Mennyire változnak a zöldségfogyasztási szokások! Egy emberöltővel ezelőtt az én falumban a mai friss zöldségek közül csak a zöldbab, a fejes káposzta, az uborka, a paprika járta.
Történet
Apám úgy mesélte, hogy az emberek az első világháború orosz hadifoglyaitól tanulták el, hogy a nyers paradicsomot is meg lehet enni. De hol voltak akkor még a karfiol, a zeller, a tojásgyümölcs, a póréhagyma, a spárga? És a nevét se ismertük a bimbóskelnek, a kínai kelnek, a brokkolinak, a patisszonnak, a cukkíninek, a gumós köménynek és a többi finomságnak, amelyek termelését nemrég kísérletezgettük ki, de korántsem dicsekedhetünk azzal, hogy fogyasztásuk a mai napig általánosan elterjedt volna.
A borsót persze ismerték, de elsősorban mint takarmánynövényt, amelynek a magja kitűnő tejtermelő abrakja volt a szarvasmarháknak, a borsószalma pedig a juhok legértékesebb téli takarmányának számított. A lakosság étrendjében a sárga, hántolt "felesborsó" szerepelt, de valljuk be őszintén, hogy se a családi konyhán, se a diákintézményekben, de a katonaságnál se örvendett valami nagy népszerűségnek. A könnyen emészthető, jóízű, fejtett zöldborsó csak a 30-as években kezdett "népélelmezési cikké" emelkedni.
A borsónak két őshazája is volt.
Vavilov azt állapította meg, hogy az egyik Afganisztán, a másik Abesszínia területén volt. Innen került mindkét faj a Földközi-tenger környékére, ahol a görögök és a rómaiak már fontos gazdasági növényként tartották nyilván. Az egyiptomi ásatások során a Nílus-deltájából 4000 évesnek becsült borsószemek kerültek elő egy raktározókosárból.
A nálunk jelenleg termelt zöldborsófajtákat három csoportba soroljuk: 1. A kifejtőborsók jellemzője, hogy magjuk éretten sima, nem töppedt. Ezek általában rövid tenyészidejűek. Fajtái közül a legismertebb és legkedveltebb a Rajnai törpe vagy más néven Petit Provencal. (A magyarítani szerető köznyelv ezt nevezte el Petiborsónak.) 2. A velőborsók hosszabb tenyészidejűek: magjuk felülete ráncos, töppedt. Hosszabb tenyészidejűek. 3. A cukorborsóknak az a jellegzetességük, hogy a hüvelyük is ehető. Az utóbbi években külföldön gyorsan terjednek.
A csicseriborsó (Cicer arietinum L.) csak távoli rokona a közönséges borsónak. Indiában elsőrendű fontosságú néptáplálkozási cikk, de nálunk nem terjedt el. Magját megpörkölve kávépótlóként használják.
Termesztése
A zöldborsó termesztése nem követel különösebb szakértelmet és felszerelést. A kezdő kertészek első termelési sikerélménye rendszerint a zöldborsóhoz fűződik.
Talajban nem válogat. Legjobban a mélyrétegű, meszes, jó táperőben levő vályogtalajokon díszlik. Homokon - különösen, ha száraz a tavasz - a szélveréstől kell védeni. Jóllehet a borsó a hüvelyes növények közé tartozik, tehát a gyökerén élő baktériumok közbejöttével gyűjti a nitrogént, mégis megköveteli és meghálálja a nitrogén- és a foszfát-műtrágyát.
Vízigényes növény, de megél öntözés nélkül is. Ha azonban az elvetett magvak csírázását öntözéssel segítjük elő, és a virágzás, illetve a kötődés idején is ellensúlyozzuk öntözéssel a szárazságot, akkor bőséges hüvelyhozamra számíthatunk.
A borsó hidegtűrő növény, ezért a tavaszi vetések sorát vele szoktuk kezdeni. Magja már 3-4 °C-on csírázik, és a kikelt növények 4-5 °C-os fagyot is elviselnek, illetve, ha elfagytak, később újra kihajtanak.
A következő oldalon folytatom!
Forrás: http://www.balintgazda.hu
