Ez azért történhetett így – nehéz idôkben is – mert az Intézet élén nagy formátumú vezetôk álltak, akik köztiszteletnek örvendtek, és méltán élvezték egy szakmailag és emberileg egyaránt értékes intézményi közösség támogatását.
Kiváló, termékeny, igazi alkotói légkör jellemezte az Intézetet, amely tényleg a lehetô legjobb munkára ösztönzött mindenkit. Léteztek a valós példaképek, akik ráadásul páratlan önzetlenséggel támogatták a fiatalokat, és nem nyirbálták meg a szükségesnél erôsebben az alkotói szabadságot. A jó példa, az alkotói szabadság és a tisztességes ambíciók együttesen tették lehetôvé azt, hogy az Intézet a hatvanas-nyolcvanas években a legszûkebb nemzetközi élvonalba illô teljesítményekre volt képes, miközben meglehetôsen szerény körülmények között éltünk és dolgoztunk.
Ne tagadjuk, a környezet és a korszellem is kedvezett az aranykor megteremtéséhez. Sikeres volt a magyar mezôgazdaság, kedvezô a nemzetközi tudományos légkör, és okos döntések születtek a felsôbb tudománypolitikában. A legfontosabb tényezô azonban az volt, hogy azokban az idôkben egy-egy tudományos siker megszületésében az egyéni tehetség játszotta a fôszerepet. Ha két-három okos és tettre kész ember összefogott egy-egy tudományos gondolat vagy ötlet megvalósítására, az szinte biztos sikert hozott. Ma már óriási csoportok, gondosan összehangolt nemzetközi együttmûködés, nagyon jó felszereltség és hatalmas anyagi támogatás kell ahhoz, hogy valóban figyelemre méltó eredmények szülessenek. Az egyéni virtus és az atomizált témák kora lejárt, szervezett iparrá vált a kutatás, ami stratégiai irányváltásra kényszeríti a hazai intézményeket is.
Az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetét azonban nem féltem, mert ma is jó erôk alkotják a magvát, s bizonyára megtalálják az új kihívások kezeléséhez vezetô leghelyesebb utat. Ehhez kívánok elszántságot, bölcsességet, türelmet és sok sikert!
Gödöllô, 2005. november 1.
Hornok László
egyetemi tanár
az MTA lev. tagja
Növényvédelem 41 (12), 2005
Forrás: Növényvédelem
