek hírek arról is, hogy a Nitrogénművek nem volt megfelelő partner, és csak hosszú huzavona árán adta ki a GVH-nak a kért információkat, ám erről a hozzáállásról ellentmondó hírek vannak – némelyek szerint udvariasan, és maximálisan együttműködve kezeli a péti cég az ügyet.

Egy biztos, a Versenyhivatal megalapozottnak találta a beadványt, és egy jóval szélesebb vizsgálatba kezdett a Bige László tulajdonában lévő cégnél. De mi lehet olyan nagy súlyú az ügyben, hogy egy nagyobb apparátust kell bevetni?


hirdetes


Indokolatlan emelés





A vizsgálódást kezdeményező szakértő, a HírExtrának elmondta, a Nitrogénművek árpolitikája miatt gazdák ezrei, családok tömege járt rosszul. A műtrágyaár ilyen megemelése számukra 20 százalékos kiadásnövekedést jelentett. A jóval magasabb műtrágyaár ráadásul semmivel nem volt indokolható.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a cég Magyarország 60-70 százalékát látja el műtrágyával. Vagyis olyan vezető szerepben van, ami az importőrök számára is kikerülhetetlen. Ráadásul, ha a Nitrogénművek hirtelen megduplázza a műtrágya árát, a kereskedők, akik külföldről hozzák be a maradék kb. 40 százalékot, saját jól felfogott üzleti érdekük miatt szintén drágábban fogják adni a termékeket.



Felelős a gazdákért





A Nitrogénművek piaci pozíciójánál fogva komoly felelősséggel tartozik a magyar gazdákért. Ám a nyilatkozó szerint ezt a felelőséget Bige László úgy látszik, nem érzi. Számára egyértelmű, hogy az ár duplájára való emelésénél az egyetlen indok, a komolyabb nyereség elérése. Miközben ez a lépés az egész magyar mezőgazdaságot megborította, az így keletkezett haszon egyetlen ember zsebébe vándorolt.

A Magosz azért állt be az illető mögé, mert ők vállalták fel a magyar gazdák érdekeit. A név nélkül nyilatkozó forrásunk elmondta, nem akart ő „ekkora cirkuszt az ügyből”, ám a Magoszhoz annyi panasz érkezett, hogy a gazdaszervezet nélküle is elkezdte az adatgyűjtést. Mivel azonban nála már megvoltak a dokumentumok, így hamar egymásra találtak.

Úgy gondolja, a gazdákat 3-4 milliárdos kár is érhette. De mint mondta csak meg kell nézni, milyen nyereség realizálódott a Nitrogénműveknél. Arra, hogy mi várhat a cégre, ha bebizonyosodik a monopolhelyzettel való visszaélés, nem tudott választ adni, de tapasztalata szerint néhány százmilliós büntetésre simán számíthat. Hozzátette, ez persze egy ilyen bevételeket produkáló cégnek nem sokat számít.

Elmondta azt is, hogy érdemes lenne jobban utánajárni annak, hogy a Bige Holding cégei között milyen körbeszámlázásokkal oldották meg a virtuális forgalmat. Csupa olyan pénzügyi, számviteli és gazdasági bűncselekmény gyanúja merült már eddig is fel a cégeknél, ami a fenti kijelentést mondatja vele.

Akár igaza van a forrásunknak, akár nem, azt leszögezhetjük, a Nitrogénművek illetve tulajdonosa, Bige László számtalan furcsa jogi és pénzügyi ügybe keveredett már. Ezért különösen érdekes az, hogy miért kaphatott éppen ő 10 milliárdos állami hitelt, míg más talpig becsületes cégeket hagyunk a tönkremenni.
hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes