A közös agrárpolitika (KAP) célja, hogy a mezőgazdasági termelők számára kielégítő életszínvonalat biztosítson, a fogyasztókat méltányos áron kapható, minőségi élelmiszerekkel lássa el, és szavatolja a vidéki kulturális örökség védelmét. Az agrárpolitikát az a törekvés formálta, hogy eleget tegyen a társadalom változó igényeinek, így keretében egyre hangsúlyosabb szerepet kapott az élelmiszer-biztonság, a környezetvédelem, a legkedvezőbb ár/minőség arány, valamint a mezőgazdaságnak mint az üzemanyaggá alakítható termények forrásának újfajta megközelítése.
KAP
A legnagyobb mértékben integrált közösségi szakpolitikaként a KAP az uniós költségvetés tekintélyes hányadát képviseli. A hetvenes évekbeli 70%-os rekordarány azonban mára jelentősen visszaesett: az EU a 2007 és 2013 közötti időszakban a költségvetésnek csak 70%-át fordítja a KAP-ra; ez a tény egyrészt a reformok eredményeként jelentkező költségmegtakarításról tanúskodik, másrészt arról, hogy egyes agrártételek azóta az említett időszakban a költségvetés 11%-át képviselő vidékfejlesztési kiadások közé kerültek át. A mezőgazdaságra fordított kiadások relatív csökkenésének további oka, hogy az EU egyre több feladat elvégzéséért felelős, ezért viszonylag kevesebbet tud fordítani egy adott feladatra. A KAP biztosítja, hogy a termelők megfelelő bevételhez jussanak, ugyanakkor nem beszélhetünk túlzó mértékű támogatásról: a gazdák bevétele általában alacsonyabb, mint a más gazdasági ágazatokban dolgozó munkavállalóké.
Haladni a korral
Nem sokkal az EU alapító tagállamait sújtó egy évtizedes élelmiszerhiányt követően, 50 évvel ezelőtt született meg a KAP, melynek első intézkedése az alapvető élelmiszerek termelésének támogatása volt az önellátás megvalósítása, a növekvő termelékenység és az élelmiszerellátás biztonságossá tétele érdekében. A termelés támogatása következtében felhalmozódott eladhatatlan marhahús- és vajhegyek, valamint tejáradat az első reformsorozatnak köszönhetően ma már csak rossz emlék.
Napjainkban a mezőgazdaságnak a természeti források megőrzésében és kezelésében betöltött szerepe, valamint a minőségi élelmiszerek előállítása kap nagyobb hangsúlyt. A termelőktől elvárják, hogy piacorientált és versenyképes tevékenységet folytassanak, azaz a piacra és a fogyasztók számára termeljenek anélkül, hogy az egyes termékekre nyújtott támogatás lehetősége befolyásolja őket a termékszerkezettel kapcsolatos döntéseikben. A termékek dotálása helyett fokozatosan bevezették a mezőgazdasági termelőknek juttatott közvetlen kifizetések rendszerét.
A KAP-tól kapott támogatás kiegészíti a gazdaságok bevételét, méltányos megélhetést biztosítva a gazdák számára, akik azonban a támogatást gyakran annak függvényében kapják, hogy tevékenységük összhangban áll-e bizonyos tágabb célkitűzésekkel, például az élelmiszerbiztonsági, állat- és növény-egészségügyi és állatjólléti előírásokkal, illetve biztosítja-e a hagyományos vidéki táj jellegének, valamint természetes madár- és állatvilágának megőrzését. A KAP ugyanakkor pénzügyi védőhálót is biztosít a természeti katasztrófák vagy járványos állatbetegségek által sújtott gazdálkodók számára.
A vidékfejlesztés szerepe
A vidékfejlesztési politika biztosítja, hogy a vidéki táj és élővilág megőrizhesse jelenlegi állapotát. A mezőgazdaság modernizálása és az uniós gazdaság szolgáltatás-orientált jellegének erősödése nyomán a mezőgazdaság sokat veszített jelentőségéből a foglalkoztatás terén. Ez azt jelenti, hogy a vidéki gazdaságok fennmaradása többé nem tekinthető biztosítottnak.
Ebből kifolyólag egyre nagyobb hangsúlyt kap az a szerep, melyet a termelők a vidékfejlesztésben játszhatnak, például az erdőgazdálkodás terén, a biodiverzitás megőrzésében, a vidéki táj környezetvédelmét illetően, valamint azáltal, hogy a vidéki gazdaság diverzifikációjával alternatív munkahelyeket hoznak létre.
A reformok kiterjesztése
A legalapvetőbb szemléletváltás az évtized elején történt: az esetenként túltermelést eredményező dotálásról a mezőgazdasági támogatási rendszer a fogyasztók igényeihez igazított termelést ösztönző kifizetésekre állt át. Azóta a reform olyan termékekre is kiterjedt, melyekre eleinte nem vonatkozott az átalakított támogatási rendszer. Ezek között szerepel a bor, a gyümölcs- és zöldségfélék, a banán, a kukorica és a cukor. A cukoripari reformok eredményeképp az EU a világ második legnagyobb exportőréből nettó importőrré alakul át.
A jövőre nézve az alábbi feladatok várnak még az Unióra:
- az utóbbi öt évtized során apránként felépített mezőgazdasági jogszabályrendszer racionalizálása, a jogszabályok egyszerűsítése;
- az egyes termékekre vonatkozó különböző piaci rendtartások és szabályok helyett egységes rendtartás és szabályrendszer bevezetése;
- az EU-támogatások igénylésekor a gazdákra nehezedő bürokratikus terhek csökkentése a nemzeti kormányokkal együttműködve.
Ugyanakkor a KAP folyamatosan igazodik a gazdák számára kínálkozó új lehetőségekhez is, például támogatja a bioüzemanyag, illetve az erőművekben hasznosítható biomassza előállítását. Az üzemanyaggyártás céljából folytatott növénytermesztés gazdasági szempontból önmagában még nem életképes tevékenység, mivel azonban a fosszilis energiaforrások használatának csökkentése és a klímaváltozás visszaszorítása miatt e termelőtevékenység a társadalom érdekeit szolgálja, a KAP támogatja azt.
A reformok ezenkívül igazságosabbá teszik a világkereskedelmi folyamatokat, ezért az EU kész arra, hogy egy kiegyensúlyozott nemzetközi kereskedelmi reformcsomag részeként e téren további lépéseket tegyen. A KAP-on belül végrehajtott reformok csökkentik a kockázatát annak, hogy az EU túltermelés esetén nyújtott exporttámogatásai torzítsák a kereskedelmet. Ezek a változások készítették fel az EU-t a nemrégiben megtorpant dohai folyamatra: a nemzetközi kereskedelem liberalizációjáról szóló tanácskozássorozat keretén belül az EU felajánlotta, hogy 2013-ig eltöröl minden exporttámogatást, a mezőgazdasági import átlagos vámtarifáját pedig mintegy felére – 23%-ról 12%-ra – csökkenti. Mindenesetre az EU a fent felsorolt intézkedések nélkül is világviszonylatban az első helyen áll az élelmiszer-behozatal terén, és a legnagyobb felvevőpiacot jelenti a harmadik világ élelmiszeripari termékei számára.
A bővítésből fakadó kihívások
Az Európai Unió 2004. májusi és 2007. januári bővítése következtében az EU mezőgazdasági termelőinek száma először közel 55%-kal, majd további 53%-kal növekedett. Az új tagállamokban a gazdák és élelmiszer-feldolgozók különleges kihívásokkal néznek szembe, amikor az EU többi országának mezőgazdasági termelésével kell versenyre kelniük, ezért már a csatlakozást megelőzően részesültek a modernizációt támogató finanszírozásban. Speciális finanszírozási csomagot alakítottak ki az érintett gazdák számára, amely támogatta a korai nyugdíjaztatást, a hátrányos helyzetű térségeket, a környezetvédelmet, az erdősítést, a félig önellátó mezőgazdasági üzemek kialakítását, a termelői csoportokat, valamint az élelmiszerekre, higiéniai és állatjólléti követelményekre vonatkozó uniós előírásoknak megfelelő működést. A KAP egyes szabályait az új tagországokban fokozatosan vezetik be, hogy időt biztosítsanak az átállásra az érintettek számára.
Fókuszban a fogyasztó
Az EU ösztönzi a jó minőségű és a nemzetközi piacon versenyképes élelmiszerek előállítását azáltal, hogy anyagilag támogatja a mezőgazdaságra és az élelmiszer-feldolgozásra irányuló innovációt, és a minőséget igazoló címkék önkéntes használatára bátorít. Ezek a címkék tájékoztatnak például arról, ha az adott élelmiszer teljes egészében élelmiszer-előállítási tradícióiról ismert európai tájegységből származik, vagy jelezhetik azt, hogy egy bizonyos földrajzi helyhez egyértelműen kötődő, közismert élelmiszerről van szó. Létezik olyan címke is, melyet akkor kell elhelyezni az élelmiszeren, ha hagyományos alapanyagokból vagy hagyományőrző módszerekkel készült, illetve ha bioélelmiszernek minősül. A bioélelmiszereket jelző címke csak azon termékek esetén használható, amelyek alapanyagainak legalább 95%-a az EU szabályai szerint biogazdálkodásnak minősülő termelési eljárások szerint készült.
Forrás: www.europa.eu
