Az északi mediterrán területekről származó zsályát már évszázadok óta termesztik mind gasztronómiai, mind pedig egészségügyi célokra. A mentafélék családjába tartozó orvosi zsálya (Salvia officinalis) egy különösen illatos, földes ízű gyógynövény. Kiváló különféle húsok ízesítéséhez, de persze egyéb ételek elkészítésekor is sok helyen alkalmazzák előszeretettel. Erős íze miatt elég csupán keveset használni belőle a kívánt hatás eléréséhez.
Alapvető tudnivalók a zsályáról
A zsálya (Salvia) az árvacsalánfélék (Lamiaceae) családjába tartozó növénynemzetség. A három génusz egyike, amiket közönségesen zsálya néven említenek. A köznyelvben a „zsálya” szó általában az orvosi zsálya (Salvia officinalis) nevű fajra utal, de a kettős nevezéktan szabályai szerint bármely zsályafajra utalhatunk. A nemzetségbe kb. 700-900 faj tartozik, melyek között évelő és egyéves lágy szárú növények, cserjék is megtalálhatók. A nemzetség eredete, egyben biodiverzitásának központja Közép-, illetve Délnyugat-Ázsia területére tehető. Egyes fajait dísznövénynek, másokat gyógynövénynek termesztik. A dísznövényként használt fajokra általában a Salvia néven hivatkoznak.
De mi a helyzet az gyógyhatással? A zsályát tartják az egyik leghatékonyabb gyógynövénynek (erről árulkodik az „orvosi” megnevezés is). A történelem során a csonttörésektől és sebektől kezdve a gyomorproblémákon és légszomjon keresztül a memóriazavarok kezeléséig mindenre használták már. Szürkészöld leveleinek és csinos, lilás rózsaszín virágainak köszönhetően a zsálya díszként és kerti növényként is megállja a helyét ¬– alkalmas ágyásba és növénytartóba való ültetésre is.
A zsálya teljesen napos (vagy legfeljebb félárnyékos) helyen érzi magát a legjobban. Magról 90-100, palántaként való kiültetését követően pedig 70-75 napra van szüksége az éretté váláshoz. 30-75 centiméter magasra nő meg. Érdemes 45-60 centiméterre ültetni őket egymástól, ha egyszerre többet is el szeretnél helyezni egy ágyásban, vagy növénytartóban, a sorok között 60-90 centiméter távot ajánlott hagyni. A következő oldalon pedig mindent megtudhattok a zsálya termesztéséről!
Az ágyás előkészítése és ültetés
A zsálya számára egy teljesen napos helyet érdemes választani, de félárnyékban is megmarad. A talaj mindenképpen legyen jó vízelvezetésű, és tápanyagokban gazdag, ezért ajánlott egy jó adag komposztot, vagy baromfitrágyát beleforgatni ültetés előtt. A zsályamagok nem tűrik jól a tárolást, ráadásul nehezen is csíráznak ki. Ha magról szeretnél zsályát nevelni, akkor akár két évet is várnod kell majd, míg teljesen kifejlődik. A legtöbb kertész éppen ezért inkább dugványozással vagy szétválasztással szaporítja zsályáit. Amennyiben a magokat beltérben ülteted el, érdemes növénytermesztő lámpák alá helyezni azokat 6-8 héttel az utolsó várható fagy előtt. A magvak nagyjából 3 hét alatt csíráznak majd ki. Miután az utolsó fagy is elmúlik, kiültetheted palántáidat a szabadba. Legalább 60cm-re helyezd őket egymástól. 3-5 évente válaszd szét őket, hogy biztosítsd számukra az egészséges, szapora növekedést. A zsálya egészen -34°C-ig hidegtűrő. Télen vágd vissza a leveleit és takard be egy vastag réteg talajtakaróval a gyökérzónát, hogy megvédd a gyökereket a fagyástól.
Fertőzések és kártevők
A háznélküli csigák és a takácsatkafélék csupán néhány azon közönséges kerti kártevők közül, amelyek a zsályát megtámadhatják. Tartsd szemmel növényeidet, és mindig a legkevésbé mérgező lépést válaszd ellenük. Igyekezz minden gyomot és kerti hulladékot eltávolítani az ágyásaidból és az azok körüli területről. A menthetetlen növényektől minél előbb szabadulj meg – helyezd őket jól zárható zacskóba, majd a kukába. Ha rovarproblémáid vannak, akkor egy megoldás külön erre a célra vásárolható rovarokat szerezni, és kiengedni őket a zsályáid körül. Zsályáidat gombás fertőzések is veszélyeztethetik – ezen problémák megelőzéséhez és megfékezéséhez az alábbiakat érdemes figyelembe venni:
ne öntözz közvetlenül felülről, hogy a víz ne telepedhessen meg a leveleket.
helyezd megfelelő távolságra egymástól a növényeket, hogy elegendő szellőzést biztosíts közöttük.
a fertőzött felületeken alkalmazz rezes vagy kénes sprayt, hogy megakadályozd a fertőzés továbbterjedését.
Szüretelés és tárolás
A kiültetést követő egy év során igyekezz ne túl sok levelet levágni a zsályáról – a későbbi években szükség szerint szüretelheted majd. A zsálya frissen a legjobb, de persze tárolható is. A szárított zsálya íze más, mint a frissé, és valamivel intenzívebb is. A szárításhoz a levágott szárakat csokorba kell kötni, és fejjel lefelé felakasztani egy sötét, jól szellőző szobában. Amikor megszáradtak, távolítsd el a leveleket a szárakról, és egészben tárold őket. A magokat akkor szüretelheted, amikor a virágok barnulni és száradni kezdenek. Amikor a virágfejek teljesen kiszáradtak, óvatosan törd szét őket kézzel, és válogasd ki a magokat.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.