A Herzet füstölték ki, s nem a szalámit

A Herzet füstölték ki, s nem a szalámit

hirdetes
A Herz Szalámigyár Zrt. felszámolását végző Mátraholding eldöntötte, hogy egyben eladja a május vége óta felszámolás alatt álló cég vagyonelemeit, mivel forráshiány miatt nem kívánja működtetni a társaságot. Húsipari szakemberek szerint azonban hiába gyártják majd egy másik üzemben a Herz termékeit, az már sohasem lesz olyan, mintha a Gubacsi úti üzem különleges klímájú érlelőtermeiben – ahol százhúsz éve folyik a gyártás – készítették volna.
A Herzet füstölték ki, s nem a szalámit

A Herz felszámolója azt tervezi, hogy értékesíti a társaság fővárosi Gubacsi úton található ingatlanját és berendezéseit, továbbá a Herz márkanevet.

A cég még alkalmazásban álló 220 dolgozója július 18-ig megkapja felmondási értesítőjét. A háromhavi bérük és végkielégítésük mintegy ötszázmillió forintot tesz ki. Száztíz munkavállalót már áprilisban elbocsátottak. A Herz nem a húsiparban tapasztalható ágazati problémák miatt került nehéz helyzetbe a Herz, a vállalat működését a forgóeszköz-finanszírozás leállítása és a finanszírozási tárgyalások elhúzódása lehetetlenítette el. A társaság egy éve nem tud megállapodni finanszírozójával, a CIB Bankkal a többségében még 2004–2005-ből – amikor a cég a Picktől kivált, és Jámbor János tulajdonába került – fennálló 3,9 milliárd forintos hitelállomány átalakításáról.


A cégnek ma már körülbelül 1,5-2 milliárd forintra lenne szüksége a további működéshez, és ez az összeg csak tovább duzzad. Mivel azonban a hitelező nem volt hajlandó pénzt adni a napi működésre sem, a vállalat öt hónapja már alig termel, főleg meglévő készleteit értékesíti. Aki még szeretne vásárolni a hamisítatlan Herz hústermékekből – köztük az Európai Unió által eredetvédetté minősített Budapesti Téliszalámiból –, annak igyekeznie kell, mivel a felszámolás alatt álló cég raktárában már csak négy tonna készáru található.


Egy független ingatlanszakértő a Herz ingatlan- és tárgyi eszközvagyonát 2008 őszén mintegy 2,1 milliárd forintra értékelte, míg az idén tavasszal a márkanév értékét 1,58 milliárd forintra becsülték. A felszámoló most várhatóan újabb értékelést készíttet. A cégcsődökben jártas szakértők szerint a kényszerű felszámolás miatt a vagyonelemeket akár a korábbinak a felére is értékelhetik, a tényleges bevétel pedig ennél is kisebb lehet. Így a lehetséges vevő a márkanévhez akár hatszáz-hétszázmillió forintért is hozzájuthat, míg az ingatlan és a berendezés jó esetben akár már egymilliárd forintért is az új tulajdonosé lehet. Ez pedig azt jelentheti, hogy az eladásból várható mintegy 1,5 milliárd forint nem lesz elegendő a 3,9 milliárdos hitel és a mintegy félmilliárdos beszállítói tartozás kiegyenlítésére. A CIB Bank zálogjogra jogosult mind az ingatlan, mind pedig a márka tekintetében, ami azt jelenti, hogy a négyszázalékos felszámolói díj levonása után megmaradó összeg a bankot illeti meg.

hirdetes


A CIB nem járult hozzá ahhoz, hogy a Herz hiteleiért kezes Formont Kft. és Aventa 96 Kft. – a Herz tulajdonosának, Jámbor Jánosnak a cégei – vegyen fel hitelt a Herz megsegítésére, hanem ragaszkodott hozzá, hogy a Herz legyen a hitelfelvevő. A CIB az eltelt egy évben sziklaszilárd biztosítéki pozíciókat épített ki a Herznek korábban juttatott hitelek fedezetéül.


A társaságnak mentőövvel ért volna fel, ha az élelmiszer-feldolgozó vállalkozásoknak 2009 júniusában megnyílt harmincmilliárd forintos forgóeszköz-hitelkeretből részesedik, ám mivel a felszámolás kizáró ok, a Herzet az utolsó szalmaszál sem húzhatta ki a bajból. Megoldást hozna az is, ha egyedi kormánydöntéssel állami forrást biztosítanának a nagy múltú cég megmentésére, ám erre kicsi az esély.
A Magyar Hírlap által megkérdezett élelmiszer-ipari tanácsadók szerint, ha a Herz-termékek gyártását elviszik a Gubacsi úti gyárból – ahol a Duna közelsége miatti különleges klímának köszönhetően többhetes érlelés után kialakul az a penészbevonat, amely a szalámi egyedi ízét adja – akkor az új helyen készült áru már nem lesz ugyanaz a termék.
A füstölés – amíg volt termelés – az 1888-ban kidolgozott technológia szerint épült, folyamatosan karbantartott füstölőtermekben történt. A termeket a füst teljesen átjárta, alkotó elemei – szerves savak, aldehidek, fenolok – kicsapódtak a falakra és a szerkezeti elemekre, többrétegű bevonatot képezve rajtuk. E jellegzetes, különleges térben végrehajtott, évszázados hagyományokra épülő füstölés hozzájárul a szalámi egyedülálló ízéhez és illatához.


A lesben álló Pick akár befutó is lehet


Kovács László, a Pick vezérigazgatója szerint a társaságnak a belföldi versenytársak szállítási gondjai miatt az utóbbi időben nőtt a belföldi rendelésállománya. Csányi Sándor, a Pick csoport tulajdonosa korábban kijelentette: "Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tartom rajta a szemem a budapesti Herz Szalámigyár Zrt.-n. Minden olyan hazai húsipari céget átvilágíttatok, amelynek esetleges megvásárlásával a koncentráció és a hatékonyság javítható." A Pick majd három éve, 2006 októberében avatta fel új szárazáru-gyártó üzemét a Baranya megyei Alsómocsoládon, amelynek piaci információk szerint a kihasználtsága 25 százalékos, így lenne kapacitása arra, hogy a Pick még több szalámit gyártson. Mindezek alapján élelmiszeripari szakemberek úgy vélik, hogy a Herz könnyen újra a Pick kezébe kerülhet.


Öt éve tartó vesszőfutás


A Herz kálváriája 2004 októberében kezdődött, amikor a Pick alá tartozó Herz szalámigyárat megvette a Cashline Értékpapír Zrt. tulajdonosaként ismert Albrecht Ottó érdekeltségéhez tartozó Clar Invest Kft. Ez a hárommillió forinttal alapított, majd nyolcszázmillió forintra felemelt törzstőkéjű projektcég 3,5 milliárd forint hitelt kapott a CIB Banktól, és megvette belőle a Herzet. A Clar Invest négy hónap után, 2005. februárjában eladta a Herzet Jámbor János tulajdonában álló cégeknek. Az új vevő 950 millió forint készpénzt adott, a CIB pedig a Clar Investnek további 1,25 milliárd forintos hitelt nyújtott, amelyet átvállaltak Jámbor társaságai, az Aventa 96 Szolgáltató Kft. és a Formont Szolgáltató Kft. A CIB egyszersmind kötelezte a vevőt, hogy olvassza be a banknak 4,75 milliárd forinttal tartozó Clar Invest projektcéget a Herzbe 2005. május 31-ig úgy, hogy a bank közvetlenül birtokolja fedezetként a Herz vagyonelemeinek zálogjogát. Jámbor fenti cégeinek erre készfizető kezességet kellett vállalniuk, és további fedezetként a tulajdonosnak be kellett vonnia két kecskeméti autós cégét is.
Továbbá kérte a bank, hogy a CIB csoport cégeinél bonyolítsák le Jámbor autókereskedelmi cégei, a Formont Autó Kft. és a Formont Autóház Kft. forgalmát, illetve működési finanszírozását is. A CIB e két utóbbi cégnek kilátásba helyezett garancianyújtást is leállította annak ellenére, hogy a CIB Lízingtől korábban piaci átlag fölötti minősítést kaptak. Jámbor János az elmúlt években a korábbi 4,75 milliárd forintos (21 millió eurós) hitelt a folyamatos törlesztéssel 3,15 milliárd forintra (13,6 millió euróra) mérsékelte. A tulajdonos ezenfelül további nyolcszázmillió forinttal járult hozzá a cég működéséhez, és még az elmúlt hónapokban is szándékában állt több százmillió forintot beletenni. Becslések szerint a 41. leggazdagabb magyarnak tartott Jámbor János – aki 2003 nyarától 2008. december 31-ig a Vasas labdarúgócsapatát működtető cég többségi tulajdonosa volt – a Herz-üzleten több mint 2,5 milliárd forintot bukott.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes


Tovább a Lexikonhoz

hidraulikus motor (hidromotor)

forgó mozgással működő berendezés, amely a munkafolyadék hidrosztatikus energiáját... Tovább

kallusz (hegszövet)

1. A már nem osztódó, állandósult szövetből másodlagosan kialakult növényi osztódó... Tovább

Tovább a lexikonra