Az eltérô kezelésben, valamint mûvelésben részesített kultúrák holyvaegyütteseinek zavarások hatására történô betelepedési, valamint elvándorlási viselkedését vizsgálva Heyer (1994) megállapította, hogy a fajok nagy részének nincs szoros habitatpreferenciája, és viszonylag nagy a migrációs aktivitása. Egyedszámuk a beavatkozásokat követôen viszonylag hamar emelkedni kezd, ami feltehetôen jó repülôkészségükkel magyarázható (Heyer 1994).
További vizsgálatokkal kimutatták, hogy tavasszal a holyvák bizonyos kultúrákat elônyben részesítenek (Topp 1997). Új élôhelytípusok létrejöttével pedig az elsôk között jelentek meg a területen (Odegard 1999).
Számos vizsgálat igazolta a szegélyek fontosságát az egyes fajok elôfordulási gyakoriságában. Szabadföldi kultúrákban, ahol gyepsávokat hoztak létre, az Atheta fungi és a Tachyporus fajok többsége ezeket részesítette elônyben, az Amischa ssp. és a Lathrobium ssp. viszont csak a szántóföldek belsejében fordultak elô (Dennis
és Sotherton 1994, Dennis és mtsai 1994, Andersen 1997, 1999, 2000).
Más vizsgálatokkal azt is igazolták, hogy a holyvák gyakorisága szabadföldi kultúrákban, fôleg gabonafélékben nagymértékben függ a szegélyek növényzetének típusától (Basedow és Kollath 1997). Fôleg a Poa flagellatával takart szegélyek holyvadenzitása volt nagy, és egyes fajok, mint például a Tachyporus hypnorum csak e növény jelenlétében fordultak elô az adott szegélyen és a kultúra belsejében (Dennis és Fry 1992, Kollath és Basedow 1995). Olyan manipulációs kísérletekben, ahol egyes növényfajokat kizártak, kimutatható volt a különbség a túlélési arányban a mélyebb talajú, nagyobb gyökérzetû, és összefüggôbb növényzetû szegélyek javára (Dennis és mtsai 1990).
Magyarország agrárterületein hasonló jellegû vizsgálatokat holyvákkal mind ez idáig nem végeztek (Kutasi és mtsai 2001, Balog és mtsai 2003). Vizsgálataink célkitûzése volt a magyarországi alma- és körteültetvényekben gyakori holyvafajok élôhely-preferenciájának meghatározása.
Anyag és módszer
A gyûjtéseket Magyarország területén 1998 és 2002 között összesen 9 almaültetvényben, ezeken belül 11 blokkban végeztük talajcsapdákkal.
Ezek közül Bakonygyiróton, Szigetcsépen, Turán, Györgytarlón, ó Szentlôrincen, Pókaszepetken és Vámosmikolán széles hatásspektrumú, többnyire szerves foszforsavészterekkel és piretroidokkal (hagyományosan) kezelt (Ultracid 50 WP, Zolone 35 EC, Dimecron 50 WP stb.) ültetvényeket vizsgáltunk. Szigetcsépen, Turán és Györgytarlón három, széles hatásspektrumú inszekticidekkel kezelt körteültetvényben gyûjtöttünk.
Újfehértón hagyományos, integrált (többnyire szelektív rovarölô szerekkel – Dimilin 25 WP, Pirimor 25 WG – kezelt) és mûvelés alól kivont ültetvényekben folytak a vizsgálatok. Kecskeméten szintén mûvelés alól kivont ültetvényt vizsgáltunk.
Az ültetvények közül a bakonygyiróti, kecskeméti, szigetcsépi, turai és újfehértói homok-, illetve homokosvályog-talajon, a györgytarlói, szentlôrinci, pókaszepetki és vámosmikolai agyagtalajon terültek el.
Az ültetvények környezete a vizsgálatok idején a következôképpen alakult: Bakonygyirót: dombvidéki erdôs környezet, elsôsorban Robinia pseudoacacia erdôvel az egyik oldalon, kultúrnövényzet a másik oldalon.
Kecskemét: szántóföld, a vizsgálatok megkezdésekor (1998) az ültetvény már mintegy 7 éve nem részesült semmilyen típusú kezelésben. Szigetcsép, alma, körte: Duna menti ártéri erdôk, a vizsgált ültetvények közvetlen közelében azonos mûvelés alá vont almaültetvények. Tura, alma, körte: kevésbé diverz környék, fôként más
alma- és körteültetvények, kisebb ruderáliák. Újfehértó, fôleg hagyományos kezelésben részesített gyümölcsültetvények, távolabb gabona- (rozs-, zab- és árpa-) kultúrák. Györgytarló, alma, körte: kevésbé diverz környék, azonos kezelésben részesített alma- és körteültetvények, kisebb ruderáliák. Szentlôrinc, mezôgazdasági területek, szántóföldek (gabonafélék). Pókaszepetk, azonos kezelésben részesített, öntözött almaültetvények, távolabb szántóföldekkel. Vámosmikola, dombvidéki erdôség, részben akácés fôként tölgyerdôk, illetve almaültetvények.
Vámosmikolán a vizsgált almaültetvényt határoló szegélyen is folytak gyûjtések, amelyik 10–11 m széles féltermészetes gyepsáv volt.
A gyûjtésekhez alkalmazott talajcsapdák 300 cm3 ûrtartalmú mûanyag poharak voltak, átmérôjük 8 cm. Ezeket kettesével helyeztük el, a belsô az ölôszert tartalmazta, a külsô a lyukat védte a beomlástól. A csapdákba ölô- és tartósítófolyadékként etilénglikol 30%-os vizes oldatát helyeztük. A csapadék és a kiszáradás ellen minden csapdát alumíniumtetôvel láttunk el. A mintákat kétheti rendszerességgel gyûjtöttük be.
Az átlagos csapdánkénti faj- és egyedszámok elemzésekor az egy csapda által gyûjtött mintákat vettük figyelembe két év összesített adatai alapján, április és október közötti idôszakokban.
A különbözô zavarások (kezelések) mellett kialakuló domináns holyvafajok élôhely-hasonlóságának vizsgálatára a metrikus ordinációt, ezen belül a fôkoordináta módszert (Pcoa) használtuk, mely a Horn-indexen alapul. Az alkalmazott szoftver a Syntax 5.5 számítógépes
programcsomag volt (Krebs 1989).
Eredmények
Magyarázat:
Fehér oszlopok = homok- és homokosvályog-talajú ültetvények,
Világosszürke oszlopok = agyagtalajú ültetvények
Sötétszürke oszlopok = felhagyott ültetvények és szegély (8, 9, 16).
1 ScsHA – Szigetcsépi, hagyományosan kezelt almaültetvény,
2 ScsHK – Szigetcsépi, hagyományosan kezelt körteültetvény,
3 TuraHA – Turai, hagyományosan kezelt almaültetvény,
4 TuraHK – Turai, hagyományosan kezelt körteültetvény,
5 BagyHA – Bakonygyiróti, hagyományosan kezelt almaültetvény,
6 UjfhHA – Újfehértói , hagyományosan kezelt almaültetvény,
7 ÚjfhIA – Újfehértói, integrált almaültetvény,
8 ÚjfhFA – Újfehértói, felhagyott almaültetvény,
9 KecsFA – Kecskeméti, felhagyott almaültetvény,
10 GyörHA – Györgytarlói, hagyományosan kezelt almaültetvény,
11 GyörHK – Györgytarlói, hagyományosan kezelt körteültetvény,
12 PszeHA – Pókaszepetki, hagyományosan kezelt almaültetvény,
13 SztlHA – Szentlôrinci, hagyományosan kezelt almaültetvény,
14 VmikH1A – Vámosmikolai, hagyományosan kezelt almaültetvény 1,
15 VmikH2A – Vámosmikolai, hagyományosan kezelt almaültetvény 2,
16 VmikSZ – Vámosmikolai, szegély.
Vizsgálataink során, talajszinten 11 alcsaládba tartozó 257 fajt és 7841 egyedet gyûjtöttünk, ezen belül almaültetvényekben 242 fajt és 6452 egyedet, körteültetvényekben 123 fajt és 1392 egyedet. Ez a magyarországi holyvafauna – jelenleg 1186 faj (Ádám 1996 a, b; Ádám és Hegyessy 2001, Balog és mtsai 2003) – 21,66%-át képviseli.
Az átlagos csapdánkénti fajszám alakulását ültetvényenként és csapdánként vizsgálva megállapítottuk, hogy az a két talajtípus közül a homoktalajú üzemi ültetvényekben nagyobb volt, de a különbség összességében nem volt szignifikáns. S kezelés alól kivont ültetvényekben (8-Újfehértó és 9-Kecskemét), valamint a szegélyen (16-Vámosmikola) a csapdánkénti fajszám általában nagy értékeket ért el. A hagyományosan kezelt ültetvényekben, számos esetben szintén nagy fajszámot tapasztaltunk, az egyes ültetvények között jelentôs eltéréseket voltak (1. ábra).
A csapdánkénti egyedszámot vizsgálva elmondhatjuk, hogy ez gyakran nagyobb a homoktalajú ültetvényekben, de a különbség itt sem szignifikáns. A homoktalajokra telepített ültetvények közül a legnagyobb abundanciát a felhagyott ültetvényekben, az agyagtalajon pedig a szegélyen tapasztaltuk. Kivételt a pókaszepetki, hagyományosan kezelt ültetvény jelentett, ott azonban csak egyetlen faj, a Dinaraea angustula volt jelen nagyon nagy egyedszámban (2. ábra).
A Sphenoma abdominale faj leggyakrabban homoktalajú ültetvényekben
fordult elô, azon belül is elônyben részesítette a felhagyott ültetvényeket, de az üzemi ültetvényekben is gyakori volt (3. ábra).
A Palporus nitidulus faj szinte csak homoktalajon, ezen belül pedig fôként üzemi ültetvényekben fordult elô nagyobb egyedszámban. Agyagtalajon csak a pókaszepetki ültetvényben volt viszonylag gyakoribb (4. ábra).
A Coprochara bipustulata jelentôs egyedszámban fordult elô a bakonygyiróti, valamint az újfehértói hagyományosan kezelt ültetvényekben, homok- és homokosvályog-talajon kisebb egyedszámban, de minden ültetvényben elôfordult. Agyagtalajon Pókaszepetken, valamint Vámosmikolán volt jelen, ugyancsak hagyományosan kezelt ültetvényekben (5. ábra).
A felhagyott ültetvényekben aktivitás abundanciája kisebb volt.
A Mocyta orbata faj elônyben részesítette a homok-, illetve a homokosvályog-talajokat, ezen belül pedig egyaránt gyakori volt egyes üzemi és felhagyott ültetvényekben. Agyagtalajú ültetvényekben csak ritkán fordult elô, viszonylag kis egyedszámban (6. ábra).
Az összesített eredmények alapján a legnagyobb egyedszámban a Dinaraea angustula faj került elô, annak ellenére, hogy csak Pókaszepetken gyûjtöttük. Itt az egy csapdára esô átlagos egyedszám 61,3 volt. A többi ültetvényben nem volt jelen (7. ábra).
Az Omalium caesum nagyobb egyedszámban a turai, hagyományosan kezelt körte- és a györgytarlói almaültetvényekben fordult elô, de az újfehértói felhagyott ültetvényben is gyakori volt (8. ábra).
A Drusilla canaliculata faj általában a beavatkozásoktól mentes vagy az integrált területeket részesítette elônyben. Nagy egyedszámban az újfehértói integrált ültetvényben, a kecskeméti felhagyott ültetvényben, valamint a vámosmikolai szegélyen fordult elô (9. ábra).
A Dexiogya corticina nagy egyedszámban a pókaszepetki esôztetô öntözésben részesített ültetvényben volt jelen. Általánosan elmondható, hogy nem kötôdött a felhagyott ültetvényekhez (10. ábra).
A Xantholinus linearis jelentôs egyedszámban csak homok- és homokosvályog-talajon, Turán, hagyományosan kezelt almaültetvényben, valamint a kecskeméti felhagyott almaültetvényben volt jelen. Agyagtalajú ültetvényekben nem fordult elô (kivéve a vámosmikolai integrált ültetvényt, ahol néhány egyedet fogtak a csapdák) (11.ábra).
Az Oligota pumilio faj jelentôs egyedszámban homoktalajon a bakonygyiróti hagyományos ültetvényben, agyagtalajon pedig a pókaszepetki valamint a szentlôrinci hagyományos ültetvényekben volt jelen (12. ábra).
A Xantholinus longiventris mind homok-, mind pedig agyagtalajon gyakori volt, gyakran üzemi ültetvényekben is (13. ábra).
Érdekes, hogy egyedszáma a nagyobb inszekticidterhelésû körteültetvényekben tendenciaszerûen nagyobb, mint az azonos régióba telepített és általában kisebb szerterhelésû almaültetvényekben.
A Platydracus stercorarius jelentôs egyedszámban csak Vámosmikolán volt jelen. Itt tendenciaszerûen a szegélyhez kötôdött. Homoktalajon csak a mûvelés alól kivont ültetvényekben fordult elô, kisebb egyedszámban (14. ábra).
Az összesített mintákban a 2% alatti relatív gyakorisággal elôforduló fajok átlagos csapdánkénti elôfordulását a vizsgált ültetvényekben együtt ábrázoltuk. Ezek a fajok összességében mind az üzemi, mind a felhagyott ültetvényekben elôfordultak. Egyazon régión belül a felhagyott ültetvényben, valamint a szegélyeken voltak jelen nagyobb egyedszámban (15. ábra).
Az egyes fajok elôfordulásának hasonlóságát vizsgálva metrikus ordináció és Horn-index segítségével, a vizsgált élôhelyekre vonatkoztatva megadhatók az azonos ökológiai igényû fajok. Az alapadatokkal és azok logaritmikus transzformációjával végzett elemzés hasonló eredményeket adott.
Ezek alapján, az ábrákon 1. tengely mentén különültek el az inkább az üzemi ültetvényekre jellemzô (bal oldal) és a felhagyott és üzemi ültetvényekben egyaránt elôforduló fajok (jobb oldal).
A 2. tengelyen az inkább homoktalajú ültetvényekhez (alul) és az inkább agyagos talajú ültetvényekhez kötôdô fajok (felül) különülnek el (16, 17. ábra). Így például, a homok-, homokosvályog-talajú üzemi ültetvények jellegzetes fajai a C. bipustulatus és a P. nitidulus, a hasonló környezetben gyakori, de a felhagyott ültetvényekben is elôforduló csoportba tartozik az O. caesum, X. linearis és a S. abdominale. Csak Pókaszepetken, egy agyagos talajú, üzemi ültetvényben fordult elô a D. angustula és Vámosmikolán, hasonlóan agyagos talajon, de a nagy növényborítású szegélyen is a P. stercorarius (16. ábra).
Következtetések
A talajtípusok szerinti preferenciákat vizsgálva megállapítottuk, hogy a Mocyta orbata, Coprochara bipustulata, Palporus nitidulus és a Xantholinus linearis elônyben részesítette a homoktalajon elterülô ültetvényeket, az agyagtalajon viszont egyedszámuk meglehetôsen kevésnek bizonyult.
A Platydracus stercorarius csak agyagtalajon elterülô ültetvényekben fordult elô, homoktalajon csak a felhagyott ültetvényekben gyûjtöttük, a hagyományosan kezelt ültetvényekben pedig nem volt jelen.
A Dinaraea angustula és a Dexiogya corticina fajok elsôsorban a nagy gyomborítású és öntözött ültetvényekben voltak gyakoriak. A D. angustula faj csak az esôztetô öntözéses ültetvényben fordult elô, ahol domináns volt. Ennek alapján megállapítható, hogy e fajok a mezo-higrofil és higrofil élôhelyeket részesítik elônyben.
A nagy gyomborítású vagy mûvelés alól kivont ültetvényekben gyakori fajok a Drusilla canaliculata és a Platydracus stercorarius voltak.
Egyedszámuk a hagyományos mûvelésben részesített ültetvényekben meglehetôsen kevés volt. A Drusilla canaliculata faj az integrált mûvelésben részesített ültetvényben is gyakorinak bizonyult.
Megállapítható, hogy a gyakori fajok viszonylag jól elkülönülnek az ökológiai igényeik függvényében. A homok- és homokosvályog-talajú üzemi (hagyományos) ültetvények jellegzetes fajai a C. bipustulatus és a P. nitidulus, a hasonló környezetben gyakori, de a felhagyott ültetvényekben is elôforduló csoportba tartozik az O. caesum, X. linearis és a S. abdominale.
Csak Pókaszepetken, agyagos talajú, üzemi ültetvényben fordult elô a D. angustula, ez az ültetvény esôztetô öntözésével magyarázható.
Vámosmikolán, hasonlóan agyagos talajon, de csak a szegélyen a P. stercorarius volt gyakori.
Köszönetnyilvánítás
Köszönettel tartozunk Ádám Lászlónak az Aleocharinae alcsalád fajainak határozásában, valamint a többi alcsaládhoz tartozó, nehezebb taxonok
ellenôrzésében nyújtott segítségéért. Vizsgálataink anyagi hátterét az OTKA (No. 046380) biztosította.
Balog Adalbert és Markó Viktor
Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar, Rovartani Tanszék, 1052 Budapest, Pf. 53.
Növényvédelem 10 (41), 2005
Forrás: Növényvédelem
