Ki ne járt volna úgy, hogy sütés vagy főzés közben jött rá, hogy elfogyott vagy nincs annyi tojás, amire szükségünk lenne. A tojás elengedhetetlen számos étel elkészítéséhez, nélküle nem áll össze a fasírt, a piskóta nem lesz az igazi és még egy palacsintát sem tudunk összedobni. Ilyenkor két lehetőséged van, hagyod az egészet és elugrassz a boltba, vagy helyettesíted az otthon lévő dolgokból. Tojáspótló alapanyagok a spejzpolcról.
Ezzel tudod helyettesíteni a tojást főzés és sütés során
Sok ételünket el sem tudnánk képzelni tojás nélkül, így ha éppen főzés közben jövünk rá, hogy nincs elegendő tojás otthon, akkor teljes lehet a pánik. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen mutatunk most neked 5 alapanyagot, amikkel egyszerűen pótolhatod a tojást az ételekből.
1. Gyümölcspüré
Tojás helyett használhatunk pürésített gyümölcsöket, mint például almaszószt, tört banánt, sütőtökpürét vagy egy érett avokádót is. A sütemények még meg is fogják hálálni ugyanis nedvesek és tartalmasak lesznek, de azt mindenképp tartsd szem előtt, hogy egyes gyümölcsöknek elég intenzív az íze, így a kész ételben is kiérződhet. Amennyiben egy semlegesebb ízű tojáshelyettesítőt keresel akkor válaszd az almaszószt vagy a sütőtökpürét. A helyettesítéshez semmiképp ne használj plusz cukrot, és úgy számolj, hogy egy tojást körülbelül egy negyed csészényi püré helyettesít. Leginkább kevert süteményekhez és kenyérsütéshez alkalmazd!
2. Chia mag és lenmag
Tojás helyett bátran használhatunk ezekből az omega-3-ban gazdag magvakból is, csupán csak őröljük le a magokat, majd egy evőkanálnyi őrleményt keverjünk el 3 evőkanálvízzel, úgy hogy egy sűrű masszát kapjunk. Ez az egy mennyiség helyettesít 1 tojást. Akár a chiamagot választod, akár a lenmagot, mindkettő egy kis diós ízt fog kölcsönözni az ételnek, valamint a pékáruk egy sűrű, nehéz textúrát kapnak általa. Kenyerekhez, palacsintákhoz, gofrihoz, muffinhoz és húsételekhez is kiváló!
3. Tofu
A tofu semleges ízével tökéletes tojás helyettesítő, hiszen magas a víztartalma, így könnyebb és krémesebb az állaga is. Ennek ellenére egy sűrű textúrát tud képezni a sütés során, a töményebb desszertek elkészítéséhez is megfelelő, például egy brownie sütésnél. Csak úgy, mint a püréknél, egy negyed csésze tofu helyettesít egy darab tojást.
4. Ecetes szódabikarbóna
A te álmod is sütés során a könnyű és légies piskóta? Akkor keverj össze 1 teáskanál szódabikarbónát 1 evőkanál ecettel 1 tojás helyettesítéséhez. A létrejövő kémiaireakció szén-dioxidot és vizet termel, ettől lesz a tészta könnyű és levegős.
5. Aquafaba
Az aquafaba kifejezést, ha magyarra fordítanánk annyit tezs, hogy víz a babokból, vagyis a különféle hüvelyesek főzővize leszűrve.
A tojásfehérje nagyszerű helyettesítésére alkalmazható, azért is olyan elterjedt, mivel a vegán étrendben már régebb óta használják. Leginkább a konzerves hüvelyesek, azok közül is a csicseriborsó főzővize a legjobb. Próbáld ki a habcsók sütést tojásfehérje helyett ezzel!
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.