Jövő nyáron kezdődhet a 112 Győr megyei települést érintő hulladékgazdálkodási rendszer kivitelezése, a 15,2 milliárd forintos beruházás 258 ezer ember kommunális hulladékának elhelyezését oldja meg - mondta Kovács Barnabás, a projektre szerveződött társulás szakmai vezetője hétfőn sajtótájékoztatón Öttevényben. Közlése szerint a második Nemzeti Fejlesztési Tervbe bekerült fejlesztéskiviteli tervei elkészültek, kidolgozták a térség 47 illegális és legális hulladéklerakójának felszámolását is. A fejlesztésre 9,2 milliárd forintot, a rekultivációra 6 milliárd forintot fordítanak. A programot a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás koordinálja.
Kérdése van? Tegye fel, tanácsadóink válaszolnak! Állattenyésztés, növénytermesztés, kertészet, növényvédelem, talajművelés, jog, biotechnológia, környezetgazdálkodás, minden ami mezőgazdaság: Agrároldal.hu.
Kovács Barnabás hangsúlyozta: a szelektív hulladékgyűjtés háztartásokba történő bevezetése elengedhetetlen feltétele annak, hogy a rendszer működjön. Azért vezették be kísérleti jelleggel az úgynevezett kétkannás hulladékgyűjtési módot fél évvel ezelőtt két településen, a 4.100 lakosú Tét városban és a 2.800 lakosú Öttevény községben, hogy modellezzék a leendő rendszert , amelynek lényeges eleme, hogy a lakosok a tényleges ürítési gyakoriság alapján fizessék a szolgáltatás díját. Minden háztartás külön edényt kapott a komposztálható, egy másikat pedig a vegyes hulladék gyűjtésére.
A kukákat vonalkóddal is ellátták, így a gyűjtőautón lévő leolvasó azonosítja és rögzíti az edény használójának adatait. Így válik lehetővé, hogy az ügyfelek csak a tényleges szolgáltatás után fizessenek térítést. Az országban egyedülálló rendszer fontos információt ad a szolgáltató társaságnak a tekintetben, hogy megismerje a hulladék összetételére vonatkozó valós adatokat. A kísérlet első öt havi tapasztalatai vegyesek, elsősorban a lakosság tájékoztatásának hiányosságai okoztak félreértéseket - erről számolt be a két település polgármestere a sajtótájékoztatón.
Király Péter Öttevény első embere elmondta: az első számla megérkezése felkorbácsolta az indulatokat. Szabó Ferenc Tét első embere hozzátette: a lakosság nagy része úgy vélte, hogy el nem végzett szolgáltatásért kell fizetnie. A fizetési konstrukciót ugyanis úgy alakította ki a szolgáltató kft., hogy ösztönözzön a bioedény kihelyezésére még akkor is, ha az üres. Aki kitette a háza elé a gyűjtőautó érkezésére, annak a Kommunális Szolgáltató (Komszol) Kft. visszatérítést fizetett. Aki viszont rosszul értelmezett takarékosságból nem tette ki a kukáját, annak felszámolták a díjat.
Kovács Barnabás bejelentette: a kísérlet végeztével, jövő nyáron visszatérítik a többletfizetéseket a károsultaknak, de az ösztönzés pozitív és negatív hatásait 12 hónapos időtartamban végig akarják vizsgálni. Pozitívumnak minősítette a szakember, hogy 110 tonnával csökkent a vegyes hulladék mennyisége a kétkannás gyűjtés megkezdése nyomán. Öttevényen hetente közel 18 tonna hulladék keletkezik, ebből több mint 7 tonna biohulladék.
Téten a keletkezett közel 20 tonnának több mint egynegyede biohulladék. A győri nagytérségi hulladékgazdálkozási rendszert együtt tervezték a sopronival és a mosonmagyaróvárival. A három társulás a tervezésre összesen 378 millió forintot kapott a magyar államtól. Ez az összeg a tervezés 75 százalékát tette ki. A fennmaradó 25 százalékot az önkormányzatok adták össze. A kivitelezést a társulások már önállóan végzik, a beruházás összköltsége eléri a 30 milliárd forintot.
Szeretné vállalkozását hatékonyan hirdetni? Szeretné, ha weblapja látogatottabb lenne? Online marketing tanácsadás, és hatékony online hirdetés az Agrároldal.hu szakértőitől! Kérje ajánlatunkat itt!
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.