A mezőgazdaságban, az iparban vagy a gazdaság egyéb ágazataiban minden gazdasági tevékenységet egy közös célért, az anyagi javak termeléséért, a termelés gazdaságosságának növeléséért végzünk. Ez vonatkozik az állattenyésztési ágazat egészére, és ezen belül a juhágazatra is. Közismert tény, hogy az állat elsősorban akkor képes ennek az alapvető célkitűzésnek eleget tenni, ha a termeléshez szükséges legelemibb feltételek, vagyis a kellemes közérzetét, nyugodt és lehetőleg állandóan azonos környezeti feltételeit biztosító elhelyezés, a külső ártalmas befolyásoktól mentes termelés kialakítása biztosítva van.
A mezőgazdaságban, az iparban vagy a gazdaság egyéb ágazataiban minden gazdasági tevékenységet egy közös célért, az anyagi javak termeléséért, a termelés gazdaságosságának növeléséért végzünk. Ez vonatkozik az állattenyésztési ágazat egészére, és ezen belül a juhágazatra is. Közismert tény, hogy az állat elsősorban akkor képes ennek az alapvető célkitűzésnek eleget tenni, ha a termeléshez szükséges legelemibb feltételek, vagyis a kellemes közérzetét, nyugodt és lehetőleg állandóan azonos környezeti feltételeit biztosító elhelyezés, a külső ártalmas befolyásoktól mentes termelés kialakítása biztosítva van.
A legtöbb országban, így hazánkban is az a gyakorlat, hogy a szakemberek és a termelőüzemek leginkább az állatok teljesítményének növelése végett a legtöbb figyelmet érthetően a takarmányozásra, valamint az állatok termelőképességét közvetlenül fokozó tényezőkre fordítják.
Már kisebb az érdeklődés az állategészségügyi, a kedvező környezeti tényezők és állapotok javítása iránt. E téren szemléleti probléma is jelentkezik, minthogy e tényezőt általában nem úgy kezelik, mint az adott állomány teljesítménynövelésének forrását, hanem "csak" mint védekezési feladatot. Szoros értelemben véve ez érthető, hiszen az egészségvédelem az állattenyésztési tevékenység defenzív tényezője, szemben például a takarmányozással, amely határozottan offenzív tényező, a termelés növelésének produktív eleme.
Ezért világszerte, így hazánkban is kevés közlemény foglalkozik az állatokat érő behatások fiziológiás és gazdasági vonatkozásaival, azok megelőzésének és elhárításának módozataival. Az ipari jellegű állattenyésztés olyan fajták kitenyésztését követeli meg, amelyek a tömeges tartási körülmények között is jól termelnek. Ezek a fajták viszont gyors fejlődésűek is, a takarmány átalakítását hasznos állati termékké lehetőleg maximális hatásfokkal végzik, éppen ezek miatt szervezetük kifinomultabb, érzékenyebb a külső behatások iránt, így hazánkban a kedvező éghajlati és földrajzi viszonyok ellenére is kevesebbet mozognak, a szabad levegő, nap alig éri őket.
Mindezek következtében ellenálló képességük csökkent, igényességük fokozódott, a tömegbetegségek súlyosabb gazdasági következményekkel folynak le közöttük, sőt újabb és addig ismeretlen, vagy régebben komolyabb veszteségekkel nem járó ártalmak is fellépnek az állományokban.
Ha átgondoljuk, hogy évtizedek folyamán ezek a tényezők milyen anyagi és állománybeli károkat okoztak és okoznak a nemzetgazdaságnak, a helyzet a nagyságrendeket és a tendenciát tekintve nem megnyugtató. Megfelelő környezeti és tartási körülmények hiánya, az állategészségügyi helyzet és szolgáltatások alacsony színvonala évente több százmillió Ft-tal károsítja gazdaságunkat.
Az állategészségügyi munka feltételeiben a legnagyobb káros és negatív változás az állattartás új üzemi struktúrája miatt következik be. A nagyüzemek kialakulása és a hagyományos állattartás szűkülése ugyanis megváltoztatta az egészségvédelem körülményeit, ezáltal tehát országunkban az állatállomány erősen koncentrálódott, és a hagyományos állattartók száma az elmúlt két évtized alatt ugyancsak jelentősen csökkent.
A háziállatok, különösen a nagy termelőképességű kultúrfajták, a céltudatos tenyészkiválasztás eredményeképpen nemcsak örökletessé vált nagy termelőképességgel jönnek a világra, hanem fokozott igénnyel is a környezetük iránt. A kultúrfajták ugyanis a domesztikálódás során sokat vesztettek alkalmazkodóképességükből a természet folyton változó hatásaival szemben (időjárás, alacsony és magas hőmérséklet, táplálékhiány stb.), ösztöneik és védekező reflexeik eltompultak, amellett a zárt helyen, esetleg lekötve tartott állatoknak nincs is lehetőségük ahhoz, hogy maguknak alkalmasabb környezetet tudjanak keresni. Háziállataink tehát mindinkább függvényévé váltak az ember által jól vagy rosszul megszabott mesterséges környezetnek. A környezeti tényezők közül a szélsőséges klímahatások csökkentik háziállataink termelését, takarmányértékesítését, természetes ellenálló képességét, és rontják egészségi állapotát. A számos klímatényező közül különösen a túlságosan magas és túlságosan alacsony hőmérséklet szerepe jelentős. Hazánkban uralkodó környezeti tényezők hatása nem egyformán érinti a különböző állatfajokat. Legérzékenyebben reagál a baromfi és juh mellett a sertés. Márpedig a megbetegedett állatok 30-35%-a baromfi, 20-25%-a juh, és mintegy 20-25%-a sertés, így a beteg, kisebb teljesítményt nyújtó állatok száma több százmillió forintot tesz ki. Számos belföldi és külföldi szakember (Szép Iván és munkatársai, Czakó, Klose stb.) kísérleti eredményei alapján megállapították, hogy a külső hőmérséklet emelkedésével egyidejűleg csökken a takarmányfelvétel és az értékesülés. Szerintük 40 oC külső hőmérsékleten a juhok takarmányértékesítése gyakorlatilag megszűnik, 27 oC-on 1/10-ére csökken. Más vizsgálataik esetében pedig már a 24 oC feletti hőmérséklet mellett is csökkent a takarmányfelvétel és a tejtermelés, ha a hőmérséklet emelkedését a relatív páratartalomnak 75%-ára való felemelése követte. A normális szintet csak akkor érték el újból, amikor a hőmérsékletet 18 oC-ra csökkentették le. A takarmányértékesítés megszűnését, illetve csökkent voltát a fenti kutatók azzal magyarázták, hogy a felvett takarmány táplálóanyagainak nagy része a fokozott hőleadás révén ment veszendőbe. A túl magas külső levegőhőmérséklet hőleadási zavart okoz. Az állat képtelen leadni a felesleges hőjét, ami végül is hyperthermiás állapotra vezet.
Hazánk juhászatában, a többi állattenyésztési ágazathoz hasonlóan, az 1960-as, de főként az utóbbi két évtizedben alapvető strukturális változás következett be. Hosszú évtizedeken keresztül igen jó és hatékonyan prosperáló kisüzemi juhászatban, rendkívül rövid idő alatt történt változás. Elkezdődött a nagyüzemi juhászat pillérjeinek lerakása, azonban a nagy juhászatok állományára általában a hagyományos viszonyok maradtak jellemzőek, ahol az egyedi kezelés döntő szerepet játszik a termelőképesség kialakulásában.
A szabad természeti viszonyokhoz szokott állatok, az ember által mesterségesen létesített környezetben elvesztik természetes életfeltételeiket. A nagyüzemekben sötétben, szűk ketrecekben összezsúfolva és a szabad mozgási lehetőségtől megfosztva, egymást agyontaposva lettek elhelyezve. Az élettani igényeikkel ellentétes tartás következtében hajlamosabbak lettek a megbetegedésre. A betegséget a nagyüzem nagy mennyiségű gyógyszeretetéssel próbálja kompenzálni. Ennek nagyobb része viszont nem bomlik le, hanem az állat szervezetében raktározva a hússal és tejjel együtt a fogyasztók asztalára kerül. Ezáltal a fogyasztók szervezetében is káros élettani és emésztési zavarokat idéz elő. Hitelt érdemlő vizsgálati eredmények tanulságai szerint a helytelen nagyüzemi körülmények között tartott állatok 1994-ben több százmillió forint kárt okoztak a nemzetgazdaságunknak. Az elhullás mértéke az említett évben (1994) 2-3-szorosa volt a 10-15 évvel ezelőttinek.
Az állattartók pénz- és állami támogatás hiánya miatt képtelenek az állatok számára legalapvetőbb élettani, tartási, takarmányozási, egészségügyi és mozgási lehetőségek és körülmények megteremtésére, amelynek következtében több ezer juh elhullását nem képesek megakadályozni.
Gyakorlati értelemben vett nagyüzemi juhászatról akkor beszélhetünk, ha rendelkezésre állnak azok az anyagi, egészségügyi, szellemi és nem utolsósorban megfelelő fajták, amelyek lehetővé teszik, hogy biztonságosan nagy mennyiségben, teljes gépi rendszerrel, valamint ezekhez alkalmazkodó épületrendszerekben, specializált szakmunkások közreműködésével történjék az egyenletes minőségű áru-előállítás. Az ipari és nagyüzemi jellegű juhászatok nagyságát meghatározó fő tényező az állatok termelésének szintje, vagyis sorjában a gyapjú-, a hús- és a tejhozam. A nagy létszámú telepek ugyanis csak akkor termelhetnek gazdaságosan, ha nemcsak a munkatermelékenység nő, és viszonylagos beruházási költség csökken, hanem a termelés is nő. A juhágazatban ez nagy gondot okoz, mert az iparszerűen üzemelő koncentrált telepeken az elhelyezési, tartási, egészségügyi, tenyészszervezési, és nem utolsósorban elosztási és értékesítés rendszeréből adódó költségtöbblet csak akkor térül meg, ha megfelelő termeléssel párosul.
Összegezve az eddigiekben vázoltakat, meg kell állapítani, hogy sajnos a fent említett okok miatt az ipar és nagyüzemi jelleggel működő juhászatok kialakítása nehéz feladat elé állítja mezőgazdaságunkat. A hozzáfűződött reményeket csak akkor válthatjuk be, ha megváltozik a szakemberek és a termelők szemlélete. A juhok termelőképességének kifejtéséhez szükségessé válik a tenyésztési, takarmányozási, egészségügyi körülmények alapos megváltoztatása.
A legtöbb országban, így hazánkban is az a gyakorlat, hogy a szakemberek és a termelőüzemek leginkább az állatok teljesítményének növelése végett a legtöbb figyelmet érthetően a takarmányozásra, valamint az állatok termelőképességét közvetlenül fokozó tényezőkre fordítják.
Már kisebb az érdeklődés az állategészségügyi, a kedvező környezeti tényezők és állapotok javítása iránt. E téren szemléleti probléma is jelentkezik, minthogy e tényezőt általában nem úgy kezelik, mint az adott állomány teljesítménynövelésének forrását, hanem "csak" mint védekezési feladatot. Szoros értelemben véve ez érthető, hiszen az egészségvédelem az állattenyésztési tevékenység defenzív tényezője, szemben például a takarmányozással, amely határozottan offenzív tényező, a termelés növelésének produktív eleme.
Ezért világszerte, így hazánkban is kevés közlemény foglalkozik az állatokat érő behatások fiziológiás és gazdasági vonatkozásaival, azok megelőzésének és elhárításának módozataival. Az ipari jellegű állattenyésztés olyan fajták kitenyésztését követeli meg, amelyek a tömeges tartási körülmények között is jól termelnek. Ezek a fajták viszont gyors fejlődésűek is, a takarmány átalakítását hasznos állati termékké lehetőleg maximális hatásfokkal végzik, éppen ezek miatt szervezetük kifinomultabb, érzékenyebb a külső behatások iránt, így hazánkban a kedvező éghajlati és földrajzi viszonyok ellenére is kevesebbet mozognak, a szabad levegő, nap alig éri őket.
Mindezek következtében ellenálló képességük csökkent, igényességük fokozódott, a tömegbetegségek súlyosabb gazdasági következményekkel folynak le közöttük, sőt újabb és addig ismeretlen, vagy régebben komolyabb veszteségekkel nem járó ártalmak is fellépnek az állományokban.
Ha átgondoljuk, hogy évtizedek folyamán ezek a tényezők milyen anyagi és állománybeli károkat okoztak és okoznak a nemzetgazdaságnak, a helyzet a nagyságrendeket és a tendenciát tekintve nem megnyugtató. Megfelelő környezeti és tartási körülmények hiánya, az állategészségügyi helyzet és szolgáltatások alacsony színvonala évente több százmillió Ft-tal károsítja gazdaságunkat.
Az állategészségügyi munka feltételeiben a legnagyobb káros és negatív változás az állattartás új üzemi struktúrája miatt következik be. A nagyüzemek kialakulása és a hagyományos állattartás szűkülése ugyanis megváltoztatta az egészségvédelem körülményeit, ezáltal tehát országunkban az állatállomány erősen koncentrálódott, és a hagyományos állattartók száma az elmúlt két évtized alatt ugyancsak jelentősen csökkent.
A háziállatok, különösen a nagy termelőképességű kultúrfajták, a céltudatos tenyészkiválasztás eredményeképpen nemcsak örökletessé vált nagy termelőképességgel jönnek a világra, hanem fokozott igénnyel is a környezetük iránt. A kultúrfajták ugyanis a domesztikálódás során sokat vesztettek alkalmazkodóképességükből a természet folyton változó hatásaival szemben (időjárás, alacsony és magas hőmérséklet, táplálékhiány stb.), ösztöneik és védekező reflexeik eltompultak, amellett a zárt helyen, esetleg lekötve tartott állatoknak nincs is lehetőségük ahhoz, hogy maguknak alkalmasabb környezetet tudjanak keresni. Háziállataink tehát mindinkább függvényévé váltak az ember által jól vagy rosszul megszabott mesterséges környezetnek. A környezeti tényezők közül a szélsőséges klímahatások csökkentik háziállataink termelését, takarmányértékesítését, természetes ellenálló képességét, és rontják egészségi állapotát. A számos klímatényező közül különösen a túlságosan magas és túlságosan alacsony hőmérséklet szerepe jelentős. Hazánkban uralkodó környezeti tényezők hatása nem egyformán érinti a különböző állatfajokat. Legérzékenyebben reagál a baromfi és juh mellett a sertés. Márpedig a megbetegedett állatok 30-35%-a baromfi, 20-25%-a juh, és mintegy 20-25%-a sertés, így a beteg, kisebb teljesítményt nyújtó állatok száma több százmillió forintot tesz ki. Számos belföldi és külföldi szakember (Szép Iván és munkatársai, Czakó, Klose stb.) kísérleti eredményei alapján megállapították, hogy a külső hőmérséklet emelkedésével egyidejűleg csökken a takarmányfelvétel és az értékesülés. Szerintük 40 oC külső hőmérsékleten a juhok takarmányértékesítése gyakorlatilag megszűnik, 27 oC-on 1/10-ére csökken. Más vizsgálataik esetében pedig már a 24 oC feletti hőmérséklet mellett is csökkent a takarmányfelvétel és a tejtermelés, ha a hőmérséklet emelkedését a relatív páratartalomnak 75%-ára való felemelése követte. A normális szintet csak akkor érték el újból, amikor a hőmérsékletet 18 oC-ra csökkentették le. A takarmányértékesítés megszűnését, illetve csökkent voltát a fenti kutatók azzal magyarázták, hogy a felvett takarmány táplálóanyagainak nagy része a fokozott hőleadás révén ment veszendőbe. A túl magas külső levegőhőmérséklet hőleadási zavart okoz. Az állat képtelen leadni a felesleges hőjét, ami végül is hyperthermiás állapotra vezet.
Hazánk juhászatában, a többi állattenyésztési ágazathoz hasonlóan, az 1960-as, de főként az utóbbi két évtizedben alapvető strukturális változás következett be. Hosszú évtizedeken keresztül igen jó és hatékonyan prosperáló kisüzemi juhászatban, rendkívül rövid idő alatt történt változás. Elkezdődött a nagyüzemi juhászat pillérjeinek lerakása, azonban a nagy juhászatok állományára általában a hagyományos viszonyok maradtak jellemzőek, ahol az egyedi kezelés döntő szerepet játszik a termelőképesség kialakulásában.
A szabad természeti viszonyokhoz szokott állatok, az ember által mesterségesen létesített környezetben elvesztik természetes életfeltételeiket. A nagyüzemekben sötétben, szűk ketrecekben összezsúfolva és a szabad mozgási lehetőségtől megfosztva, egymást agyontaposva lettek elhelyezve. Az élettani igényeikkel ellentétes tartás következtében hajlamosabbak lettek a megbetegedésre. A betegséget a nagyüzem nagy mennyiségű gyógyszeretetéssel próbálja kompenzálni. Ennek nagyobb része viszont nem bomlik le, hanem az állat szervezetében raktározva a hússal és tejjel együtt a fogyasztók asztalára kerül. Ezáltal a fogyasztók szervezetében is káros élettani és emésztési zavarokat idéz elő. Hitelt érdemlő vizsgálati eredmények tanulságai szerint a helytelen nagyüzemi körülmények között tartott állatok 1994-ben több százmillió forint kárt okoztak a nemzetgazdaságunknak. Az elhullás mértéke az említett évben (1994) 2-3-szorosa volt a 10-15 évvel ezelőttinek.
Az állattartók pénz- és állami támogatás hiánya miatt képtelenek az állatok számára legalapvetőbb élettani, tartási, takarmányozási, egészségügyi és mozgási lehetőségek és körülmények megteremtésére, amelynek következtében több ezer juh elhullását nem képesek megakadályozni.
Gyakorlati értelemben vett nagyüzemi juhászatról akkor beszélhetünk, ha rendelkezésre állnak azok az anyagi, egészségügyi, szellemi és nem utolsósorban megfelelő fajták, amelyek lehetővé teszik, hogy biztonságosan nagy mennyiségben, teljes gépi rendszerrel, valamint ezekhez alkalmazkodó épületrendszerekben, specializált szakmunkások közreműködésével történjék az egyenletes minőségű áru-előállítás. Az ipari és nagyüzemi jellegű juhászatok nagyságát meghatározó fő tényező az állatok termelésének szintje, vagyis sorjában a gyapjú-, a hús- és a tejhozam. A nagy létszámú telepek ugyanis csak akkor termelhetnek gazdaságosan, ha nemcsak a munkatermelékenység nő, és viszonylagos beruházási költség csökken, hanem a termelés is nő. A juhágazatban ez nagy gondot okoz, mert az iparszerűen üzemelő koncentrált telepeken az elhelyezési, tartási, egészségügyi, tenyészszervezési, és nem utolsósorban elosztási és értékesítés rendszeréből adódó költségtöbblet csak akkor térül meg, ha megfelelő termeléssel párosul.
Összegezve az eddigiekben vázoltakat, meg kell állapítani, hogy sajnos a fent említett okok miatt az ipar és nagyüzemi jelleggel működő juhászatok kialakítása nehéz feladat elé állítja mezőgazdaságunkat. A hozzáfűződött reményeket csak akkor válthatjuk be, ha megváltozik a szakemberek és a termelők szemlélete. A juhok termelőképességének kifejtéséhez szükségessé válik a tenyésztési, takarmányozási, egészségügyi körülmények alapos megváltoztatása.
Forrás: Agrárágazat
