Én nem szeretnék véleményt mondani, ezzel a cikkel csak az a célom, hogy mindenki megismerje az árnyékos oldalát is a dolgoknak. Tisztában vagyok ugyanis azzal, hogy nem minden fekete és fehér, nem lehet eldönteni a disznóhúsról, hogy káros és már pedig mindenképpen az. A következő sorok viszont elgondolkodtatóak.
Közismert, hogy az izraelita és muszlim hitű emberek vallási előírások miatt nem fogyasztanak disznóhúst. A Tórában pontosan fel vannak sorolva azok az állatok, amelyeknek húsa vallási szempontból fogyasztható. A Biblia egy alapszabályt is tartalmaz, e szerint csak azon állatok húsa megengedett a fogyasztásra, amelyek páros ujjú patások és kérődzők. A disznó nem ilyen. A Koránban négy helyen fordul elő a disznóhús fogyasztásának tilalma, amely kapcsán ugyan nincs egyértelmű magyarázat, ám sok muszlim úgy hiszi, hogy a disznók betegségek hordozói.
A vallás és tudomány nem szokott túl gyakran egyetérteni, ám több tudományos indíték is van arra vonatkozóan, hogy érdemes kerülni a disznóhúst. A disznók valóban tisztátalan állatok, gyakorlatilag mindent – vizeletet, fekáliát, férgeket stb. – megesznek. Ez a gusztustalan étrend nem jelentene problémát az emberek számára, ha a disznóknak olyan emésztőrendszerük lenne, amelyik hatékonyan eltávolítaná a toxikus anyagokat, ám ilyennel nem rendelkeznek.
A kérődzők 24 órán belül megemésztik a növényi táplálékot, addig a disznóknak minden néhány órába kerül. Ez az időintervallum nem elegendő a méreganyagok eltávolítására, amelyek így megtapadnak a belső szerveken és a zsírsejtekben. Mi több, a disznók nem rendelkeznek verejtékmirigyekkel, amelyek fontos szerepet töltenek be a méregtelenítésben.
A disznók e mellett parazitákat, vírusokat és más egészségkárosító betegségeket hordoznak. Lássuk, milyen organizmusokat hordoz a disznóhús, a következő oldalon folytatom!
Taenia solium (galandféreg): bélparazita, ami megfertőzi a szöveteket és csökkenti az étvágyat.
Menangle vírus: lázat, hidegrázást, verejtékezést és fejfájást okoz.
Hepatitis E: vírusos májgyulladás, ami krónikussá válva cirózist okozhat.
Trichinella: bélféreg, ami lázat, rossz közérzetet, ödémát és izomfájdalmat okoz.
Yersinia enterocolitica: a volatilis baktérium a fogyasztóvédelmi hatóságok szerint a tesztelt disznóhúskészítmények 69 százalékában jelen van. Diszkomfort érzést, lázat, szélsőséges esetben pedig halálos fertőzést okozhat.
A disznóhús esetében ráadásul a főzéskor keletkező hőmérséklet hatására sem pusztulnak el ezek az organizmusok, és a fagyasztás sem jelent teljes garanciát erre. Következésképpen a legnagyobb odafigyeléssel elkészített disznóhús is tartalmazhat veszélyes vírusokat és parazitákat.
A következő oldalon elmondom, hogy kollégám miért nem fogyaszt disznóhúst!
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.