Ehhez tudnunk kell azt, hogy minél többet esznek az állatok, annál kevesebb takarmányt pocsékolnak, és ha testhelyzetük a legelési testhelyzethez közelít, akkor több nyálat termelnek, jobban hasznosítják a takarmányt. Régebben a falmenti jászlak különböző változatait építettük be a tehén- és marhaistállókba, ezen berendezések közül mutatunk be néhányat az 1- 5. ábrán.
Látható, hogy a jászol magassága 20-40 centiméter között van, ennél ma már alacsonyabb etetőasztalos megoldásokat tervezünk. Mégis miért hasznosak ezek az ábrák? Azért, mert bemutatják, hogy egy egyszerű jászol megépítése is felkészült építőipart igényel. Ha a jászlak zsaluzását vagy vasszerelését nézzük, rögtön látszik, hogy méretezett, szakszerű kialakítással van dolgunk. Amikor manapság sokszor meggondolatlanul szétverik ezeket a régi istállókat, meglepődnek, hogy milyen nehéz is bontani ezeket a jászlakat. Ennek az az oka, hogy a lekötő berendezések lehorgonyzási hosszánál a valós terhelési adatokat vették figyelembe, nem is volt ilyen esetben baleset! A bemutatott régebbi típusok közül a vasbeton előregyártott változat a legigényesebb, a fa jászlak a legigénytelenebbek.
Visszatérve a tehenek evési szokásaira, a kutatások szerint azok a tehenek, amelyek természetes „legelő” testhelyzetben fogyaszthatták el a táplálékot, átlagosan 26%-kal tovább ettek, mint azok a tehenek, amelyek emelt jászolból kapták a takarmányukat.
További érv a természetközeli etetési pozíció mellett, hogy ebben az esetben a takarmányveszteség 5%-kal alacsonyabb, mint emelt jászol esetében. Végső, és mindent eldöntő érv az etetőasztalos megoldás mellett az, hogy a tehenek ilyen etetés mellett 17%-kal több tejet adnak. Mindezek után nem meglepő, hogy szabad választás esetében az állatok minden esetben a talajszintről ették először a táplálékot, és csak azután kezdték el a magasabban lévő jászolból enni a takarmányt. A jelenségnek fiziológiai okai vannak: a nyáltermelés ebbe az esetben optimális, és a mellső lábak mozgása olyan izomcsoportokat mozgat meg, amelyek a belső elválasztás szempontjából fontosak.
Az etetőhely kialakításánál ügyelni kell arra, hogy ne fordulhasson elő, hogy az állat nem fér a táplálékhoz. A 6. ábra egy helytelenül kialakított jászlat mutat, egyrészt elérhetetlen az állat számára a takarmány, másrészt az így a jászolban maradó étel megrohad, és károsítja a jászlat magát.
Miután tisztáztuk, hogy hol legyen a jászol, vizsgáljuk meg azt a kérdést, hogy milyen kialakítású legyen ez a szerkezet.
Elsődleges követelmény, hogy a felülete legyen tömör, sima, tisztítható, és ellenálló a savas hatásoknak. Nem egyszerű ilyen jászlat építeni, ugyanis a felület tömörsége például egy fa jászol esetében nem biztosítható. Egy durva, érdes felület 15-20%-kal csökkentheti a tehenek takarmányfogyasztását. Sima felületet vagy jó minőségű simított betonból, vagy kerámiából, illetve műgyantából, műanyagból lehet kialakítani. A kerámia burkolás esetében gondot jelentenek a fugák, ahol megállhat a szilázs leve, megtelepedhetnek a gombák. Szerencsésebb a nagyobb elemekből összeépített megoldás, ahol a csatlakozás rejtett, és az egész jászol műgyanta elemből készül (7. ábra.).
Tehénistállók etető és itató berendezései | |||||
| Szerző: Dr. Makovényi Ferenc | |||||
| Az állattartó épületek egyik lényegtelennek tartott eleme az etetőjászol és az itató, azt gondolván, hogy az állat az eléje tett táplálékot mindenképpen megeszi. Ez a tévhit iparszerű tartás esetében nem tartható fenn, hiszen az etető berendezés kialakítása befolyásolja a takarmányfogyasztást, a felhasználás hatékonyságát. Először a tehenészetek esetében vizsgáljuk meg, milyen legyen az optimális jászol kialakítás. | |||||
| Ehhez tudnunk kell azt, hogy minél többet esznek az állatok, annál kevesebb takarmányt pocsékolnak, és ha testhelyzetük a legelési testhelyzethez közelít, akkor több nyálat termelnek, jobban hasznosítják a takarmányt. Régebben a falmenti jászlak különböző változatait építettük be a tehén- és marhaistállókba, ezen berendezések közül mutatunk be néhányat az 1- 5. ábrán.
Látható, hogy a jászol magassága 20-40 centiméter között van, ennél ma már alacsonyabb etetőasztalos megoldásokat tervezünk. Mégis miért hasznosak ezek az ábrák? Azért, mert bemutatják, hogy egy egyszerű jászol megépítése is felkészült építőipart igényel. Ha a jászlak zsaluzását vagy vasszerelését nézzük, rögtön látszik, hogy méretezett, szakszerű kialakítással van dolgunk. Amikor manapság sokszor meggondolatlanul szétverik ezeket a régi istállókat, meglepődnek, hogy milyen nehéz is bontani ezeket a jászlakat. Ennek az az oka, hogy a lekötő berendezések lehorgonyzási hosszánál a valós terhelési adatokat vették figyelembe, nem is volt ilyen esetben baleset! A bemutatott régebbi típusok közül a vasbeton előregyártott változat a legigényesebb, a fa jászlak a legigénytelenebbek. Visszatérve a tehenek evési szokásaira, a kutatások szerint azok a tehenek, amelyek természetes „legelő” testhelyzetben fogyaszthatták el a táplálékot, átlagosan 26%-kal tovább ettek, mint azok a tehenek, amelyek emelt jászolból kapták a takarmányukat. További érv a természetközeli etetési pozíció mellett, hogy ebben az esetben a takarmányveszteség 5%-kal alacsonyabb, mint emelt jászol esetében. Végső, és mindent eldöntő érv az etetőasztalos megoldás mellett az, hogy a tehenek ilyen etetés mellett 17%-kal több tejet adnak. Mindezek után nem meglepő, hogy szabad választás esetében az állatok minden esetben a talajszintről ették először a táplálékot, és csak azután kezdték el a magasabban lévő jászolból enni a takarmányt. A jelenségnek fiziológiai okai vannak: a nyáltermelés ebbe az esetben optimális, és a mellső lábak mozgása olyan izomcsoportokat mozgat meg, amelyek a belső elválasztás szempontjából fontosak. Az etetőhely kialakításánál ügyelni kell arra, hogy ne fordulhasson elő, hogy az állat nem fér a táplálékhoz. A 6. ábra egy helytelenül kialakított jászlat mutat, egyrészt elérhetetlen az állat számára a takarmány, másrészt az így a jászolban maradó étel megrohad, és károsítja a jászlat magát.
Miután tisztáztuk, hogy hol legyen a jászol, vizsgáljuk meg azt a kérdést, hogy milyen kialakítású legyen ez a szerkezet. Elsődleges követelmény, hogy a felülete legyen tömör, sima, tisztítható, és ellenálló a savas hatásoknak. Nem egyszerű ilyen jászlat építeni, ugyanis a felület tömörsége például egy fa jászol esetében nem biztosítható. Egy durva, érdes felület 15-20%-kal csökkentheti a tehenek takarmányfogyasztását. Sima felületet vagy jó minőségű simított betonból, vagy kerámiából, illetve műgyantából, műanyagból lehet kialakítani. A kerámia burkolás esetében gondot jelentenek a fugák, ahol megállhat a szilázs leve, megtelepedhetnek a gombák. Szerencsésebb a nagyobb elemekből összeépített megoldás, ahol a csatlakozás rejtett, és az egész jászol műgyanta elemből készül (7. ábra.).
| |||||
Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy régen a jászlak szélét fából készítették, ezzel is óvva az állat nyakát a sérüléstől. Sajnos sok helyen látni azt a kényszerszült megoldást, miszerint egy beton vagy eternit csövet félbevágnak, és ezt használják jászol helyett. Ennél a megoldásnál már a padlóra szórt takarmány is jobb.
Meg kell említeni, hogy a jászlak hossza állatonként 60-70 centiméter között optimális, 70 centiméter esetében az állatok nyugodt egymás mellett etetése biztosítható.
Végezetül néhány gondolat az itatásról. A tehenek napi vízfelvétele 60-100 liter, amely az időjárástól, takarmányozástól, az itatóhely megközelítésétől és számos más befolyásoló tényezőtől függ. Az itató fűtése nyitott istállózás esetében feltétlenül megoldandó, hiszen télen fűtés nélkül befagynának. Magyarországon etető és itató berendezéseket az Anivet honlapján talál az érdeklődő.
Forrás: Agrárágazat
