A klíviát csakis szeretni lehet, legfőképpen azért, mert csokorban nyíló, hatalmas virágaival örvendeztet meg minket február-március között, a télikertben pedig mesés leveleivel díszít.
Egy kis klívia-történelem
A klívia az amarilliszfélék egyik nemzettsége, amely hosszú ideig tartó nemesítés eredményeként jött létre. Ez a nem mindennapi növény Dél-Afrikában őshonos, szokták nevezni szobaliliomnak is. Leginkább szubtrópusi, partvidéki erdőségekben, hegyvidékeken, fák árnyékában találkozhatunk vele.
Az első példányokat körülbelül 200 évvel ezelőtt hozták Angliába, és onnan terjedtek el egész Európában. Elsőként a skót felföldi lady Charlotte Clive kezdte el termeszteni, a nemzetség róla kapta a nevét, hála az angol botanikusnak, John Lindley-nek. A klívia az 1880-as években kezdett el közkedveltté válni, a viktoriánus időkre már egész Európában imádott szobanövénnyé fejlődött.
A klívia bemutatása
A klívia levelei húsosak, egy tőről erednek a föld alatt található szárról (lényegében nincs is szára, a szemnek teljesen láthatatlan marad). Általában 15-30 pirosas, vagy narancssárga virágot hoz a tél közepén-végén, vagy kora tavasszal, attól függően, hogy megfelelő milyen környezetben helyezzük el (a következő oldalon elmondom majd, mi szükséges a minél korábbi virágzáshoz).
Virágai a hosszú, húsos levelei rozettájából nyúlnak magas tőkocsány csúcson. Fontos elmondanunk, hogy vigyázni kell a növénnyel, mivel teljes egészében mérgező. Őshazájában az erősen mérgező rizómáját gyógyászati céllal gyűjtötték, gyógynövényként használták fel.
A virágzás után még inkább oda kell figyelnünk arra, hogy hova tesszük, mivel ekkor jelennek meg a leginkább mérgező piros bogyói, amik felhívják a gyerekek figyelmét! Nagyjából elmondtam minden érdekességet a klíviáról, már csak az hiányzik, hogy megtudjátok, mi szükséges a gondozásához, neveléséhez, ahhoz, hogy hosszú életű, illetve csodálatosan szép dísze legyen otthonunknak/kertünknek. A következő oldalon ezeket a fontos dolgokat is megtudhatjátok, lapozzatok egyet!
