A terület mikroklímája és talajadottságai (a talajban előforduló ásványi anyagok), olyan alapot adnak a növények, ami az itt termesztett gyümölcsöknek, zöldségeknek messze a legjobb minőséget adja.
A magyar gyümölcs és zöldség nemcsak vitaminokban és ásványi anyagokban gazdagabb, de olyan ízvilágot is képvisel, amiről egy olasz vagy spanyol termék csak álmodozhat. Miért van az mégis, hogy ezt a különleges adottságot nem használja ki a magyar élelmiszeripar? Ki kell borítanunk a dinnyét, ki kell vágnunk a barackfákat, meg el kell tüzelnünk a fán rothadó szilvát.
Ahogy most is. Az idei barack- és meggytermés kiváló volt. Mind minőségben, mind mennyiségben olyan évünk van, mintha magában a Kánaánban élnénk. Mégis mi történik? Szarakodás. Jobban mondva az árak letornászása. Ez pedig a kereskedők felelőssége. A nagy áruházláncok olyan szemtelenül alacsony árakon akarják felvásárolni a gyümölcsöt, ami egész egyszerűen megengedhetetlen volna.
Katasztrófa
Ezzel ugyanis nemcsak a gazdát teszik tönkre, de a teljes magyar gyümölcsszektort (a tejre és zöldségekre is elmondható), és a fogyasztót, aki az egészséges hazai áru helyett rossz minőségű külföldit kénytelen venni. Merthogy természetesen ez a játék lényege. A kereskedők megveszik az olcsó külföldit, ezzel versenyelőnyre tesznek szert a többi –mondjuk hazai árut kínáló – piacon és tojnak a fejére termelőnek és igényes fogyasztónak egyaránt. Csak a profit számít.
A gond ugyanis az, hogy a városi ember nagyon nehézkesen tud csak hozzájutni a valódi magyar termékekhez – elfogadható áron. Hiába terem rengeteg szilva, ha az ember panellakásban él. Ilyenkor kénytelen az ember a boltba, azaz a kereskedőhöz fordulni.
Ki kell iktatni
Ebből világosan következik, hogy ha a kereskedőket kiiktatja az ember, akkor mind a termelő mind a fogyasztó jobban jár. Erre két módszert is kitaláltak. Az egyik a klasszikus „szedd magad!” akció. Ettől persze sok termelő fél, mert a gyümölcsösbe beözönlő ember nem „profi”, és esetleg kárt okoz a fákban, ám egyre jobbak a tapasztalatok. A másik a szociális bolthálózat. Ez azonban még nem annyira elterjedt, hogy fel tudná venni az a hatalmas mennyiségű árut, ami például az idén termett.
Kétségtelen, hogy ezen a kettőn a kereskedők csak veszíthetnek. Ezért érthetetlen az a nagyképű hozzáállás, amit például az Aldi vagy a Lidl már a szezon elején tanúsított, mikor a meggy kilójáért 65 forintot ajánlott (ez olyan ár, amiért még leszedni sem éri meg).
Ha ez így folytatódik mindenki meg fogja próbálni kikerülni a gigaprofithajhászó kereskedőt. Az igazán előrelátó kereskedőnek ezt figyelembe kellene vennie. De nem csak neki.
A rendszer ugyanis nem csak az ő oldalukon gubancos. Ha ugyanis egy országnak olyan adottságai vannak, amilyenek, akkor az egyik legalapvetőbb nemzetstratégiai kérdés kellene, hogy legyen az agrárium. A jogalkotóknak olyan szabályozás hátteret kellene biztosítaniuk az egész szektor számára, ami segíti a hazai ellátást és az exportot. Olyan nemzetközi szerződéseket kellene kötni és olyan pénzügyi konstrukciókat (támogatásokat) kellene adni, ami Európa minőségi agrárhatalmává tenné Magyarországot. Ami most folyik, hogy ránk rohad a minőségi gyümölcs tarthatatlan állapot.
A termelő véleménye
Simon Attila csányi termelő úgy véli: a több ezer gyümölcstermelőnek végre meg kell értenie, hogy a mostani rendszerben képtelenek érdekeiket érvényesíteni. Ezért fordulhat elő, hogy néhány hibásan döntő kereskedőnek köszönhetően sok tízezer tonna termés mehet veszendőben, vagy kénytelenek a költségek töredékéért a szesziparnak eladni. Szerinte hiába van a termelőknek csaknem száz értékesítőszervezetük (tész), ezek közül jó, ha féltucatnyi működik megfelelően.
Alkoholba?
Itthon sem vásárol az ipar, a légyártók is inkább külföldről szerzik be az alapanyagot. A FruitVeB információi szerint a gyümölcslé-feldolgozók kapujában, a kész alapanyagért, sűrítményért, velőért annyit kérnek a külföldi exportőrök, mint amennyit a magyar termelő a friss ipari gyümölcsért. Ezért a szesziparral felvették a kapcsolatot, hogy a még menthető termésből pálinka lehessen.
