A hazai élelmiszeripari és mezőgazdasági ágazatban több minőség irányítási és élelmiszer-biztonsági rendszer ismeretes. Ezt nehezíti, hogy a jogi szabályozás által más követelményeket is állítanak az élelmiszerlánc résztvevői számára. Mindezek egységes értelmezésében és értékelésében nagy segítséget nyújt a most megjelent MSZ/T prEN ISO 22000 élelmiszer-biztonsági irányítási szabványtervezet, amely 2005. I. félévében nyeri el végleges formáját.
A hazai élelmiszeripari és mezőgazdasági ágazatban több minőség irányítási és élelmiszer-biztonsági rendszer ismeretes. Ezt nehezíti, hogy a jogi szabályozás által más követelményeket is állítanak az élelmiszerlánc résztvevői számára. Mindezek egységes értelmezésében és értékelésében nagy segítséget nyújt a most megjelent MSZ/T prEN ISO 22000 élelmiszer-biztonsági irányítási szabványtervezet, amely 2005. I. félévében nyeri el végleges formáját.
MINŐSÉG PIRAMIS AZ ÉLELMISZERIPARBAN
Beszállítói szabványok;IFS(International Fodd Standard=Nemzetközi Élelmiszer Szabvány), amelynek csak a neve „nemzetközi”, azonban a német kiskereskedelmi szövetség (HDE) hozta létre. Pl.: Spar, Cora…
BRC(Brit Kereskedelmi Konzorcium) a brit kiskereskedelmi láncok saját márkaneve alatt forgalmazott áruk beszállítóival szemben támasztott, élelmiszer-biztonsági és minőségügyi követelmények c. szabvány. Pl.: Tesco…
A nagyobb áruházláncok már megkezdték e beszállítói szabványok számonkérését, illetve nyilatkozatokat kértek be az élelmiszer előállítóktól, hogy mikorra várható a tanúsított rendszerek működtetése, (pl.: a SPAR 2005. jan. 1.-től tette kötelezővé a saját márkás beszállítóiknak, ill. a Tesco saját csoportja auditálja beszállítóit BRC szerint).
Minderre megoldást biztosít az ISO 22000 élelmiszer-biztonsági irányítási rendszer!!
Ez már nemzetközi, hiszen az ISO (Nemzetközi Szabványosítási Szervezet) által létrehozott rendszer szabvány, melyet az ISO és a CEN (Európai Szabványügyi Bizottság) 146 országnak küldte meg véleményezésre.
Az ISO 22000 szabványról bővebben a 2005. februári cikkünkben olvashatnak.
A vállalja;·
· MSZ EN ISO 22000 élelmiszer-biztonsági irányítási rendszerek kiépítését,
· Minőségirányítási rendszerek kiépítését (MSZ EN ISO 9001:2001),
· Belső auditok elvégzését (HACCP, ISO),
· Rendszer bevezetési szervezési feladatok (dokumentációkezelések) ellátását,
· Higiénikus élelmiszerüzem tervezését, átalakításában való tanácsadást,
· A tevékenységhez kapcsolódó rendeletek, törvények figyelését,
· Oktatási program kidolgozását, tréningek lebonyolítását,
· Segítségnyújtást a tanúsító szervezet kiválasztásában, a tanúsítás előkészítésében,
· Segítségnyújtást a pályázati dokumentáció előkészítésében, beadásában.
A rendszerkialakítás során elsődleges szempont a helyi adottságok, a tárgyi, személyi és anyagi lehetőségek figyelembevétele!
Pakai Anikó
Élelmiszertechnológus mérnök
Minőségirányítási szakmérnök
6721 Szeged, Tisza L. krt. 37.
Tel/fax.: 06-62/452-539
06-30/265-0208; 06-70/248-1313
Honlap: web.tvnetwork.hu/minoseg2001
E-mail: minoseg2001@tvnetwork.hu
A
A KONFORMITÁS Tanúsító Kft. 2002-ben alapított hazai tulajdonú tanúsító szervezet, fiatal önálló jogi személyiségű vállalkozás. Függetlenségét és pártatlanságát nem befolyásolja semmiféle termelési, kereskedelmi vagy pénzügyi érdekeltsége. A tanúsítási tevékenység szakmai és etikai elvárásainak teljesülését vezető testületünk az Igazgató Testület felügyelete szavatolja.
Cégünk abból a célból jött létre, hogy partnerei hosszú távú piaci sikerét támogassa szolgáltatásaival. A KONFORMITÁS Tanúsító Kft. Tanúsító Szervezet tevékenységi körébe tartozó szolgáltatásait bármely szervezet számára (gyártó, szolgáltató, forgalmazó, forgalomba helyező vagy kereskedelmi egység) korlátozás és megkülönböztetés nélkül kínálja.
Szolgáltatásaink:
· SZ EN ISO 9001: 2001 szabvány szerinti minőségirányítási rendszerek tanúsítása,
· MSZ EN ISO 22000 élelmiszer-biztonsági irányítási rendszerek tanúsítása,
· HACCP rendszerek igazolása,
· CE megfelelőségi jelölés alkalmazhatóságának igazolása,
· Egyedi megfelelőség-értékelési eljárások,
· Minőségirányítással kapcsolatos oktatások szervezése.
Rendszertanúsítási tevékenységünk és szakmai felkészültségünk független elismertetését a Nemzeti Akkreditáló Testület 2003. évben NAT-4-0039 számon regisztrálta a minőségirányítási rendszerek 34 szakma területén. Tanúsító személyzetünk kiemelt kompetenciával és munkagyakorlattal rendelkezik a mezőgazdaság, az élelmiszer-feldolgozóipar, a vendéglátás, valamint az ezekhez kapcsolódó kereskedelmi és szolgáltatási területeken.
Munkatársaink széleskörű és magas színvonalú szakmai képzettsége és gyakorlata által is biztosítjuk partnereink elégedettségét, tanúsítási tevékenységünk megfelelő szakmai színvonalát.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.