Kiállítási tükör - tendenciák, újdonságok az élelmiszeripari szakágazatokban címmel rendezett konferenciát 2006. november 23-án az FVM Agrármarketing Centrum Kht. és a Magyar Marketing Szövetség Agrár- és Élelmiszeripari Marketing klubja.
A konferenciát Dr. Katona Edit nyitotta meg az Agrármarketing Centrum nevében azzal a célkitűzéssel, hogy agrárstratégia ne legyen marketing stratégia nélkül.
A konferencián két bevezető előadás hangzott el.
Dr. Totth Gedeon a BGF tanára, A kiállítások szerepe, jelentősége a cégek marketingmunkájában címmel tartotta meg prezentációját, melyben a kiállítás, mint marketing eszköz előnyeiről, céljairól beszélt. Elmondta a hazai tapasztalatokat, hogy a magyar kiállítók miért is tartják kevésbé fontosnak, hasznosnak a kiállításokat, mint a külföldiek.
Kandikó József, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának tanára az újdonságokról, tendenciákról beszélt Az ágazati marketing a kiállítások tükrében című előadásában kivetítve a Foodapest kiállításra.
Az elhangzottak főbb pontjai a következők.
Az ezévi élelmiszeripari kiállításon nem jelentek meg az ágazatot képviselő nagy cégek, főként a kis- és középvállalkozások vettek részt. A vásár, egy komplex marketing információs platform, mert nem csak bemutatkozási lehetőség, hanem az információ gyüjtés eszköze is. Miről is? A fogyasztókról, a vásárlókról, a vevőkről, a partnerekről, a versenytársakról, a trendekről és a tendenciákról.
Az információgyüjtés. Egyik oldala a monitoring, az esemény információk gyüjtése arról, ami történik. Másik oldala a felderítés. Az új tendenciák, új összefüggések feltérképezése, az hogy milyen megoldásokkal reagálnak az egyes piaci szereplők az új fogyasztói trendekre. Hogyan reagál a kínálat az élelmiszer-biztonsági problémákra, az egészségtudatosság erősödésére, a környezet érzékenység fejlődésére, a szabadidő felértékelődésére, a demográfiai kihívásokra, a márkatudatosság erősödésére és a technológiai fejlődésre?
A kiállítás nagyon hasznos segítség az árstratégiai döntésekben. Segít az árak bearányosítására, kipuhatolására. Új termékek árazásának tesztelésére kiválló lehetőség, a kiállítás minden egyes napján eltérő árral lehet tesztelni a fogyasztói reakciókat.
Ezeken kívül egy kiállítás lehetőséget nyújt még a kommunikációs stratégia kialakításához, fejlesztéséhez, teszteléséhez például az új márkák, csomagolások, érvek, reklámeszközök terén.
Az előadások végén felszólalt Nagy Károly. Észrevételével bírálta a magyar kiállítókat, miszerint nem használják ki a kiállítások nyújtotta előnyöket kellő mértékben. "Magyarországon nem kritikusabbak a látogatók! A kiállítók elkövetik a hibát, hogy nem készülnek fel a kiállításra!" Márai Géza a Szent István Egyetem tanára megjegyezte, hogy az előadásból nem érezte, hogy tiszták lennének az árutermelési körülmények. "A kiállításon is érezhető, hogy vannak problémák a termelésben. Nincs már meg az a hazai árutermelési háttér."
A program másik felében kerekasztal beszélgetések folytak, négy témában:
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.