A bürokrácia ára az EU-ban
Az állami bürokrácia ma az Európai Unió GDP-jének három és fél százalékát emészti fel. A versenyképesség biztosítása érdekében le kell építeni az állami bürokráciát, egyben megerősíteni a vállalkozó szellemet.
Az adminisztráció költsége hazánkban
Magyarország a GDP öt-hat százalékát költi adminisztrációra, amit 2012-ig huszonöt százalékkal csökkenteni kell. Ehhez átláthatóvá és egyszerűvé kellene tenni a központi igazgatási rendszer szabályozását és hivatalokat kellene összevonni.
Valamennyi új törvényi szabályozás auditálása után mindenki számára világossá kell tenni, hogy az mennyibe kerül egy képzeletbeli árcédulán - mondta az alelnök, aki kijelentette: "Új védjegyem a fölösleges szabályozás visszaszorítása lesz".
A kkv szektor a versenyképesség jövője
Az EU alelnöke szerint Európának szüksége van az ipari bázisra, hiszen csak ehhez kapcsolódhatnak a szolgáltatások, s ez az európai ipar lehet a kis és középvállalati szektor partnere.
Készül az EU-s törvény a KKV –k fejlesztésére
Korábban a gazdasági miniszterek csak a "vasárnapi beszédekben" foglalkoztak a kkv-szektorral, most azonban már mindenki felismerte e szektor jelentőségét, ezért kidolgozás alatt áll egy kisvállalkozási törvény (small business act), amely jogszabályi keretet biztosít a szektor növekedésére, foglalkoztatási lehetőségeinek bővítésére, a pénzügyi források könnyebb elérésére.
Megoldás: minőségi termék, innováció
A globális versenytől nem félni kell, hanem magas minőségű termékekkel, az innováció folyamatos alkalmazásával, az energiahatékonyság javításával, fenntartható fejlődéssel kell válaszolni a globális kihívásra. Ez lehet a "Made in Europa" új szlogenje.
A vállalkozói kedv növeléséért
Az EU-ban a vállalkozási szellem erősítésére van szükség, elsősorban azért, mert az "európai vállalkozások kevésbé dinamikusak, mint például az amerikaiak".
A magyar vállalkozói kedv növelésére a Vállalkozók Országos Szövetsége több javaslatot is tett. Ilyenek többek között a bérek technikai bruttósítása, a segélyek helyett az olcsó hitelek biztosítása. A Széchenyi kártya továbbfejlesztése, a közbeszerzési és uniós pályázatok bonyolult hozzáférési rendszerének egyszerűsítése.