forrás

A forrás


1. (fiz.) Folyékony halmazállapotú anyagok párolgása, ha azoknak a gőzfázisba való átmenete a határfelületen kívül, belsejükben is megindul. A forrás azon a hőmérsékleten kezdődik el, amelyen a gőznyomás egyenlő a környezet nyomásával; ez az érték a forráspont (fp.), amely a külső nyomástól függ. Az anyagok fp.-ját ált. 0,1 MPa nyomáson adják meg. 2. (kult.) Olyan vízlelőhely, amely a felszín alatti vizek természetes feltöréséből származik. Megkülönböztetnek felszálló és leszálló forrásokat; az előbbiek a nagyobb mélységben levő víztartó kőzetek hidrosztatikus v. gáznyomás alatt álló vizét juttatják a felszínre; az utóbbiak csapadékból v. vízgyűjtőből beszivárgó, változó mennyiségű vízhozammal jelennek meg. A forrásoknak számos fajtája ismert. A rétegforrás lehet fel- és a leszálló; a felszálló forrás lehet vetődés menti, gázok által felhajtott, artézi forrás. A leszálló forrás fajtái: duzzasztott, átbukó, barlang-, vetődésforrás. A források vizének feltárását, összegyűjtését forrásfoglalásnak nevezik. Fontos, hogy a forrást a fakadási szint és a vízhozam megváltoztatása nélkül hasznosítsák, ezért a forrásfoglalásnak alkalmazkodnia kell a feltörés módjához és a környezethez. A víz összetétele alapján van közönséges forrás, ennek oldott sótartal¬ma 500 —1000 mg/l; nagyobb sótartalmú az ásványos és a szénsavas forrás, ez utóbbiak az ún. gyógyforrások (pl. borvíz, csevice). 3. (üz.) Az eszközök fedezetét jelentő számviteli fogalom; megmutatja az eszközök keletkezését és jelzi azok rendeltetését. Megkülönböztetnek saját és idegen forrásokat. A saját források azonosak a vállalati alapokkal; az idegen források lehetnek hitelek, elszámolási kötelezettségek stb.


címkék:
Kapcsolódó cikkek
Agyaggolyók

Agyaggolyók a növénygondozásban: Minden, amit tudnod kell

Az agyaggolyók – vagy más néven LECA (Lightweight Expanded Clay Aggregate) – a kertészkedés és növénygondozás világában az egyik legnépszerűbb talajhelyettesítők...

Karácsonyi cserepes virágok

A legnépszerűbb karácsonyi cserepes virágok bemutatása és gondozása

A karácsonyi cserepes virágok nemcsak szemet gyönyörködtetőek, hanem melegséggel és életörömmel töltik meg otthonunkat az ünnepek idején. A karácsonyhoz szorosan kapcsolódnak...

Mikulásvirág gondozása

Hogyan lesz piros a mikulásvirág? Tippek a virágoztatáshoz

A mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima) az ünnepi időszak egyik legkedveltebb növénye, hiszen élénkpiros (vagy néha rózsaszín, fehér) fellevelei igazi karácsonyi hangulatot...

Téli borsó vetése

Téli borsó vetése: hasznos tippek a gazdag tavaszi szürethez

A téli borsó vetése izgalmas kertészeti projekt, amely lehetővé teszi, hogy a természet ritmusát követve már tavasszal az elsők között szüretelj friss, zsenge borsószemeket....

legszebb orchidea fajták

A legszebb orchidea fajták: ezeket add ajándékba idén karácsonykor

Az orchidea fajták nemcsak különleges szépségükkel, hanem eleganciájukkal is lenyűgöznek, így tökéletes ajándékot jelentenek bármilyen alkalomra – különösen az...

Öreg karácsonyi kaktusz

Öreg karácsonyi kaktusz? Mutatjuk, hogyan fiatalíthatod meg

A karácsonyi kaktusz (Schlumbergera) sok háztartás kedvence, különösen a téli ünnepek alatt, amikor gyönyörű virágait bontja. Az idő azonban a növényekre is hatással van, és...

talajforgatás

Az ásás: a talajforgatás előnyei és hátrányai szakértői szemmel

A talajforgatás, más néven ásás, avagy talajművelés, a mezőgazdasági gyakorlat része, amely számos előnnyel jár, de a modern agrárkutatások és környezeti megfontolások...

vágott karácsonyfa

Vágott vagy földlabdás karácsonyfa? Így válassz a szakértő szerint

A karácsony közeledtével sok család számára elengedhetetlenné válik a karácsonyfa kiválasztása. A legelterjedtebb lehetőségek közé tartozik a vágott és a földlabdás...

Ehető karácsonyi dekorációs ötletek

Ehető karácsonyi dekorációk – Szép és finom ötletek az ünnepekre

Az ehető karácsonyi dekorációk nemcsak feldobják az ünnepi hangulatot, finomak és szépek, hanem közös kreatív programként is szolgálnak a család számára. Mézeskalács...

Hogyan nevelj amarilliszt

Föld nélküli amarillisz nevelés: vízben vagy viaszosan is csodás

Az amarillisz (Hippeastrum) az egyik legkedveltebb szobanövény, különösen télen és kora tavasszal, amikor gyönyörű, nagy virágai az otthon díszei lehetnek. Bár hagyományosan...

Fenyőfa vásár kisokos

Fenyőfa vásár kisokos: melyik karácsonyfa fajtát válaszd idén

A fenyőfa vásárok megjelenése hivatalosan is elindítja az ünnepi készülődést, és ilyenkor sokan azon gondolkodnak: idén milyen legyen a fa? Kicsi vagy nagy? Klasszikus lucfenyő,...

mélymulcs technológia

A mélymulcs készítése: magyar ökológus által kifejlesztett módszer

A kertészetben egyre nagyobb figyelmet kapnak azok a módszerek, amelyek nemcsak hatékonyak, hanem fenntarthatóak is. A mélymulcs technológia, amelyet Dr. Gyulai Iván ökológus...