Ültessünk áfonyát májusban Kósa Dániel gyümölcs szakirányú kertész tippjeivel

Sokunk kedvence az áfonya: ültessük el május elején egy kertész tanácsaival

Kósa Dániel, gyümölcs szakirányú kertész
hirdetes

Az áfonya, egy igen ízletes gyümölcsöt termő fás szárú bokor, fajtái száma nagyon sok, több mint 200 is megvan, termesztésben inkább a magas bokrú kék áfonyát használják, de nem ritka a rózsaszín termésűek, valamint a tőzegáfonyák sem. Ültetését április végén-május elején javasoljuk, így nem is lehetnének ennél aktuálisabbak Kósa Dániel gyümölcs szakirányú kertész tippjei és tanácsai. 

Áfonya

Áfonya betakarítása

A bokor hajtásrendszer igen törékeny, felfelé törő, zöld hajtások adják, levelei aprók, rövid levélnyélen ülnek. Virágai aprók fürtökben fejlődik, májustól nyílnak. A termése júliustól takarítható be egészen augusztus végéig, szeptember közepéig. Gyökérzete bolyhos, sekélyen gyökerezik, így többször kissebb dózisokban célszerű öntözni, erre a csepegtető öntözés a legalkalmasabb. Gyümölcsei 1,5-2 gramm közötti nagyságot érhetnek el, ez fajtától függ.

Áfonya betakarítása

Milyen talajt kedvelt az áfonya?

Talajban a tápanyagdús, mélyrétegű talajokat kedveli, a savanyú talajokat kedveli, ott fejlődik legjobban, és hozza a legbőségesebben a termést. Szabadföldbe ültetve, gondoskodnunk kell a talaj savanyításáról, vagy ha lehetőségünk van akkor cserépbe neveljük. Vízigénye nagy, így ügyeljünk a bőséges öntözésre, viszont így a talaj felsőbb rétegében a pH a semlegeshez közelíthet, így folyamatosan figyeljük, ha kell pótoljuk. Jó levegőgazdálkodású talajokat kedveli, tehát gondoskodjunk a lazításról, hogy ne tömörödjön meg nagyon. Fényigénye közepes, inkább a félárnyékos helyeket szereti, ahol szűrt fényt kap. 

Áfonya trágyázása

Kétévente trágyázzuk a gyökerek környékét, vagy év közben folyamatosan adagoljunk akár speciálisan áfonyáknak kifejlesztett tápoldatot. Fiatal korban érzékeny a fagyokra, így télre takarni kell akár mulccsal, vagy lomblevelekkel, szalmával, tőzeggel. a tövek takarását a időzítsük akkorra, ha már a hőmérséklet leesett, tartósan 0 fok körüli.

Áfonya ültetése

Szabadföldbe ültetéskor használjunk áfonyaföldet, melynek kémhatása megfelelően van beállítva, valamint, ha van lehetőségünk akkor fenyő forgácsot vagy darálékot. Utóbbiak bomlás során savanyítják a talajt, valamint használhatjuk a talajfelszín mulcsolására is, így a párologtatást csökkenthetjük. Házi praktika még, hogy a savanyúság levét elkeverve 10 liter vízben s evvel öntözve savanyíthatjuk a talajt. Ha konténerbe ültetünk akkor kevesebb mennyiségbe savanyítsuk a talajt, és tőzeges tápdús áfonyaföldbe telepítsük a töveket. 

hirdetes

Áfonya gondozása

Gondozása egyszerű, tél végén, tavasz elején esedékes. Telepítés után 3-5 évig nem kell metszeni. Későbbiekben is inkább ritkítani szükséges, valamint a sérült elszáradt hajtásokat távolítsuk el akár tőből. Ritkítás célja a lomb lazítása, hogy átjárja a fény. Mivel egy bokor akár 25-30 évig is teremhet, így az idő alatt ifjításra is szükség van. Ifjító metszésnél az 5 éves vagy annal idősebb részeket kell eltávolítani. 

Az áfonya növényvédelme

Növényvédelme nem bonyolult, viszonylag ellenálló faj. Kórokozóik főleg olyanok, amelyek széles körben fertőznek. Gombák között a Botrytis, azaz a szürkepenészes rothadás, mely a gyümölcsöket támadja, és a fitoftórás gyökérrothadás.  Pszeudomonászos ágelhalás is megtámadhatja. Kártevői között is főleg polifág fajok vannak, így  a levéltetvek, pajzstetvek, gubacsszúnyogok, vincellérek, pettyes szárnyú muslicák ellen kell védekeznünk. Növényvédelmében jobb a rendszeres megelőző kezelés, így 2-3 hetente kezeljük rovar, valamint gombaölővel. A szerek adagolási, keverési, felhasználási utasításait maradéktalanul tartsuk be.

Az áfonya felhasználása sokrétú

Felhasználását tekintve sokrétű, a friss fogyasztástól a dzsemeken, lekvárokon át egészen az italokig mindenhol megtaláljuk. Beltartalmi anyagaiban magas a C vitamin, béta-karotin, foszfor, magnézium, kalcium. Jelentős az antioxidáns tartalma. 

A nagyon sok áfonya fajtájából pár példa:

•    ’Berkeley’ : lassú növekedésű, júliusban érő fajta, tömött fürtökben hozott bogyói nagyok, 1,5 gramm körüliek, ízletesek, kékek. 
•    ’Brigitta’ : közepes növekedésű, nyár közepétől szeptemberig érő fajta, tömöttebb fürtökben nevelt bogyói nagyok, 1,5-2 gramm közöttiek, savasabb, roppanós, kékek. 
•    ’Spartan’ : középerős növekedésű, korán, júniusban érő fajta, laza fürtökben nevelt bogyói nagyok, lapítottak, hamvasak, kiváló zamatú. 
•    ’Darrow’ : gyors növekedésű, korai júniustól elhúzódóan érik, közepesen laza fürtökben bogyói nagyok, 2gramm körüliek,  lapítottak, kékek, édesebbek. 
•    ’Pink Lemonade’ : közepesen erős növekedésű, kései augusztusi érésű fajta, tömött fürtökben hozott bogyói közepesen nagyok, 1,5 gramm körüliek,  gömbölyű,  sötét rózsaszínűek, édeskés ízűek. 
•    ’Patriot’ : erős növekedésű,  nagyon fagytűrő, nyár közepén júniusban érő, tömöttebb fürtökben bogyói nagyok, 1,5-2 gramm közöttiek, roppanós kék színűek, kifejezetten édesek
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-12-05

Az ásás: a talajforgatás előnyei és hátrányai szakértői szemmel

Az ásás, más néven talajforgatás, egy régóta alkalmazott talajművelési technika, amelynek előnyeit és hátrányait szakértő segítségével vizsgáltuk meg.

2024-12-10

Hogyan lesz piros a mikulásvirág? Tippek a virágoztatáshoz

A mikulásvirág nemcsak karácsonyi dísz, hanem a téli otthonod színpompás dísze – tudd meg, hogyan varázsolhatod pirossá! Fedezzük fel a gondozás részleteit.

2024-12-05

Vágott vagy földlabdás karácsonyfa? Így válassz a szakértő szerint

Vágott vagy földlabdás karácsonyfa? Segítünk dönteni, hogy idén is tökéletes legyen az ünnepi hangulat – fedezd fel mindkét opció előnyeit és hátrányait!

2024-12-07

A legszebb orchidea fajták: ezeket add ajándékba idén karácsonykor

Fedezd fel a legszebb orchidea fajtákat, amelyek idén karácsonykor is tökéletes ajándékok lehetnek, és örömet szerezhetsz velük minden növénykedvelőnek!

2024-12-01

A mélymulcs készítése: magyar ökológus által kifejlesztett módszer

A mélymulcs technológia, amelyet Dr. Gyulai Iván ökológus fejlesztett ki egy innovatív megközelítés, amely a természetes ökoszisztémák működését veszi alapul.

2024-12-01

Orchideabetegségek: Hogyan ismerd fel és mit tegyél ellenük?

Az orchidea betegségek megnehezíthetik a növény gondozását. Gyakorlati tanácsokkal segítünk az egészséges és gyönyörű növényekért. Olvasd el mit tehetsz!

2024-11-30

A karácsonyi kaktusz locsolása és 7 tipp a virágzás megőrzéséhez

A karácsonyi kaktusz locsolása az ünnepi szezon egyik legfontosabb gondozási feladata. Megmutatjuk hogyan csináld és tippekkel segítünk a virágzás megőrzésében.

2024-11-30

A legfinomabb fűszernövények fajtái: így lehet konyhai fűszerkerted

A legfinomabb fűszernövények ízükkel és illatukkal is különlegessé tehetik a konyhádat. Tudd meg, hogyan hozhatsz létre saját konyhai fűszerkertet otthonodban!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

vérérzékenység (hemofília,haemophilia)

A véralvadás mechanizmusában részt vevő különféle faktorok öröklezes hiánya miatt... Tovább

zsírfarkú juhok

számos ázsiai és afrikai juhfajta öröklődő tulajdonsága, hogy a farok teljes hosszában v.... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek gyümölcs gyümölcstermesztés kert Kertészet kertfenntartás