A gazdák bizakodók: idén végre jó áron tudják értékesíteni terményüket. A Rábaközben a Hanság–Fertőmenti Termelői Értékesítő Szövetkezet (TÉSZ) szervezi a felvásárlást. Családi János, a TÉSZ-elnöke elmondta: jelenleg 70 forint körül mozog a kilónkénti felvásárlási ár. Bíznak benne, hogy ez az árszint megmarad.
– A felvásárlási ár már nem csökkenhet, mert csak így lehet gazdaságosan termelni – tudatta a szakember. – A tavaszi vetésű hagymát az időjárás megviselte. Több helyen jégverés volt, aztán aszály, majd sok csapadék jött. Ez a kultúra viszont kényes az egyenletes és folyamatos vízellátásra. Nagyon profi termelőnek kell lenni ahhoz, hogy ilyen körülmények között ezt biztosítani lehessen. Éppen emiatt közepes termésmennyiségre számíthatunk. A korai fajták betakarítását már most, augusztus elején megkezdik, a munka várhatóan szeptember közepéig tart.
A Hanság–Fertőmenti TÉSZ tagjai közül tizenketten, idén összesen 55 hektáron termelnek vöröshagymát. Családi János elmondta: koncentrálódik a termelés. Néhány évvel ezelőtt ugyanis ugyanekkora területet még húszan műveltek. A TÉSZ felvevőpiaca biztos.
– Az elmúlt hat évben kialakítottuk piacainkat. Az ország egyik legismertebb vöröshagyma-kereskedő cége lettünk – mondta el Családi János. – Legnagyobb vevőink a CBA, a Metro, de szállítunk a Reál üzleteibe is. A hansági hagyma ma már az ország egész területén megtalálható. A nagyok mellett persze kisebb kereskedők is vannak állandó partnereink között – jegyezte meg a Hanság–Fertőmenti TÉSZ elnöke.
Végleges TÉSZ
A Hanság–Fertőmenti Szövetkezet idén júliusban az agrártárcától megkapta a végleges elismerést. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt öt évben, az előzetes elismerés időszakában jól dolgoztak, megfeleltek az előírásoknak. A számukra megítélt támogatásokat megfelelően használták fel, elvégezték a vállalt beruházásokat. A fejlesztések az értékesítéssel, csomagolással voltak kapcsolatosak. A hanság–fertőmentiek például telephelyet alakítottak ki, csomagológépeket vásároltak és megerősítették piacaikat.