November 20. és 29. között az ellenőrök 1.781 egységben, több mint 15 ezer tételt ellenőriztek. - A gyakoribb élelmiszerbiztonsági ellenőrzések egyre javuló élelmiszerbiztonságot eredményeznek - hangoztatta Süth Miklós országos főállatorvos pénteken Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője közölte: az állat- és növényegészségügyi szolgálat szakemberei a nap 24 órájában, az év 365 napján végzik munkájukat, azaz ellenőrzik a Magyarországon forgalomban lévő, illetve forgalomba hozatal előtt álló élelmiszereket, a fogyasztók biztonsága érdekében.
Az ellenőrök a szántóföldtől, az állattenyésztő-teleptől a fogyasztó asztaláig kísérik figyelemmel az élelmiszer-előállításban részt vevők tevékenységét.
Süth Miklós szerint az agrártárca élelmiszerbiztonságért felelős szakemberei az élelmiszerelőállítási és -forgalmazási folyamat mintegy 80 százalékát ellenőrzik.
A fennmaradó 20 százalékot az agrártárca ellenőrei más társhatóságokkal, leginkább az ÁNTSZ-szel és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szakembereivel együtt ellenőrzik.
Süth Miklós elmondta: Magyarországon jelenleg mintegy 6.500 élelmiszerelőállító üzem van. Ezek tevékenységét és a kereskedőkét kell folyamatosan figyelemmel kísérniük az élelmiszerbiztonságért felelős szakértőknek, állatorvosoknak, növény-egészségüggyel foglalkozó szakembereknek.
Az országos főállatorvos külön hangsúllyal szólt arról, hogy az élelmiszerbiztonságért felelős szakértők húsvétkor, a nyári turistaszezon idején, valamint karácsonykor különösen nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a forgalomba kerülő, illetve a forgalomban lévő élelmiszerek biztonságosan fogyaszthatók legyenek. Ezért úgynevezett célellenőrzéseket tartanak ezekben az időszakokban. Jelenleg is folyik a karácsonyi célellenőrzés, főként azoknál az áruknál, amelyeket az emberek leginkább az év végi ünnepek idején fogyasztanak. Így a különféle húsok, húskészítmények, halak, csokoládé figurák, valamint ünnepi sütemények kerülnek górcső alá.
A november 20-án kezdődött akció első részeredményeiről Süth Miklós már a kormányszóvivői tájékozatón beszámolt az újságíróknak. Így november 20. és 29. között az ellenőrök 1.781 egységben vizsgálódtak, ellenőriztek több mint 15 ezer tételt. Ezek közül 477 esett kifogás alá, a kifogások nyomán lefoglaltak 18 tonna élelmiszert, és több mint 22 millió forint bírságot szabtak ki.
Süth Miklós külön is megemlítette, hogy lefoglaltak csaknem 10 tonna szaloncukor-alapanyagot, valamint öt tonna baromfihúst - ezt a korábban említett 18 tonna élelmiszeren felül, Bács-Kiskun megyében egy használaton kívüli laktanyában.
Újságírói kérdésre válaszolva a főállatorvos közölte, hogy az úgynevezett törökbálinti M.E.G.A-üggyel kapcsolatban az ellenőrök vizsgálódnak Üllőn, Vecsésen és Gyálon is, ám e vizsgálatok eredményéről még pontos összegzést nem tudott mondani. Közölte ugyanakkor, hogy a cégtulajdonossal nem sikerült közvetlen kapcsolatba lépniük az állategészségügyi ellenőrző szolgálat embereinek.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.