Ellésre történő előkészítés, elapasztás
A tehén szárazonállás alatti takarmányozása alapvetően fontos. Miért?
Főként azért, mert a tehenet mind az ellésre, mind a következő tejtermelési időszakra ekkor kell felkészíteni. Mondhatnánk azt is, hogy a szárazonállás alatti takarmányozás alapvetően befolyásolja az ellés milyenségét (könnyű, nehéz), azt, hogy életerős borjút hoz-e világra, azt, hogy a borjú sorsát meghatározó, elegendő mennyiségű és minőségű föcstejet termel-e, azt, hogy a tehén közvetlenül ellés után, a termelésbe lendülés idején milyen étvágyú lesz, képes lesz-e felvenni a nagy tejtermelés hirtelen megnőtt tápanyagigényének megfelelő takarmánymennyiséget, nagyrészt ekkor dől el az is, hogy az ellés-körüli és ellés-utáni anyagforgalmi zavarokat, betegségeket meg tudjuk-e
előzni? Egyébként a magzatépítés is ekkor van a legkritikusabb szakaszában.A szárazonállási időszak a várható ellés előtt 60 nappal végzett elapasztástól az ellésig tart.
Melyik apasztási módszer javasolható: a gyors vagy a fokozatos?
A vemhesség 8. hónapjának elejéig sok tehén magától elapaszt, de a nagy tejtermelésű egyedek szárazra-állítása esetenként elég nehéz, hiszen az apasztás, mint a laktáció mesterséges úton történő befejezése stresszként hat.
Vannak olyan tehenek, melyek napi tejtermelése még meghaladja a 15 litert is. Ezen „felbuzdulva” vannak gazdák, akik tehenüket „átfejik”, vagyis nem állítják szárazra és csodálkoznak, hogy az újszülött borjú kis testtömegű, nemegyszer „éretlen”, a betegségekkel szemben fogékony, a föcstej kevés és híg, a következő laktációban (tejtermelési időszakban) pedig jóval kevesebb tejet ad.
Általánosságban az javasolható, hogy a gyors, drasztikus apasztást 15-literes napi tejtermelésnél kisebb hozamú teheneknél, míg a fokozatos, hagyományos apasztást napi 15 liternél több tejet adó teheneknél alkalmazzuk addig, amíg napi termelésük 15 liter alá csökken, ezt követően ezeknél is előnyösebb a gyors apasztás. (A fokozatos apasztás tehát csak átmeneti).
Gyors apasztáskor a fejést hirtelen szüntetik meg, az elapasztásra kijelölt nap reggelén még megfejik a tehenet, aztán már nem. Több napig elvonják a takarmányt és az ivóvizet. Igen fontos a tőgy állapotának figyelése, különösen akkor, ha a laktáció alatt valamelyik negyed gyulladásos volt, vagy 2-3 héttel az elapasztás előtt végzett vizsgálat pozitív eredményt adott: ezeket a tőgynegyedeket a baktériumérzékenységnek megfelelő hosszú-hatású készítménnyel „le kell zárni”! Jó módszer, ha a tőgy utófertőződésének megelőzése céljából az elapsztás után két héten át hetente 2-3-szor lefertőtlenítjük a
tőgybimbókat, majd ezt a műveletet az ellés előtti héten is elvégezzük.
Hagyományos vagy kímélő apasztáskor fokozatosan csökkentik a fejések számát és a kifejt tej mennyiségét, ezzel párhuzamosan a napi takarmányadagot is. Szükség esetén korlátozzák a vízfogyasztást is, de teljes koplaltatást és szomjaztatást nem alkalmaznak. (A fejést fokozatosan, akár egy hét alatt szüntetik meg úgy, hogy naponta vagy kétnaponként bizonyos mennyiségű tejet, egy-egy tőgynegyedből 0,5-1 litert kifejnek, miközben a takarmány-és vízfogyasztást is csökkentik.)
Gyors apasztásnál mesterségesen okozunk anyagforgalmi zavart, ezért törekednünk kell arra, hogy 3-4 napnál tovább ne tartson, a tejtermelés megszűntével kezdjük meg a szárazonállás alatti takarmányozást.
A fokozatos apasztás az állat számára kedvezőbb ugyan, mégis azt kell mondanunk, hogy nagy tejtermelésnél (napi 15-20 liter ekkor) a gyors apasztás eredményesebb.Néha szükség lehet a vemhesség idejétől függetlenül soron kívüli elapasztásra is: ha a tehénen csontlágyulás tünetei mutatkoznak (igen sokat fekszik, nehezen kel fel, állása bizonytalan) és bőven ad tejet, vagy amikor hosszabb ideig nem eszik, tejtermelése mégis alig csökken.
Lényeges, hogy az előkészítést mindenképpen az a gazda végezze, akinél a tehén elleni fog. Ezt azért hangsúlyozom, mert nemegyszer a vemhesség utolsó időszakában helyeznek ki vagy vásárolnak állatot, amely az ellésig nem tud az új helyéhez alkalmazkodni, nem tudja „megtermelni” az új környezetben levő kórokozókkal szembeni ellenanyagait, következésképpen azok a föcstejében sem lehetnek benne, gyakoribb a borjak megbetegedése. Ezért legkésőbb a vemhesség 6. hónapjának végéig helyezzünk ki vagy vásároljunk vemhes üszőt vagy tehenet!
Milyen legyen a tehén takarmányozása a szárazonállás alatt?
Ha a szárazra állítás elején a tehén jó kondícióban van, az ellésig hátralévő két hónapban úgy kell etetni, hogy testtömege ne gyarapodjék többet, mint a születendő borjú tömege, de legföljebb 50 kg-ot. A takarmányozást jó minőségű tömegtakarmányokra kell alapozni, a tápanyagtartalmat úgy kell beállítani, hogy az életfenntartó szükségleten felül 2-3 liter tej termelésének megfelelő „többletet” tartalmazzon, ez biztosítja a vehem fejlődését és a tenyészkondíció fenntartását. Fontos ebben a szakaszban a strukturális rost mennyisége (lehetőleg jó minőségű réti széna) és az ásványi-anyag-, vitaminellátás! (Kalcium : foszfor arány = 1:1).
Olyan takarmányokat etessünk, melyek karotinban (A-vitamin) és a D-vitaminokban gazdagok. A takarmányok jó étrendi hatásúak legyenek, kerüljük a puffasztó, dugító, hashajtó, hideg, fagyos, romlott takarmányokat (pl. fagyos répa, penészes széna, rosszul erjedt szilázs).
Milyenek legyenek az ellés-előtti abrakadagok? Az a helyes, ha különbséget teszünk az egyoldalúan tejtermelő és a kettős-hasznosítású fajták között, ezen belül is figyelembe vesszük az előző tejtermelés mértékét és a tehén kondícióját. Az előhasi üszők
előkészítése eltér a tehenekétől.
A többször ellett, nagy termelésű tehenek abraketetését a várható ellés előtt 2-3 héttel 1-1,5 kg-os napi adagokkal kezdve az ellésig fokozatosan 5-6 kg-rakell emelni.
A vemhes üszők abraketetését korábban, ellés előtt 4-6 héttel kezdjük 0,5-1 kg-os napi adagokkal, ez ellésig eléri a 3,5-4 kg-ot.Fontos, hogy a szárazonállás alatti mozgatásról lehetőség szerint gondoskodjunk!
Forrás: Agrárágazat
