Átfogó agrárfaunisztikai vizsgálatokat holyvákkal Európában elôször Norvégia agrárterületein végeztek, amelyek eredményeit Andersen (1991) gyûjtötte össze. A felmérések során, 1975 és 1989 között 103 000 egyedet és 226 fajt azonosítottak a következô kultúrákból: ôszi búza (a vizsgált területek 31%-a), káposztafélék (29%), sárgarépa (14%), burgonya (9%), más zöldségfélék (9%), szamóca (7%), gyepterületek (1%). A leggyakoribb fajok az Atheta gregarina, A. fungi, és az Anothylus rugosus voltak. Ezek bizonyultak a legnagyobb ökológiai tûrôképességû
fajoknak is (Andersen 1991). Hasonló kutatások folytak szántóföldeken, legelôkön, nedves réteken, valamint extenzív mûvelésbe vont kaszálókon Németországban, ahol 152 holyvafajt mutattak ki (Perner és Malt
2002). A domináns fajok a Drusilla canaliculata, Falagrioma thoracica, Olophrum assimile, Atheta fungi, Anotylus inustus és a Phylonthus cognatus voltak. Majzlan és Holecová (1993) Pozsony melletti almaültetvények talajartropoda-együtteseit határozták meg. A begyûjtött 23 bogárcsalád egyedei között a holyvák 54%-ban fordultak
elô. A vizsgálatokban – hasonlóan a Reich és munkatársai (1986) által kapott eredményeikhez – a legnagyobb abundanciát nyáron valamint az ôsz elsô harmadában figyelték meg. Magyarországon az 1976 óta folyó integrált
növényvédelmi vizsgálatok keretén belül folytattak felméréseket az almaültetvények Arthropoda faunájának feltárására (Mészáros és mtsai 1984). Markó és munkatársai (1995) három különbözô területen vizsgálta a Coleoptera együtteseket alma- és körteültetvényekben, Bogya és munkatársai (1999) hasonló vizsgálatokat végzett alma- és körteültetvények pókfaunájának feltárására. Összességében több mint 2000 artropodafajt sikerült kimutatni a vizsgált élôhelyekrôl, a holyvák szerepét, a kialakuló együtteseket, valamint azok rajzásdinamikáját viszont nem vizsgálták. Alma- és körteültetvényekben a holyvák fajösszetételét eddig Kutasi és mtsai (2001), valamint Balog és mtsai (2003) tanulmányozták. Vizsgálataink célkitûzése az alma- és körteültetvényekben domináns holyvafajok meghatározása volt. Vizsgáltuk a talajtípusok, valamint
a növényvédelmi kezelések következtében kialakuló relatív gyakoriságot, valamint a lokális dominanciát (rank értékeket) és meghatároztuk az ültetvényenkénti 10% feletti relatív gyakorisággal elôforduló fajok rajzásdinamikáját.
Anyag és módszer
A gyûjtéseket Magyarország területén 1998 és 2002 között összesen 9 almaültetvényben, ezeken belül 11 blokkban és egy szegélyen végeztük talajcsapdákkal. Ezek közül Bakonygyiróton, zigetcsépen, Turán, Györgytarlón, Sentlôrincen, Pókaszepetken és Vámosmikolán zéles hatásspektrumú, többnyire szerves
foszforsav-észterekkel és piretroidokkal (hagyományosan) ezelt (Ultracid 50 WP, Zolone 5 EC, Dimecron 50 WP stb.) ültetvényeket vzsgáltunk. Szigetcsépen, Turán és Györgytarlón árom széles hatásspektrumú inszekticidekkel
kezelt körteültet lényben végeztünk gyûjtéseket. Újfehértón hagyományos, integrált (többnyire szelektív rovarölô szerekkel – Dimilin 25 WP, Pirimor 25 WG – kezelt) és mûvelés alól kivont ültetvényekben folytak a vizsgálatok.
A növényvédelmi kezelés, amit ebben a vizsgálatban „integrált”-ként említünk, nem a szûkebb értelemben vett integrált technológia. A növényvédelmi terv összeállításakor az integrált technológia elemeit vették át, mint például
a piros jelzésû szerek mellôzése, de egyes sárga jelzésû szereket (Zolone 35 EC) is felhasználtak. Vámosmikolán a vizsgált almaültetvényt határoló szegélyen, Kecskeméten, és Újfehértón mûvelés alól kivont ültetvényekben is folytak vizsgálatok. A felhagyott ültetvények minden mûveléstôl és beavatkozástól mentes, termelés alól kivont élôhelyek voltak. A talajtípusok szempontjából, a bakonygyiróti, kecskeméti, szigetcsépi, turai és újfehértói homok-, illetve homokos vályogtalajon, a györgytarlói, szentlôrinci, pókaszepetki és vámosmikolai
agyagtalajon elterülô ültetvények voltak.
A gyûjtésekhez alkalmazott talajcsapdák, 300 cm3 ûrtartalmú mûanyag poharak voltak, 8 cm átmérôvel. Ezeket kettesével helyeztük el, a belsô az ölôszert tartalmazta, a külsô a lyukat a beomlástól védte. Minden ültetvényben 10 csapda volt kihelyezve, kivéve az újfehértói és vámosmikolai ültetvényeket, ahol 6–6 csapdát
mûködtettünk. A csapdákba ölô és tartósító folyadékként etilénglikol 30%-os vizes oldatát helyeztük.
A csapadék és a kiszáradás ellen minden csapdát alumíniumtetôvel láttunk el. A mintákat kétheti rendszerességgel gyûjtöttük be. A határozást Freude, Harde és Lohse „Die Käfel Mitteleuropas” 4 és 5 kötetei, valamint Tóth László „Magyarország állatvilága” Holyvák, VII. kötet, 6 és 11 füzetei alapján végeztük.
Az anyaghatározás után Balog Adalbert, valaminta Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar, Rovartani Tanszékének gyûjteményébe került. Az adatok feldolgozása során, a dominancia-
sorrend kialakításakor, az adott faj relatív gyakoriságát vettük figyelembe az összesített minták alapján.
Elterjedtségen az egyes holyvafajok ültetvényenkénti elôfordulását értjük, azaz a vizsgált 14 blokk közül hányban fordult elô. Ha egy faj mindenütt jelen volt, a 14-es számot kapta, ha csak egyben, akkor az 1-et.
A ranksorrend kialakításakor ültetvényenként a leggyakoribb (domináns) faj a 7-es számot kapta, sorrendben a következô a 6-ost, egészen 1-ig. Az így kapott ültetvényenkénti rankértéket fajonként összeadva, illetve az
összegeket csökkenô sorrendbe rendezve kaptuk meg az egyes fajok összesített rankértékei alapján kialakított sorrendjét.
Eredmények
Vizsgálataink során, talajszinten 11 alcsaládba tartozó 257 fajt és 7841 egyedet gyûjtöttünk. Ezen belül almaültetvényekben 242 fajt és 6452 egyedet, körteültetvényekben 123 fajt és 1392 egyedet. Ez a magyarországi holyvafauna – jelenleg 1186 faj (Ádám 1996 a, b, Ádám és Hegyessy 2001) – 21,66%-át képviseli.
Talajtípusok szerint, a ráfordítások figyelembevétele nélkül, a fajszám a következôképpen alakult: homok- és homokos vályogtalajon összesen 203 fajt és 5186 egyedet gyûjtöttünk, az agyagtalajon elterülô ültetvényekben, összesen 146 fajt és 2567 egyedet mutattunk ki. A vizsgálatok eredményeként elmondhatjuk,
hogy homok- és homokosvályog-talajú ültetvényekben 12 faj alkotta az összesített egyedszám
58,56%-át. Ezek gyakoriságuk sorrendjében a következôk voltak: Drusilla canaliculata, Omalium caesum Sphenoma abdominale, Palporus nitidulus, Xantholinus linearis, Mocyta orbata, Platydracus stercorarius,
Coprochara bipustulata, Dexiogyia corticina, Xantholinus longiventris, Olophrum assimile és a Pycnota vicina.
Agyagtalajon elterülô ültetvényekben 6 faj alkotta az összesített egyedszám 50,40%-át. Ezek gyakorisági sorrendben a következôk voltak: Dinaraea angustula, Platidracus stercorarius, Dexiogira corticina, Olophrum assimile, Omalium caesum és az Oligota pumilio. Ezek közül a Dinaraea angustula és az Oligota
pumilio fajok nem voltak gyakoriak a homok- és homokos vályogtalajon, nagyobb abundanciával csak az agyagtalajú ültetvényekben fordultak elô. A fajgazdagság és a dominanciaviszonyok a növényvédelmi kezelések függvényében a következôképpen alakultak: hagyományosan kezelt ültetvényekbôl összesen 228 fajt gyûjtöttünk, ezek közül 11 faj fordult elô 100-nál nagyobb összesített egyedszámban, és bizonyult gyakorinak. Ez a 11 faj az összesített egyedszám 55,84%-át alkotta, és csökkenô gyakorisági sorrendben a következôk voltak: Dinaraea angustula, Palporus nitidulus, Omalium caesum, Dexiogyia corticina, Xantholinus linearis, Sphenoma
abdominale, Oligota pumilio, Coprochara bipustulata, Mocyta orbata, Xantholinus longiventris és a Tachyporus hypnorum. Az integrált kezelésben részesített újfehértói ültetvényben összesen 34 fajt gyûjtöttünk, ezek
közül négy faj (Sphenoma abdominale, Dexiogyia corticina, Styloxys insecatus, és a Coprochara bipustulata) alkotta az összesített fajszám 42,42%-át. Felhagyott ültetvényekbôl összesen 89 fajt mutattunk ki, ebben az esetben három faj (Drusilla canaliculata, Omalium caesum és a Sphenoma abdominale) fordult elô 100-nál nagyobb egyedszámban, és az összesített egyedszám 49,79%-át alkotta.
Az ültetvényekbôl gyûjtött minták összesítése, illetve az egyes fajok összesített mintákban elôforduló relatív gyakorisága alapján meghatároztuk a magyarországi alma- és körteültetvényekben domináns fajok körét. Kimutattuk, hogy 12 faj ért el 8% és 2% közötti relatív gyakoriságot. E 12 faj alkotta az összesített egyedszám
csaknem 56%-át (1. táblázat). A domináns fajok – csökkenô dominancia sorrendben – a következôk voltak: Dinaraea angustula, Omalium caesum, Drusilla canaliculata, Sphenoma abdominale, Palporus nitidulus, Dexiogya corticina, Xantholinus. linearis, Coprochara bipustulata, Mocyta orbata, Oligota pumilio, Platidracus stercorarius és a Xantholinus longiventris (1. ábra).
A fajok földrajzi elterjedtségét vizsgálva meghatároztuk, hogy a domináns fajok a vizsgált ültetvények közül hányban fordultak elô. Megállapítottuk, hogy a domináns fajok általában elterjedtek is voltak (kivéve a Dinaraea
angustula, amelyik csak a pókaszepetki almaültetvényben volt jelen nagy egyedszámban), és az ültetvények közül legalább 10-ben minden esetben elôfordultak. A 12 domináns faj mellett további 6 faj (Philonthus carbonarius, Tachyporus hypnorum, Sepedophilus marshami, Mocyta fungi, Philonthus cognatus és az Atheta
crassicornis) volt elterjedt, és legalább 10 ültetvényben, ha kis egyedszámban is, de jelen volt (2. ábra).
A holyvafajok jelentôsége az egyes gyümölcsültetvényekben jobban jellemezhetô az ültetvényenkénti dominanciájukkal. A fajok gyakoriságát itt rankértékekkel fejeztük ki. Az egyes ültetvényekben leginkább az Omalium caesum fordul elô domináns vagy szubdomináns pozícióban (2. táblázat). A táblázatból kitûnik,
hogy többnyire azoknak a fajoknak a rankösszege nagy, amelyek egyben elterjedtek, bár jelentôségük sorrendje némileg megváltozik. A 12 gyakori/elterjedt faj mellett ugyanakkor lokálisan hat másik is jelentôséget kaphat
egyes ültetvényekben (2. táblázat). Rajzásdinamikai vizsgálatok A domináns fajok közül az ültetvényenkénti 10% feletti relatív gyakorisággal elôforduló fajok rajzásdinamikáját vizsgáltuk összesítve a gyûjtési éveket.
A Dinaraea angustula faj a pókaszepetki almaültetvényben volt domináns. Elsôsorban a vegetációs periódus második felében fordult elô, rajzáscsúcsa augusztusra, illetve szeptember elejére esik (3. ábra).
Az Omalium caesum a györgytarlói alma- és körteültetvényben, az újfehértói hagyományos almaültetvényben, valamint a turai körteültetvényben ért el 10% feletti relatív gyakoriságot. A rajzáscsúcs minden esetben májusban volt, majd június közepétôl az egyedszám csökkenni kezdett, és a továbbiakban ezt a fajt csak elvétve
gyûjtötték a csapdák, fôként ôsszel (4., 5. ábrák).
A Drusilla canaliculata az újfehértói és a vámosmikolai hagyományos almaültetvényekben, valamint a kecskeméti felhagyott almaültetvényben fordult elô 10% felett relatív gyakorisággal.
Vámosmikolán és Újfehértón a rajzáscsúcs augusztusra esett, de az év folyamán kisebb
csúcsok jelentkeztek júniusban és szeptemberben is. A felhagyott ültetvényben a rajzáscsúcsok júniusra és júliusra estek, de kisebb egyedszám-emelkedés volt megfigyelhetô augusztusban és szeptemberben is (6., 7. ábrák). A Palporus nitidulus a szigetcsépi alma- és körteültetvényben, valamint a bakonygyiróti almaültetvényben
ért el 10% feletti relatív gyakoriságot, a vegetációs periódusban folyamatosan gyûjtötték a csapdák. Szigetcsépen áprilistól szeptemberig három nagyobb csúcs volt megfigyelhetô, áprilisban, júniusban és augusztusban,
minden esetben nagyobb egyedszámmal a körteültetvényben (8. ábra). Bakonygyiróton áprilistól az egyedszám fokozatosan emelkedett, és júniusban tetôzött (9. ábra). A Xantholinus linearis faj a turai almaültetvényben
ért el 10% feletti relatív gyakoriságot, és egy tavaszi-nyár eleji, valamint egy ôszi rajzási csúcsot mutatott (10. ábra). A Coprochara bipustulata faj Bakonygyiróton volt jelen nagyobb egyedszámban. Rajzása
május közepén kezdôdött, és a bogarak augusztus közepéig fordultak elô nagyobb egyedszámban (11. ábra).
A Platydracus stercorarius a vámosmikolai almaültetvények szegélyein volt jelen 10% feletti relatív gyakorisággal, és egyedszáma júniustól szeptember végéig viszonylag nagy volt (12. ábra).
A Xantholinus longiventris faj a szigetcsépi körteültetvényben az egész vegetációs periódus során elôfordult, és egyben gyakori volt. Nagyobb egyedszámban április közepétôl augusztus végéig gyûjtötték a csapdák (13. ábra).
Következtetések A vizsgálatok alapján elmondhatjuk, hogy Magyarország alma- és körteültetvényei fajgazdag
és diverz holyvafaunát tartanak el, a magyar holyvafauna mintegy 22%-a megtalálható ezeken az élôhelyeken.
Meghatároztuk azokat a fajokat, amelyek Magyarországon alma- és körteültetvényekben gyakoriak. Feltehetôen e fajok alkotják más agrár-ökoszisztémák holyvaegyütteseinek jelentôs részét is. A fajok ültetvényenkénti gyakoriságát vizsgálva megállapítottuk, hogy a domináns fajok általában elterjedtek is voltak, és az
ültetvények majd mindegyikében elôfordultak. Bár meghatározható a domináns fajok köre, ezeknek a fajoknak az összesített fajszámhoz viszonyított kis száma, valamint csekély, 2–10% közötti relatív gyakorisága nagyon heterogén taxonómiai együttes képét mutatja. Megállapítottuk továbbá, hogy többnyire azoknak a fajoknak a rankösszege nagy, amelyek egyben elterjedtek, bár jelentôségük sorrendje némileg megváltozik.
Az általunk kimutatott gyakori fajok Európában, más hasonló jellegû vizsgálatok során agrárterületeken szintén gyakorinak bizonyultak (Andersen 1991, Dennis és Sotherton 1994,
Krooss és Schaefer 1998, Perner és Malt 2002).
Rajzásdinamikai vizsgálatok
A rajzásdinamikai vizsgálatokban meghatároztuk a domináns, ültetvényenként 10% feletti relatív gyakorisággal elôforduló fajok egyedszámváltozását az idô függvényében. A rajzáscsúcsok több ültetvényben is azonosak vagy nagyon hasonlóak, valószínûleg az adott fajra jellemzôek voltak.
Gyakorlati jelentôségû faj lehet az Omalium caesum, amelyik elsôsorban körteültetvényekben volt domináns. Nagy egyedszámban való elôfordulásának oka a füstösszárnyú körte-levélbolha (Cacopsylla pyri) megjelenésével hozható összefüggésbe, mivel azok lárváinak egyik predátora. A tavasszal megjelenô levélbolhanemzedék
miatt egyedszáma az ültetvényekben megnô, majd késôbb a többi ragadozó megjelenésével egyedszáma folyamatosan csökken, és alacsony szinten marad az év folyamán (Good és Giller 1991).
Az alkalmazott rovarölô szerek hatásának következményében a Drusilla canaliculata a hagyományosak kezelt ültetvényekben, augusztusban rajzott, a felhagyott ültetvényekben, talán a kezelések hiánya miatt, ez nyárra tevôdött, de aktivitásabundanciájuk itt meghaladta az elôzô két ültetvényben tapasztalt egyedszámokat.
A Sphenoma abdominale valamint a Xantholinus linearis fajok rajzáscsúcsai tavaszra (május) és ôszre (október–november) tehetôk. Ennek magyarázata, hogy imágó állapotban telelnek, majd a tavasszal aktívan táplálkoznak,
és a tojásrakás után elpusztulnak. A talajban táplálkozó lárvák ôsszel alakulnak át, majd intenzív táplálkozás után az imágók a talajba húzódnak vissza telelni (Krooss és Schaefer 1998).
Forrás: Növényvédelem
