A kórkép egyéb elnevezései: · Hiányos emésztési és felszívódási szindróma; · Fertőző bélgyulladás; · Helikopter-betegség; · Sápadt csirke szindróma; · Combcsont fejének elhalása; · Csonttörési betegség.

Az egyéb, más elnevezések részint a kórokozóktól, részint a kórkép lefolyásának élettani hátterétől, a klinikai tünetektől és kórbonctani elváltozásoktól származnak (lásd alább).

Megjegyzés:

Szándékosan nem fogalmaztam úgy, hogy a betegség egyéb elnevezései, hiszen ilyen nevű betegséget még a szakirodalom sem ismer. Szindrómáról, vagyis tünetcsoportról van szó, ennek ellenére sem a „satnyaság”, sem a „törpenövés” kifejezéseket nem tartom szerencsésnek. A „satnyaság” ugyanis nem pusztán valamely állomány bizonyos egyedeinek egészséges társaikhoz való viszonyulását, fejlődésben való lemaradását jelenti, ez annál sokkal összetettebb biológiai állapot, a „törpenövés” pedig szerintem a köztudatban inkább tenyésztési fogalom, itt pedig a szervezet, főként a csontrendszer nagy részére kiterjedő fejlődési zavarról van szó!

Gyakorló állatorvosként természetesen nincs ahhoz jogom, hogy biológiai értelmezéseket bíráljak, mindenesetre ahogyan a „sántaság” nem betegség, hanem különböző betegségek tünete, ugyanígy a „satnyaság” sem az, hanem számos (vagy inkább számtalan) nem fertőző és fertőző kórok következménye. Kissé leegyszerűsítve a dolgot, amennyiben a csirkét tenyésztési (szülőpár állományok), keltetési, tartási, takarmányozási hibák és (vagy) vírusok, baktériumok, paraziták stb. okozta egészségügyi károsodás éri és azt „kibírja”, vagyis nem pusztul el, általában „satnya” lesz!

Helyesebb tehát úgy fogalmazni, hogy kóroktani szempontból olyan különböző betegségek tartoznak ide, melyek közös - vagy legalábbis nagyon hasonló klinikai tünetekkel bírnak.

Mi okozza?

Az okok a fentiek értelmében nem fertőzőek és fertőzőek egyaránt lehetnek, az esetek többségében a nem fertőző kórokok stresszorként hajlamosítanak a bántalom kialakulásához.

Nem fertőző okok:

A naposcsibe minősége, biológiai értéke:

· A 48 óránál nem idősebb, még nem etetett egészséges, életerős brojler-naposcsibe testtömege 40-50 gramm;

· Az apróbb jércetojásokból keltetett csibék fejlődési erélye és ellenálló képessége gyengébb;

· A kora-tavaszi csibék fejlődési erélye és ellenálló képessége a nagyobb maternális ellenanyagszint miatt általában jobb, mint a késeiekéi.

Tartási hibák:

· Keltetői hibák (pl. nem megfelelő hőmérséklet, páratartalom, hosszú idejű várakoztatás stb.);

· Naposcsibék rossz kiszállítási körülményei;

· Nem megfelelő naposcsibe-fogadás (elnagyolt, „összecsapott” takarítás, fertőtlenítés, rossz minőségű alomanyag, nem megfelelő hőmérséklet, páratartalom, szellőztetés, telepítési sűrűség stb.).

Takarmányozási hibák:

· Takarmány nem megfelelő mennyisége és minősége (beltartalmi hiányosságok, szennyezettség, toxinok stb.).

Fertőző okok: olyan vírusok, melyek elsősorban a vékonybélből kimutathatók, de nem azonosíthatók azokkal a vírusokkal, melyek hasonló tüneteket okozó, de pontosan megnevezhető betegségek előidézői. Ezek a vírusok nem abszolút patogének, vagyis nem okoznak minden esetben betegséget. Kétségtelen azonban, hogy minél fiatalabb korban történik a fertőződés, annál valószínűbb az ártalom.

Nem nevezzük tehát satnyasági szindrómának azokat a tartási, takarmányozási hibák vagy kórokozók (vírusok, baktériumok, élősködők) általi fejlődésbeli visszamaradást akkor, ha ismerjük annak okát vagy okozóját.

· Így pl.: ha a satnyaság oka a takarmányban lévő kalcium és foszfor nem megfelelő mennyisége és aránya esetleg a D-vitamin ellátás zavaraival párosulva = angolkór;

· ha a satnyaság oka cirkovírus = csirkék fertőző anaemiája;

· ha a satnyaság oka clostridium-baktérium = csirkék elhalásos és fekélyes bélgyulladása;

· ha a satnyaság oka coccidium = csirkék bélcoccidiosisa.

Mikor és hol fordul elő legtöbbször?

A nagyüzemi méretű, „iparszerű” brojler-tartásnál akkor, ha az állomány immunrendszere gyenge és a naposcsibék fogadása, később a felnevelés tartási, takarmányozási hibákkal párosul. A vírusok rendszerint a szülőpárok egyedeiben is jelen vannak, azokban az életkor előrehaladtával felszaporodva kellő mennyiségű ellenanyag képződik, mely a tojásszik által a kikelt csibéket megvédi, ezért a bántalom a fiatal, tojásrakást éppen csak elkezdő szülőpár-állományok utódainál gyakoribb. Természetesen gyakrabban fordul elő ott is, ahol az állományt valamely alapbetegség sújtja, hiszen ilyenkor lehetetlenné válik a szervezet normális védekezése (immunszuppresszió).

Leggyakoribb az élet első három hetében, amikor egyébként legintenzívebb a testtömeg-gyarapodás.

Milyen tünetei vannak?

A csirkék bágyadtak, étvágytalanok, akkor is fázósan összebújnak, ha egyébként a levegő hőmérséklete megfelelő. Sokat isznak, hasmenésük van, a bélsár színe sárga, ritkábban sárgásbarna vagy narancssárga, benne gázbuborékokat és emésztetlen takarmány-részecskéket észlelünk. A tollazat – főként a kloaka körül – nedves, csapzott, a körmökre és ujjakra rászárad a bélsár, ettől a végtagok „golyószerűek” lesznek.

A hasmenés, bélgyulladás, ezzel párhuzamosan a tökéletlen emésztés és felszívódás a kórokozó vírusok vékonybélbolyhokat károsító hatásának következményei (innen a vírusos bélgyulladás és a hiányos emésztési és felszívódási szindróma – elnevezések).

Sok egyednél megnő a has terjedelme. A beteg csirkék sápadtak (innen a sápadt csirke szindróma – elnevezés), a csőr és a fej aránytalanul nagy lesz a testhez képest. Igen jellegzetesek a szárnytollak: száruk rövid és vékony, miközben a zászló normálisan fejlett, emiatt a szárnytollak megcsavarodnak, kifordulnak (innen a helikopter- betegség elnevezés).

Legfeltűnőbb természetesen az állomány mintegy 5–20 %-ára kiterjedő fejlődésbeli lemaradás, mely rendszerint már egy hetes korban jelentkezik, legszembetűnőbb 2–4 hetes életkorban.

Amennyiben a háttérben más alapbetegség vagy szövődmény nincs (ez ritka), az elhullások csak mérsékelten emelkednek.

Gyakori a csontok rendellenessége: a csöves csontok könnyen hajlíthatók a hiányos elmeszesedés miatt, máskor a csontritkulás miatt gyakoribbak a csonttörések, de a mozgászavarokban nemegyszer szerepe van a combcsont feje elhalásának, leválásának is (innen a csonttörési betegség – elnevezés).

Az elhullott állatok boncolásakor sokszor láthatjuk, hogy a bordacsontok és a bordaporcok találkozásánál az angolkórhoz hasonló duzzanatok vannak.

A csontosodási rendellenességek a későbbi életkor jellemzői.

Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

Nagy a tenyésztők és keltetők felelőssége, hiszen a naposcsibék biológiai értéke, vitalitása, betegségekkel szembeni ellenálló képessége igen nagymértékben függ a szülőpárok állategészségügyi hátterétől (pl. vakcinázások), a tenyésztojások minőségétől, a keltetés higiéniájától.

Amit a termelő tehet:

· nem fertőző és fertőző kórokok kiküszöbölése, vagyis az épületek megfelelő előkészítése, alapos takarítás, fertőtlenítés, szakszerű naposcsibe-fogadás, tartás, takarmányozás, nevelés.

· Mivel valamely telepre első alkalommal a vírus behurcolással, beteg vagy vírusürítő csirkével kerül be, nézzük meg a napos-állomány származását, kérjük a keltetői állategészségügyi igazolásokat!

· Ne vegyünk át kelésgyenge vagy szabványsúly alatti naposcsibét!

· A betegség jelentkezése után, épületen belül az állatok elsősorban a bélsár útján már egymást is fertőzik, ezért ha egyidejűleg nincs nagyszámú, már tüneteket is mutató egyed, azokat szedjük ki, helyezzük külön légtérbe!

· Ott, ahol a betegség már előfordult, az épületek pihentetésére, takarítására, fertőtlenítésére az újabb betelepítés előtt különösen nagy gondot kell fordítani!

Mit tehetünk a betegség jelentkezése után?

Vírus okozta ártalom lévén oktani gyógykezelésre nincs lehetőség, legfeljebb tüneti kezelést alkalmazhatunk és a szövődményeket csökkenthetjük.

Ügyeljünk a teremhőmérsékletre és a fokozott vízfogyasztásra!

Az emésztés „karbantartására”, segítésére jó szolgálatot tehet az ivóvíz savanyítása, kisebb állományok esetén szóba jöhet savanyú tej itatása is.

A baktériumos szövődmények kivédésére, de legalábbis csökkentésére széles-sávú antibiotikumos itatásos kezelést alkalmazunk, ezt később probiotikumokkal váltjuk fel. Az antibiotikum milyenségét, töménységét és a kezelés időtartamát természetesen állatorvos határozza meg!

Előnyös lehet vitamin-, ásványi -anyag-, nyomelem - premix adagolása is.

Fertőző bursitis

A betegség más elnevezései: IBD (Infectious Bursal Disease);

Gumborói betegség.

Az elnevezések eredete: a fertőző vírus első „támadását” a Fabricius-tömlő (bursa Fabricii) ellen végzi, a legjellemzőbb elváltozást is itt okozza és a betegséget először a múlt század ’60-as éveinek elején az USA-beli Gumboróban írták le.

(A Fabricius-tömlő szerkezete és szerepe hasonló az emlősök csecsemőmirigyéjéhez. A kloakába torkolló, zsákszerű szerv a madarak immunrendszerének kialakulását, fejlődését befolyásolja, majd az ivari érés során visszafejlődik.)

A fejlett baromfitenyésztéssel rendelkező országokban a házityúk legnagyobb veszteségeit okozó fertőző betegségének tartják, mely rövid időn belül az egész világon elterjedt.

A vírus közvetlen kártétele mellett gazdasági szempontból is jelentősebbek az immunszuppresszív hatás miatti kártételek, veszteségek.

(Az immunszuppresszió immunhiánnyal illetve az immunrendszer csökkent működésével járó állapot, melyben a szervezet képtelen a bejutott antigének elleni normális immunválaszra, vagyis a szervezet nem tud védekezni. Ezt az állapotot előidézhetik mérgezések, egyes gyógyszerek, toxinok, különböző baktériumok, legfőképpen pedig olyan vírusfertőzések, melyek a nyirokrendszert károsítják, így madarakban többek között a fertőző bursitis.)

Az immunszuppresszió miatti veszteségek két irányból fakadnak: egyrészt sokkal gyakoribbak a másodlagos bántalmak, az ezek okozta veszteségek is nagyobbak, másrészt eredménytelenek a különböző betegségek elleni megelőző védőoltások (vakcinázások), hiszen ezek célja éppen a szervezet kórokozókkal szembeni ellenanyag-termelése, melyre így képtelen. A helyzet annál súlyosabb, mivel a betegségnek van olyan formája is, amikor klinikai tünetek ugyan nincsenek, de immunszuppresszív hatás van, tehát jelentősen csökken bármely élővírusos vakcina hatékonysága. Azt már mondani sem kell, hogy amennyiben az immunszuppresszív hatás már a brojler szülőpároknál érvényesül, az ezek tojásaiból kikelt csibék maternális (anyai) ellenanyagszintje csökkent, sokkal nagyobb a különböző fertőzési veszély.(Maternális ellenanyag: a szülőpárok oltása nyomán a tenyésztojásokból a naposcsibékbe „átvitt” ellenanyag, mely megvédi a csirkéket a természetes fertőződésektől).

Természetesen az ilyen állományokban romlanak a fajlagos mutatók is (abrakfelhasználás, testtömeg-gyarapodás, vágási eredmények).

Az immunszuppresszió időtartama változó ugyan, de amennyiben egy brojlercsirke mondjuk 21 napos korában fertőződik és túléli a betegséget, gyakorlatilag egészen a vágási idejéig védtelen lesz, mert a betegség kb. 1 hétig tart, a károsodott Fabricius-tömlő kb. 2 hét alatt regenerálódik, további 2 hét kell a benne lévő nyiroktüszőkben az ellenanyagot jelentő sejtek (B-lymphocyták) éréséhez, működésük újbóli megindulásához. Ha ezeket az időtartamokat összeadjuk, az 1+2+2=5 hét, vagyis 3+5=8 hetes lenne a csirke, amikorra a védekező mechanizmusa gyakorlatilag újból teljes lenne!

Ha a csirke ennél korábban, mondjuk az első életnapjaiban fertőződik, akkor viszont a Fabricius-tömlő ki sem fejlődik rendesen (ez a szerv teljes fejlettségét 2-hetes kor után éri el), a szervezet emiatt lesz képtelen az immunválaszra.

Mi okozza?

A kórokozó vírus virulenciája, vagyis támadóképességének mértéke magas fokú, de az egyes törzsek ragályokozó-képességében ezen belül különbségek vannak.

A betegséget az 1-es szerotípusú törzsek okozzák, a 2-es szerotípus ugyan megtalálható csirkében és pulykában is, de apatogén, vagyis betegséget nem okoz. Elsősorban a védekezésben okoz gondot, hogy míg a kórokozó szerotípus a megjelenés utáni évtizedben egységes törzs volt, virulenciája pedig viszonylag kisebb fokú, később variáns törzsek jelentek meg, melyeknek nemcsak ragályokozó képessége, de kártételei is sokkal nagyobbak. Míg a „klasszikus” forma ugyan nagy morbiditással (megbetegedéssel) járt, de csak néhány %-os mortalitást (elhullást) okozott, a ’80-as évek második felében megjelent és azóta a világ nagy részén elterjedt nagyon virulens törzs tojó-típusú csirkékben 50-60 %-os, hús-típusúaknál 25-30 %-os elhullásokat okozott, de a veszteségek helyenként még ennél is nagyobbak voltak.

A vírus ellenálló képessége jó, fertőzőképességét savas és lúgos környezetben is hosszabb ideig megőrzi, az alomban több hónapig életképes marad.

Mikor és hol fordul elő legtöbbször?

Magyarországon 1981 óta ismert. Az akkori, ún. „klasszikus” forma nagyobb elhullásokat még nem okozott, ellene vakcinákkal eredményesen tudtunk védekezni is. Az Európában a ’80-as évek második felében megjelent nagyon virulens vírusváltozat már 1990-ben nálunk is jelentkezett (Szentes térségében), majd az egész Tiszántúlon, később országosan is elterjedt, a védekezés ellene sokkal nehezebbé vált.

Meg is változhatott a vírus antigénszerkezete, így a korábban alkalmazott vakcinák hatástalanok voltak, vagy csak gyengébb ellenanyagszintet biztosítottak.

Az akkori kategóriák szerinti nagyüzemi és háztáji állományokban egyaránt előfordult. Főként a 3-6 hetes csirkékben okoz ma is nagy veszteségeket, de ritkábban ettől eltérő életkorban is jelentkezhet.

Természetes körülmények között iránta csak a házityúk fogékony, ezen belül a tojó-típusok érzékenyebbek a hús-típusúaknál. A vírus megtelepedhet pulykában, fácánban és struccban is, de ezekben tünetmentes fertőzést okoz.

A betegség megjelenése egy telepen vagy udvarban majdnem mindig behurcolással történik fertőzött csirkékkel, szállítóeszközökkel, göngyölegekkel, de terjeszthetik a fertőzést más ragályfogó tárgyak, istállókban élő rágcsálók, bogarak, sőt az ember is, legtöbbször a lábbelire tapadt bélsárral, alommal. A betegség megjelenése gyakoribb ott, ahol tartástechnológiai, higiéniai, trágyakezelési, takarmányozási hiányosságok is vannak. Sok helyen egy légtérben különböző életkorú csirkéket tartanak, így elmarad az „egyszerre töltés- egyszerre ürítés” gyakorlata, következésképpen a takarítás, fertőtlenítés nem megfelelő. Pedig ez alapvető fontosságú lenne, mert a már behurcolt vírus egy telepen vagy udvaron belül perzisztál (fennmarad, tovább él), mivel ellenálló, fertőzőképességét az előbbiek hiányában hosszabb ideig megőrzi. Sajnos romlott az állategészségügyi fegyelem is, a csirkék vakcinázását többen nem a megfelelő életkorban, mennyiségben és nem a megfelelő oltóanyaggal végzik. Amennyiben a tenyészállományokat (szülőpárokat) megfelelő időben vakcinázzák, a naposcsibék számára elegendő, ún. maternális védelmet tudnak biztosítani, ez a betegség ellen jó esetben is legfeljebb 3-4 hetes életkorig véd. Ha a tenyészállományok védelmét mellőzik, elhanyagolják (sokan az állat-egészségügyi megelőző védekezésen próbálnak spórolni), vagy nem kellő időben végzik, a csirkék védtelenek a betegség ellen. Sok termelőnek fogalma sincs arról, honnan származnak a vásárolt csirkéi. Legfeljebb a keltetőt ismerik, de azt nem, hogy a tenyésztojások milyen eredetűek voltak (ez főként a családi szükségletre szánt, kisebb állományoknál jellemző). Nagy hiba az is, ha a keltetőben a különböző származási helyű tojásokat összekeverik, így ha meg is történt a tojók immunizálása, a kikelő csibék ellenanyagszintje nem egységes.

Milyen tünetei vannak?

A tünetek kialakulásának háttere : a csirkék a vírust szájon át veszik fel, a kórokozók innen a bélcsatornába, majd a májba jutnak, innen kerülnek a vérpályán keresztül a célszervbe, a Fabricius-tömlőbe, ahol elszaporodnak.

A lappangási idő rövid, az első tünetek már 2-3 nappal a fertőződés után jelentkezhetnek. Fogékony, maternális immunitással nem rendelkező, vagy azzal kellő mértékben el nem látott állományban a megbetegedések száma igen magas, elérheti akár a 90-100 %-ot is. A 2-10 hetes, de leggyakrabban a 3-6 hetes állományban hirtelen, egyik napról a másikra jelentkezhet a betegség. A csirkék bágyadtak, aluszékonyak, étvágytalanok, sápadtak, tollazatuk borzolt. Azok az egyedek, amelyek nem „alszanak”, nehézkesen mozognak, reszketnek. A bélsár vízszerű, habos, fehér, sárgás esetleg véres (utóbbi esetben kokcídiózissal párosul). A fokozott folyadékveszteség miatt gyakori a kiszáradás, a „satnyaság”. Az elhullások már a betegség 3. napján is jelentősek lehetnek, de az elhullások zöme az 5.-7. napra esik. Szórványos elhullásokra azonban még ez után is számíthatunk.

Az elhullott állatokat felboncolva azt látjuk, hogy a kloakába torkolló bursa bővérű, ödémásan beszűrődött, gyulladásos, akár kétszeresére is megnagyobbodott, később állománya elhalt, üregét fibrines izzadmány tölti ki, mérete csökkent, tömött tapintatú csomóvá alakult.

A vázizomzatban, a mirigyes-és a zúzógyomorban vérzések vannak, a bél hurutosan gyulladt, a vesék fakósárgák, a máj duzzadt, sárgás-színű, elhúzódó esetekben az állat kiszáradását tapasztaljuk.

Ott, ahol tojó – és vegyes hasznú csirkék egyaránt vannak, elsőként és súlyosabban a tojó-fajták betegszenek meg.

Mit tehetünk a betegség megelőzése érdekében?

a.) Csirkék magas maternális ellenanyagszintjének biztosítása;

b.) Kórokozó behurcolásának megakadályozása;

c.) Csirkék immunizálása (vakcinázása).

Maternális ellenanyagszint biztosítása: a tojók szakszerű immunizálásával érhetjük el. Ennek két leggyakoribb módszere:

1.) A leendő tojóállomány csirkéinek fiatal korban, a brojlerhez hasonló vakcinázása + 10.-14. hét között élővírust tartalmazó vakcinázás + 16.-18. héten elölt vírust tartalmazó vakcinázás (oltás olajos vakcinával). Egyes helyeken a még biztosabb szikimmunitás eléréséhez ezen kívül beiktatnak még egy elölt vírust tartalmazó vakcinás oltást a tenyészidő felénél.

2.) A leendő tojóállomány csirkéinek itatásos immunizálása 1-2 hetes korban + itatásos immunizálás 10 hetes korban + a tojószezon közepén (47. hét körül) még egy itatásos immunizálás vagy oltás inaktivált vakcinával.

Az így kialakított maternális ellenanyagok mennyisége az idő előrehaladásával csökken, azok felezési ideje brojlerekben 3, tenyészcsirkékben 5 nap. Ennek ismeretében a naposkori ellenanyagok szintjéből nagyjából következtetni tudunk azok várható kiürülésére, vagyis arra, hogy mikor kell a vakcinázást megkezdeni. A vakcinagyártók többsége ma már közli, hogy milyen ellenanyag-titernél kell a vakcinát először alkalmazni.

Naposcsibét olyan helyről vásároljunk, ahol a tenyésztés, szaporítás, keltetés, forgalmazás állt-egészségügyi háttere rendezett. Kérjük az írásos állatorvosi igazolást a vakcinázások megtörténtéről, ne elégedjünk meg a „bemondással”, mely szerint a naposcsibe „minden ellen oltott, védett” stb.

Amennyiben akár a származási hely, akár a csirkeállomány (különösen előnevelt vásárlásnál) védettségét nem tudják igazolni, az állományt védtelennek kell tekinteni és nekünk kell vakcináztatni. Hogy mikor, hányszor és mivel, annak eldöntése minden esetben az állatorvos feladata! Amint a csirkét megvettük, azonnal beszéljünk állatorvosunkkal!

Kórokozó behurcolásának megakadályozása: az izolált tartás gyakorlatilag megvalósíthatatlan, ezért mindenáron a korai fertőződés megakadályozására, de legalábbis lehetőségeinek csökkentésére kell törekednünk.

Fontos a telepi általános járványvédelem, a telepi higiénia kialakítása és fenntartása, a betelepítések előtti takarítás, fertőtlenítés, az „egyszerre töltés – egyszerre ürítés” gyakorlata, a rendszeres rágcsálóirtás, a csibeszállító-eszközök alapos tisztogatása, fertőtlenítése, a gondozók lábbelijének fertőtlenítése, stb. Amire kevéssé szoktunk figyelni, pedig fontos: minden új telepítés előtt a takarmánytárolókat (silókat) teljesen ki kell üríteni, kívül-belül fertőtleníteni kell azokat! Az előző „partiból” megmaradt takarmányt más állatfajjal hasznosítsuk!

A különböző életkorú, hasznosítási irányú (hús, vegyes, tojó) csirkéket ne keverjük össze még a kis létszámú udvarokban sem!

Ne vegyünk meg kelésgyenge naposcsibét! A kora-tavaszi csibék vitalitása, ellenálló képessége általában jobb, mint a késeieké.

Csirkék vakcinázása: gyakorlati tapasztalatok szerint a mai körülmények között a csirkék 2 hetesnél idősebb korban még elfogadható maternális ellenanyagszint mellett sem képesek kivédeni a nagy ragályokozó képességű vírusok károsító hatását, ezért vakcinázni kell azokat!

Talán nincs még egy olyan fertőző betegség, amely ellen annyiféle vakcina állna rendelkezésre, mint a gumborói betegség ellen (csak élővírusos vakcinából több mint egy tucat), mégis vannak évjáratok, amikor igen nagyok a veszteségek. Ez legalábbis két dologra utal: nincs tartós immunitást biztosító ideális vakcina, vagy helytelenül, nem megfelelő időben, nem megfelelő vakcinával, nem megfelelő mennyiségben vakcinázunk. Különösen kistermelői körökben él az a gyakorlat, hogy egyszeri vakcina-itatással megoldottnak tekintik a dolgot.

Tekintettel az előbbiekre, tekintsünk át egy-két olyan alapkérdést, mely a vakcinás védekezés eredményességét meghatározhatja.

A védekezésre vannak élővírusos és inaktivált vakcinák.

Az élővírusos vakcinák a vírus különböző mértékben attenuált (gyengített, szelídített) változatát tartalmazzák, ez a változat él, szaporodásra is képes, de gyengített virulenciájú, a szervezetre veszélytelen. Ismernünk kell azonban a vírus még megmaradt erősségét, virulenciáját, mert csak így tudjuk meghatározni, hogy milyen mértékű maternális ellenanyagszintnél használjuk azt.

Tudnunk kell ugyanis, hogy a vakcinavírusok is károsítják a Fabrícius-tömlőt, méghozzá a maradék virulenciájuknak megfelelően.

Az élővírusos vakcinákban lévő törzsek maradékvirulenciája szerint ezek a vakcinák lehetnek:

· Erősen attenuált, erősen gyengített vírust tartalmazók = gyenge (mild) vakcinák;

· Mérsékelten attenuált, közepesen gyengített vírust tartalmazók = közepes (intermedier) vakcinák;

· Kisfokban attenuált, csak kis mértékben gyengített vírust tartalmazók = erős vagy „forró” (intermedier plussz vagy hot) vakcinák.

Az, hogy ezek közül melyiket célszerű alkalmazni, függ a jelenlévő vakcinatörzs virulenciájától, a maternális ellenanyagszinttől, a maternális ellenanyagszint szóródásától és attól, hogy milyen a támadó vírus virulenciája.

Minél magasabb a vakcinatörzs virulenciája, annál jobb immunválaszt ad, viszont annál inkább károsítja a Fabrícius-tömlőt is, következésképpen ugyanúgy immunszuppressziót okozhat, mint a vadvírus. Éppen emiatt is nagyon fontos, hogy a betegség elleni élővírusos vakcinázást feltétlenül előzzék meg az egyéb fertőző betegségek elleni immunizálások (pl. baromfipestis, fertőző bronchitis elleni), azok lehetőleg már a keltetőben történjenek meg.

Mikor van létjogosultsága az előbbi élővírusos vakcináknak?

· A gyenge (mild) vakcinának nagyon alacsony maternális ellenanyagszintnél, pl. akkor, ha a tojóállományt nem immunizálták vagy a maternális ellenanyagok a 3. hétre kiürültek. Mivel az előbbi történéseket legtöbbször nem ismerjük, célszerű a naposcsibék vakcinázását mild vagy intermedier vakcinával 1-7 napos életkor között megkezdeni, majd 10-14 nap múlva megismételni (fokozott járványveszélynél újabb 10-14 nap múlva egy 3. vakcinázást is célszerű beiktatni). Meg kell jegyezni, hogy a nagyon virulens törzsek elterjedése óta mild-típusú vakcinát csak kevesen használnak.

· Ma leggyakoribb az intermedier-vakcinák használata. Magas maternális ellenanyagszintnél alkalmazzuk, tehát az első vakcinázás ideje brojlereknél legkorábban 12-14 nap, de inkább 21 nap, tenyészjércéknél 14-16 nap, fokozott járványveszélynél 8-10 nap múlva ismétlés. Tenyészállományoknál 10-12 hetes korban célszerű egy újabb vakcinázást beiktatni.

· A hot-vakcinákat csak nagyon körültekintően, magas maternális ellenanyagszint mellett lehet alkalmazni erős korai fertőződés esetén, vagy járványelfojtásra. Ilyenkor 8-10 napos életkor körül használva hamarosan megszűnnek a betegség tünetei is, de a Fabrícius-tömlő jelentősen károsodhat, emiatt immunszuppresszióval számolhatunk. Ismétlésre nincs szükség. Ezeket a vakcinákat egyszer-egyszer használjuk addig, amíg a nagyon erős utcai vírus jelen van, ezután visszatérünk az intermedier vakcinákhoz.

Újabban kifejlesztettek egy ún. komplex-vakcinát, melyben a vakcinatörzsön kívül ellenanyag is van. Ezt in ovo (tojáson belüli) vakcinázásra használják, a 18 napos embriókba juttatják be a vakcinavírust, legtöbb helyen a Marek- betegség vírusával együtt. Ennek a módszernek a technikai feltételei azonban nálunk a legtöbb keltetőben még nincsenek meg, ezért a vakcinát napos korban adják.

Az élővírusos vakcinák alkalmazása történhet bőr-alá oltással, a kötőhártyára cseppentve, aeroszolban (levegőbe juttatva, belégzéssel), de leggyakoribb az ivóvízben történő alkalmazás, főleg fiatal életkorban. Tojószezon előtt az itatásos immunizálás már gyengébb hatásfokú, ezért idősebb életkorban inkább az oltást választjuk.

Az inaktivált vakcinák a kórokozót elölt, szaporodásra képtelen állapotában tartalmazzák, ezért a kellő immunválasz kiváltásához pontosabban kiszámított, nagyobb mennyiségű antigént kell bejuttatni. Hatásuk az oltás megismétlésével és különböző adjuvánsok (segítők, erősítők) felhasználásával fokozható.

A csirkék megfelelő szintű maternális immunitását jól biztosítják a tojószezon előtt 4-5 héttel bőr alá fecskendezett, olajadjuvánssal készült inaktivált vakcinák akkor, ha az állományt korábban élő vírussal vakcinázták.

(Tájékoztatásul: magas maternális ellenanyagszintnek minősül az 1: 256 VN vagy ennél nagyobb titer).

Gyakorlati tapasztalatok szerint inaktivált vakcinával 3-4 hetes életkorig eredményesen megvédhetők azok az 1 napos csirkék, melyek jó maternális ellenanyagszintűek.

Az eddigiekből is látható, hogy a vakcinás védekezést nem lehet „uniformizálni”, annak egységes gyakorlata nincs, a védekezésben a helyi lehetőségeket és szükségleteket is figyelembe kell (kellene) venni!

Ennek ellenére a gyakorlatban nagy általánosságban három út érvényesül :

· A szülőpárok vakcinázásával a csirkéket 1-3 hetes korukban maternális immunitás révén passzív védelemmel ellátják.

· Nem törődnek a maternális immunitással, nem is vizsgálják azt, hanem napos korban intermedier vakcinával látják el az állományt, majd ezt követően 1-1 hetes időközzel még kétszer ismétlik ugyanezt.

· Meghatároztatják a naposkori immunitás mértékét és ennek átlaga szerint vakcináznak 10-18 napos életkorban, majd 1 hét múlva megismétlik a vakcinázást.

Ismételten hangsúlyozni kell: annak eldöntése, hogy mikor, mivel és hányszor vakcinázzunk, állatorvosi feladat! Nemegyszer tapasztalható, hogy a kereskedő a napos-vagy előnevelt csirkével együtt a vakcinát is „szállítja” anélkül, hogy ismert lenne a környéken lévő vírustörzs, anélkül, hogy bárki meghatároztatta volna a maternális immunitás mértékét, de találkoztam lejárt szavatosságú vakcinával is!

A csirkék védelme szempontjából a vérükben keringő ellenanyagok a lényegesek, vagyis a csirke vérvizsgálatával egyrészt igazolni lehet a szülőállomány vakcinázását, másrészt a naposcsibék vérsavójának laboratóriumi vizsgálatával meghatározható azok szikimmunitása.

Mit tehetünk a betegség jelentkezése után?

Az első tünetek jelentkezésekor a diagnózis érdekében forduljunk állatorvoshoz, hiszen vannak olyan fertőző betegségek, melyektől a fertőző bursitist el kell különíteni (pl. baromfipestistől).

A betegség nem gyógyítható, de a már megbetegedett állatok elhullása mérsékelhető ellenanyag-tartalmú készítményekkel és a szövődmények csökkentésével.

A betegség lezajlása után alapos takarítás, mindenre, így a ragályfogó tárgyakra is kiterjedő fertőtlenítés. Ne feledkezzünk meg az etető-és itatóedények, sőt a takarmánytároló fertőtlenítéséről se! Mivel a kórokozó az alomban akár több hónapig is életképes maradhat, különösen ügyeljünk a trágyakezelésre!