A különféle állatfajokat az ember évezredek óta saját hasznára nevelte. Ezeket a háziasított állatokat többféleképpen tudta hasznosítani. Századunkban az állatállomány száma nagymértékben növekedett. A Föld egyes területein gyorsan bekövetkezett életszínvonal-emelkedés egyre jobban befolyásolta az állattenyésztést is. Egyre jobban elterjedtek az iparszerű állattenyésztő telepek.
Állattenyésztés
Az állattenyésztés legfontosabb célja a hús-, tej-, és tojástermelés, valamint a textil- és bőripar számára fontos nyersanyag biztosítása. Hosszú évszázadokon keresztül az állattenyésztés a növénytermesztés egyik kisegítő ágazata volt, a munkákat állati erővel végezték. Napjainkban is elválaszthatatlan e két tevékenység, a növénytermesztést segíti az állattenyésztés pl.trágyázás, és fordítva pl. takarmánynövény-termesztés. Mára a mezőgazdaság legdinamikusabban fejlődő ágazatává vált. Az állattenyésztés legfontosabb célja az állati termék előállítás . A haszonállatokat anyagi nyereség reményében tenyésztik.
Háziállatok: A háziállatokat két csoportra oszthatjuk: Az egyik részük haszonállat ezek megélhetést biztosítanak, védelmünkről gondoskodnak, segítségünkre vannak, vagy a pénzkeresést szolgálják. A háziállatok másik részét kedvtelésből tartjuk. Haszonállatok például: szarvasmarha, juh , sertés, ló, tyúk, lúd stb.
A gazdasági állatfajok közül a szarvasmarha-tenyésztés (Bos taurus) hazánkban és világviszonylatban is igen nagy jelentőségű. Egyik legfontosabb nemzetgazdasági feladata a lakosság tejjel és tejtermékekkel való ellátása. Magyarországon a tej- és tejtermék fogyasztás a környező európai országokéhoz viszonyítva mérsékeltebb. Az egy főre jutó hazai tejfogyasztás 134,3 kg/év (KSH, 2003). A szarvasmarha-tenyésztés második legfontosabb haszna a hústermelés, amely hazánkban főleg az exportlehetőségek kihasználása miatt nagy jelentőségű. A szarvasmarha-tenyésztés az elsősorban emberi táplálékként hasznosított tej- és hústermelés mellett fontos ipari nyersanyagokat is előállít. Napjainkra mintegy 400 szarvasmarhafajtát tenyésztettek ki. A hasznosítás iránya szerint megkülönböztetünk tejtermelő (pl. holstein-fríz, jersey stb.), hústermelő (pl. hereford, charolais stb.) és vegyes hasznosítású (pl. magyartarka, brown swiss stb.) fajtákat. Napjainkban is jelentős őshonos fajtánk a magyar szürkemarha.
A világ legnagyobb szarvasmarha-állománya (kb. 200 millió) Indiában van. A vallási előírások miatt a hasznuk azonban minimális. Az Egyesült Államok és Ausztrália szarvasmarha-tenyésztése elsősorban a hústermelést szolgálja. Brazíliában van a világon a második legnagyobb szarvasmarha-állomány. Latin-Amerikában még Mexikó és Argentína szarvasmarha-állománya számottevő. A latin-amerikai országokban jelentős a húsexport, és a marhabőr hasznosítása is igen fontos. Az Alpok térségében és Észak-Európában a legelőkön és réteken alapuló szarvasmarha-tenyésztés a jellemző, de fontos a hústermelés is. A fejlettebb országok metropoliszai és települései körül mindenhol a világon meghonosodott a tejtermelő szarvasmarha-tenyésztés.
A sertéstenyésztés (Sus scrofa f. domestica) elsősorban a mérsékelt éghajlatú területeken terjedt el: Európa, Egyesült Államok és Ázsia egy részén. Általában jelen van a nagy népsűrűségű területeken is. Afrikában és a Közel-Keleten szinte teljesen ismeretlen. A forró éghajlatú övezetekben sem tenyésztik. A világ sertésállományában egyre fontosabb szerephez jutnak a hússertések. A zsírjukért tenyésztett sertések száma csökken, a sertéstenyésztésben kitett arányuk is csökkent az elmúlt években. Jelentősebb fajták: magyar nagy fehér hússertés, magyar lapály, duroc, pietrain stb.
Egyes térségekben a burgonya a sertések legfontosabb takarmánya. Nyugat-Európában a lefölözött tej és a szemestakarmányok jelentik a legfontosabb takarmányozási formát. Észak-Európában árpán és burgonyán tartják a sertéseket.
Egyes térségekben a burgonya a sertések legfontosabb takarmánya. Nyugat-Európában a lefölözött tej és a szemestakarmányok jelentik a legfontosabb takarmányozási formát. Észak-Európában árpán és burgonyán tartják a sertéseket.
A juhok (Ovis aries) tenyésztésére a nagy kiterjedésű száraz és félszáraz területek kiválóan alkalmasak. Ezeken a területeken más állatok számára nem kedvezőek a legelők. A juhtenyésztés céljai a hús-, tej-, és a gyapjútermelés. A világ legnagyobb juhállománya Ausztráliában található. Ausztráliában elsősorban a gyapjáért tenyésztik az állatokat. Az állandóan szabadban tartott állatok gyapja igen jó minőségű. A gyengébb minőségű legelőkön, – mint például Kazahsztán – tartott juhok száma is igen jelentős. A Dél-afrikai Köztársaság és Argentína juhállománya a nyersgyapjú termelés és az export szempontjából emelhető ki. Nagy-Britanniában és Spanyolországban a gyapjútermelés valamint a juhhús és a fiatal bárányhús fogyasztása a jellemző. Magyarországon a juhtenyésztés elsődleges célja a vágóbárány-előállítás.
Egyetlen gazdasági állatfaj sem termel olyan sokféle terméket viszonylag kis és szerény befektetéssel, mint a kecske (Capra hircus). Olyan területeket (meredek kopárok, ugarok, beszántás előtti területek) is képes hasznosítani, melyet más haszonállat nem. A kecske a testtömeghez viszonyított tejtermelésben az élen áll (8-10x). Húsa megfelel a korszerű konyha követelményeinek. Szőre, bőre bőr-, illetve szövőipari nyersanyag. Trágyája sem elhanyagolható.
A ló (Equus caballus) közel hatezer éve társa az embernek. Az ember és a vadló első találkozása ugyanúgy a "vadász és a zsákmány" találkozása volt, mint a többi állat esetében. A görögök használták először békés célokra a lovakat. Az újabb történelemformáló korszakot a lovas nomád népek népvándorlási viharai jelentették. A lovassportok ugrásszerű fejlődésével a fejlett országokban döntően a sportló lett a lótenyésztés célja, noha a fejlődő világban a lovak legtöbbje ma is gazdasági munkát végez. Az ember környezetének védelme, az erdők egészségének megőrzése, megújulásának biztosítása a hidegvérű ló reneszánszát is meghozta. A nomád népek napjainkban is fejik a lovat, a ló húsa pedig egyik-másik nyugati országban a gazdagok asztalára is kerül. A magyar ló történetét négy korszakra szokták osztani: a magyar ló kora, az arab ló hatásának korszaka, a spanyol ló divatja és az angol telivér korszaka. A ló evolúciója 70 millió év alatt ment végbe. A vadló az amerikai kontinensen kihalt, csak az eurázsiai kontinensen maradt fenn. A ló háziasítására viszonylag későn, az i. e.4.évezredben került sor. A ló rokon fajai: az ázsiai vadszamarak (Hemionus), a szamarak (Asinus), és a zebrák (Hippotigris). A háziszamár az afrikai vadszamár háziasított változata. A lófajtákat többféle szempont alapján csoportosíthatjuk. Melegvérű lófajták közül vannak világfajták (pl. arab ló, angol telivér stb.) és magyar fajták (pl. kisbéri félvér, gidrán, nóniusz stb.). Hidegvérű lófajták pl. a belga-ardenni ló, a magyar hidegvérű ló, a muraközi ló, a percheron stb. További csoportot képeznek a pónifajták: shetland póni, welsh póni stb.
A baromfi szó gyűjtőfogalom, amelybe a tenyésztett szárnyas állatokat soroljuk: tyúk (Gallus domesticus), pulyka (Meleagris gallopavo), gyöngytyúk (Numida meleagris), lúd (Anser anser f. domectica), házikacsa (Anas platyrhynchos f. domestica), pézsmakacsa (Cairina moschata f. domestica), galamb (Columba domestica), páva (Pavo cristatus) és fürj (Coturnix coturnix). Vallási megkötések a tojás és csirkehús fogyasztását sehol nem korlátozzák. A házityúk származása polifiletikus, eredetét négy vadtyúkfajra vezetik vissza. A fajták közvetlen árutermelés szempontjából háttérbe szorultak, napjainkaban hibridek előállításában játszanak szerepet.
A házinyúl (Oryctolagus cuniculus f. domestica) hasznosítása többirányú: hústermelés, gereznája értékes, szőre feldolgozható és a házinyulat kedvtelésből is tartják. A házinyúl-tenyésztés jelentőségét elsősorban hústermelése határozza meg. A nyúlhús fogyasztását elsősorban a tradíciók, a szokások és vallási előírások (tiltások) határozzák meg. A házinyúl az üregi nyúltól (Oryctolagus cuniculus) származik, a mezei nyúl (Lupus europaeus) más faj. A legrégebbi üregi nyúltól származó csontlelet 6 millió éves, Spanyolország területén, Andalúziában találták. A háziasítás kezdete a XVIII. századra tehető. A nyúlfajtákat a kifejlett kori testtömeg alapján is csoportosíthatjuk. A másik csoportosítás a szőrzet hosszúsága alapján történik. Nagy testű v. óriás fajták a magyar óriás, belga óriás stb., középnagy testű fajták a pannon fehér, új-zélandi fehér stb. Ebben a csoportosításban megkülönböztetünk még kis testű és törpe fajtákat is. Ismertebb nyúlhibridek: hyplus, hycole, hyla, zika stb.
Más haszonállatfajokkal szemben a prémesállat-tenyésztés egyedüli célja a prémelőállítás. A szőrmés bőr nem hétköznapi viselet, luxuscikknek tekinthető. Az állatvédők leggyakrabban a prémes állatok tenyésztése ellen emelik fel a szavukat. Bár vitathatatlan, hogy a prém nem alapvető szükséglet, de az is vitathatatlan, hogy több állatfajt a tenyésztése mentett meg a kipusztulástól. A legismertebb és legjelentősebb prémes állatok: nyérc (Mustela vison), ezüstróka (Vulpes vulpes), sarki- v. kékróka (Alopex lagopus), csincsilla (Chinchilla laniger) és nutria (Myocastor coypus). Általában két nagy csoportra, a növényevőkre (csincsilla, nutria) és a húsevőkre (rókák, nyérc, prémgörény, nyestkutya stb.) osztjuk őket. A nemes csincsilla az Andok magas hegyvidékéről származik, a nutria Dél-Amerika vízben gazdag élőhelyein, folyók, tavak, tiszta vizű mocsarak területein őshonos. A nyérc az Észak-Amerikában élő kanadai nyérc háziasított változata, a ma már védett európai nyérc csak rokona, de nem őse. A nutria húsa emberi fogyasztásra is alkalmas, bár a hosszú fogú, nagyméretű patkányra emlékeztető állat nem "étvágygerjesztő". A világon a nyérctenyésztés a legelterjedtebb.
Napjainkban az édesvizi és a tengeri halászat aránya egyre inkább eltolódik a tengeri halászat felé. A folyók, tavak halállományát általában gondosan újratelepítik, más a helyzet a tengerek, óceánok esetében, ezeknek egyelőre csak a hasznosítása a jellemző. A halászati tilalom jelenleg csak a veszélyeztetett fajokra terjed ki. Ennek következtében a kifogott halmennyiség drasztikusan növekszik. A 20. század elején kb. 5 millió tonna volt a kihalászott mennyiség, az 1990-es években már meghaladta a 100 millió tonnát. Az óceánok halban leggazdagabb területeit halpadoknak nevezik. Ezeken a területeken a halaknak és táplálékuknak egyaránt kedvezőek az életfeltételek.
Ilyen:
A szárazföld közvetlen környezete, ide a folyók sok hordalékot szállítanak.
Sarkvidéki területek: a víz oxigénben gazdag, sok apró élőlény pl. plankton él a vízben, melyek a halaknak táplálékul szolgálnak.
Hideg és meleg tengeráramlások találkozási helyei.
A világ legnagyobb zsákmányát Kína, Japán és Oroszország halássza ki, a világon kifogott mennyiségnek több mint egyharmadát.
