Citrusfélék héjának felhasználása

Így használd fel a citrusfélék héját a ház körül! - 20 fantasztikus ötlet, amire nem is gondoltál!

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
hirdetes
Így használd fel a citrusfélék héját

Gasztronómiai felhasználásuk

Reszelék

Egy reszelő vagy hámozó segítségével finom (mind ízében mind textúrájában) reszelék készíthető a citrusfélék héjából. Ezt aztán mindenféle fogás ízesítéséhez használhatod fel, akár már a sütés során is. Fagyasztva jó ideig frissen tartható.

Citrombors

A citrom héjából illatos és friss citrombors készíthető, amivel sokkal ízletesebbé teheted kedvenc fogásaidat.

Édességek 

A citrusfélék héját akár édességekké és átalakíthatod. Ehhez csak némi héjra, cukorra és egy kis vízre lesz szükséged, és attól sem kell félned, hogy egészségtelen dolgokkal kényeztetnéd magad.

Citromos olívaolaj

Az olívaolajak ízét is feldobhatod egy kevés héjjal. Nem kell mást tenned, mint két-három evőkanálnyi finomra reszelt héjat keverni egy bögre extra szűz olívaolajba, és két hétig érni hagyni benne (néha érdemes felrázni egy kicsit). Ez után szűrd át az olajat egy másik tárolóba (a reszelékre már nem lesz szükséged) és máris kész az ízesített olívaolaj.

hirdetes

Citrusféle kivonatok

Hámozz meg 2-3 citromot (vagy más citrusfélét) egy üvegbe. Ügyelj rá, hogy a héj alatti fehér rostos rész ne kerüljön közéjük, mert nagyon keserűvé teszi a kész kivonatot. Önts a héjakhoz nagyjából fél bögre vodkát (győződj meg róla hogy minden héjdarabot teljesen elfedjen az alkohol). Ez után helyezd az üveget sötét helyre és hagyd érni 4-8 hétig. Minél tovább hagyod, annál erősebb lesz a kivonat. Heti egy alkalommal óvatosan rázd fel, hogy jobban elkeveredjen. A kész kivonatot szűrd át egy másik tárolóba, és már kész is!

Likőrök

Egy kis gabonaszesszel és sziruppal keverve a citrusfélék héjaiból kiváló likőrők készíthetők.

Teák ízesítése

Ezt talán a legegyszerűbb az összes felhasználási módszer közül: csak dobj néhány héjdarabot kedvenc gyümölcsödből egy bögre teába egy erős ízlöketért.

Forrás: Fotók: Schutterstock

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-12-11

A legnépszerűbb karácsonyi cserepes virágok bemutatása és gondozása

Merülj el a karácsonyi cserepes virágok varázslatos világában, és ismerd meg, hogyan hozhatnak ünnepi fényt otthonodba. Eközben gondozásukról is olvashatsz.

2024-12-07

A legszebb orchidea fajták: ezeket add ajándékba idén karácsonykor

Fedezd fel a legszebb orchidea fajtákat, amelyek idén karácsonykor is tökéletes ajándékok lehetnek, és örömet szerezhetsz velük minden növénykedvelőnek!

2024-12-07

Öreg karácsonyi kaktusz? Mutatjuk, hogyan fiatalíthatod meg

Egy öreg karácsonyi kaktusz az évek során elveszítheti formáját, kevésbé lehet virágzó. megmutatjuk a fiatalítás technikáit az öreg karácsonyi kaktusznál.

2024-12-05

Vágott vagy földlabdás karácsonyfa? Így válassz a szakértő szerint

Vágott vagy földlabdás karácsonyfa? Segítünk dönteni, hogy idén is tökéletes legyen az ünnepi hangulat – fedezd fel mindkét opció előnyeit és hátrányait!

2024-12-12

Agyaggolyók a növénygondozásban: Minden, amit tudnod kell

Az agyaggolyók nemcsak egyszerűek és praktikusak, de valódi segítséget nyújtanak a növények egészséges fejlődésében – fedezd fel, hogyan használhatod őket!

2024-10-11

Szilvatorta recept a New York Times-ból: 40 éve hódít egyszerűségével

A szilvatorta, amelyet először a New York Times tett közé és nagyon népszerű édességgé vált. Olvasd el a történetét és a gyors és egyszerű pite receptet.

2024-10-31

Datolyaszilva receptek: készíts belőle süteményt vagy házi lekvárt

Fenséges datolyaszilva receptek. Próbálj ki új ízeket a datolyaszilvával, készíts belőle ínycsiklandó kókuszos süteményt vagy különlegesen finom házi lekvárt!

2024-10-25

Agrárszakértő tanácsai a gyümölcsfa őszi metszéséhez – így vágj bele

A gyümölcsfa őszi metszése segít abban, hogy a fa erős, egészséges legyen. Az agráriumban tevékenykedő kertészeti szakember tanácsai révén garantált a siker.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

levegőszennyeződés

a levegőben az állandó alkotóelemeken kívül található egyéb (gáznemű, folyékony v.... Tovább

Liprima (WRG 184)

Õszi káposztarepce Cél: olajipari Leírás:Levelein a karéjok száma közepesnél több,... Tovább

Tovább a lexikonra
gyümölcs Házi kert