Elképesztő történetre bukkantunk az interneten, egy újságírónő írta le megdöbbentő tapasztalatait – Három éven keresztül hódolt a vegán életmódnak, de le kellett számolnia vele, ugyanis teljesen tönkretette az egészségét. Flic Everett írását a Daily Mail weboldalán találtuk, lefordítottuk nektek, olvassátok el mindenképp!
Ki gondolta volna, hogy a szardínia megríkatna? De, amikor felbontottam egy ilyen apró halakkal teli konzervet, éreztem, ahogy könnybe lábadnak a szemeim. Három évnyi szigorú veganizmus után nem igazán akartam megenni a benne található halott teremtményeket. Viszont a szigorú orvosi parancs megkövetelte. Ez a kéretlen hátraarc az étrendemben tavaly augusztusban történt, két évnyi egészségügyi kutatást követően, amelyekkel megpróbáltam diagnosztizáltatni azokat a gyakran fájdalmas tüneteket, amelyektől közel három éve szenvedtem.
Átvészeltem több vérvételt, kellemetlen vizsgálatot, egy biopsziát és számtalan orvosi, kórházi illetve szakértői vizitet. Egyszer még (aggasztó mód) egy onkológushoz is elküldtek. És mégis, titokzatos egészségügyi problémáim oka mégis prózaibbaknak és jelentősebbnek bizonyultak, mint amire számítottam: az étrendemmel volt a baj. Ebben a hónapban a becslések szerint 350 ezren vesznek részt a Veganuary-ban („vegán január”), és adnak fel minden olyan élelmiszert, amely húst vagy más állati származékokat tartalmaznak, hogy megmentsék a bolygót, az állatokat és az egészségüket is.
Sokak számára ez egy újévi fogadalom a hetekig tartó ünnepi falánkság után. Azonban habár mindenkinek örülök, aki így szeretne változtatni, tapasztalatból tudom, hogy ez nem egy olyan étrenddel kapcsolatos döntés, amit félvállról lehet venni – és semmiképpen nem egészségügyi tanácsok nélkül. A gondjaim 2016 októberében kezdődtek. Az év júniusa óta voltam szerkesztő a Vegan Living Magazinnak.
Hosszútávú vegetáriánusként halat vagy húst nem fogyasztottam, de sajtot és tejet igen. Amikor megkaptam a munkát, ez volt a löket, ami arra ösztönzött, hogy vegán legyek. Szeretem az állatokat. Képtelen lennék a közeli tehenek szemébe nézni, miközben egy olyan ipart támogatok, ami rájuk erőlteti a vemhességet, majd elveszi tőlük a borjaikat; még a szabadon tenyésztett tyúkok tojásai is a csibék halálát jelentette volna.
Örültem neki, hogy én még közvetve sem vagyok felelős a szenvedésükért. De sosem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz – a skót vidéken élek, ahol kevés a vegán és a helyi menük még nem érték utol a városi elitet. A következő oldalon folytatom!
