A kertészek véget nem érő küzdelmet folytatnak a gyomokkal. Legyen szó a tavasszal virágzó téli gyomokról, vagy éppen azokról, amik nyáron lepik el ágyásainkat, egyfolytában azon vagyunk, hogy megszabadítsuk kertünket ezektől a hívatlan vendégektől.
Az évek során persze mindenki elsajátítja az alapvető technikákat: egyesek kihúzzák, mások kiássák vagy lefújják valamilyen házi készítménnyel a gyomokat kertjükben. Van azonban egy másik módszer is, amivel meglepően jó eredményeket lehet elérni, viszonylag kevés befektetett energiáért cserébe – a forró víz!
Bizony, még a szívósságukról hírhedt gyomok sem képesek elviselni, ha alaposan leforrázzák őket. Van persze néhány kivétel, de számos gyomot eltüntethetsz kertedből, ha tudod, hogyan használj ellenük némi forró vizet. Íme minden, amit tudnod kell erről!
A forró víz használata a gyomok ellen
Akárcsak a gyomokban, a forró víz az értékesebb növényekben is ugyan úgy kárt tehet, ezért körültekintően kell alkalmaznod kertedben.
Egy hőálló fogantyúval felszerelt csőrös kancsó az egyik leghasznosabb kerti szerszámod lehet, ha a gyomirtásról van szó. A csőrnek köszönhetően könnyedén szabályozhatod a víz folyását, hogy csak oda jusson belőle, ahová muszáj. Öntsd a forró vizet lassan és ne túl magasról, hogy ne csapódjon rá a közeli növényekre.
Az olyan gyomok kiirtásához, amiknek hosszabb főgyökerük van, valamivel több forró vízre lesz szükséged. A kevésbé mélyre nyúló gyökerek ellen némi felületi forró öntözés is elegendő lesz.
A leghatékonyabb gyomirtás érdekében először távolítsd el a levélzet nagy részét, majd forrázd le a gyomok gyökereit.
Ne felejts el megfelelő védőfelszerelést viselni ehhez a feladathoz – a vastag cipők, nadrágok és hosszúujjú felsők megvédenek majd a szétcsapódó forró vízcseppektől.
Miért olyan hatásos a forró víz a gyomok (és más növények) ellen?
A forró víz kárt tesz a növények sejtszerkezetében, ami rövid időn belül elpusztítja őket. Egyes szívósabb gyomoknak nem lesz elegendő egyetlen forrázás, hogy teljesen elpusztuljanak. A forró vízzel „kezelt” gyomokat könnyebb lesz eltávolítani a talajból.
Mivel azonban a forró víz nem válogat, ezt a módszert nem ajánlott olyan területeken alkalmazni, amelyeken a gyomok túl közel nőnek a haszonnövényekhez és virágokhoz.
A forró víz továbbá a talaj fertőtlenítésére is alkalmas. Először is forrald 5 percig a vizet, majd hagyd szobahőmérsékletűre hűlni. Ez után óvatosan öntsd a kezelni kívánt területre, majd ez után ültesd el a magokat vagy a palántákat az ágyásba.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.