A Föld népességének rohamos növekedése az élelmiszertermelés nagyarányú növelését követeli meg, amelynek alapvető feltétele az öntözéses gazdálkodás fokozott fejlesztése. A világ megművelt mezőgazdasági területének mintegy hatodrészét öntözik és ezen terem meg az élelmiszerszükséglet egyharmada. Az öntözés iránti igény a földrajzi elhelyezkedés szerint a Föld egyes területein nagy eltéréseket mutat. A feltétlen öntözés zónájában eredményes növénytermesztés a legtöbb növényfaj esetében kizárólag öntözéssel lehetséges. Itt az öntözés a növénytermesztés lehetőségét teremti meg. A feltételes öntözés zónájában legtöbb termelt növényfaj esetén öntözés nélkül is lehet eredményes termelést folytatni. Az öntözés ezeken a területeken csökkenti a hozamok ingadozását, növeli annak mennyiségét, értékét és legtöbb esetben javítja a termék minőségét.
A Föld népességének rohamos növekedése az élelmiszertermelés nagyarányú növelését követeli meg, amelynek alapvető feltétele az öntözéses gazdálkodás fokozott fejlesztése. A világ megművelt mezőgazdasági területének mintegy hatodrészét öntözik és ezen terem meg az élelmiszerszükséglet egyharmada. Az öntözés iránti igény a földrajzi elhelyezkedés szerint a Föld egyes területein nagy eltéréseket mutat. A feltétlen öntözés zónájában eredményes növénytermesztés a legtöbb növényfaj esetében kizárólag öntözéssel lehetséges. Itt az öntözés a növénytermesztés lehetőségét teremti meg. A feltételes öntözés zónájában legtöbb termelt növényfaj esetén öntözés nélkül is lehet eredményes termelést folytatni. Az öntözés ezeken a területeken csökkenti a hozamok ingadozását, növeli annak mennyiségét, értékét és legtöbb esetben javítja a termék minőségét.
Magyarországon a mintegy 550 milliméter értékű évi átlagos csapadékmennyiség a legtöbb jelenleg termesztett növénykultúra számára elvileg elegendő. Különösen a Délkelet-Alföld kiváló talajadottságokkal rendelkezik, amely körülmény elsősorban az intenzív kultúrák termesztésére nyújt az átlagnál jobb lehetőségeket. Szintén a természeti adottságok sorában kell megemlíteni, hogy itt a napfénytartam és a hőösszeg ugyancsak kedvező a termesztett növények számára. Az éves csapadék sok év átlagában 550-580 mm között alakul, amiből a tenyészidőszakra átlagosan 300-320 mm jut, a szélső értékek pedig 140–550 mm. Ez a mennyiség az itt kialakított intenzív termelési szerkezetet meghatározó növények számára alapvetően kevés. Ezt a vízérzékenységet fokozza a mindig is jelenlévő aszály lehetősége és az utóbbi időkben – akár ezzel egyidejűleg - megjelenő belvízveszély, vagyis a csapadékeloszlás szeszélyessége. Nálunk a szemi arid éghajlati viszonyok között a növény és a talaj vízháztartási folyamatában ugyanis csak a fogyás ( párolgás ) folyamatos, a pótlódás (csapadék) viszont az időjárás szeszélye szerinti adagokban és időeloszlásban érkezik. Ennél fogva a talaj nedvességkészlete és a talajvíz szintje állandóan változik, és gyakran túllépi a növénytermesztés számára kedvező határértéket, amikor szabályozásra (öntözés vagy lecsapolás) van, vagy lenne szükség. Ennek eszköze egy információhalmaz, amelynek használata nem nélkülözheti a termelési technológia színvonalával harmonizáló információs és kommunikációs technológiát. Amibe beleértjük az öntözésvezérlés, a talajvíz monitoring rendszer, a gépüzemeltetés, különösen az energiafelhasználás és a korszerű műszaki–agrotechnikai folyamatok adatnaplózását és naprakész elemzési rendszerét.
Az elmúlt évek technológiai fejlődése, az információk tartalmi, formai, mennyiségi és minőségi változásai miatt a mezőgazdasági, vízgazdálkodási tudományterület szakértőiben és felhasználóiban új igények fogalmazódtak meg. Bebizonyosodott, hogy mind a belvizes állapot, mind az aszály gyakorisága nőtt, az intenzív növények vízérzékenysége is nagyobb lett, ami gyakran termékpiaci zavarokat okozott. A hozam ingadozása nem annyira a biológiai alapok hiányán, mint inkább a szakmai ismereteken múlik. Rendkívül megnőtt a növénytermesztési technológiák eszközigényessége mellett az ismeretek magas színvonalú kielégítése. Az érdekeltek körének sokszínűbbé válása miatt a szakmai szemléletformálás, a hiteles, szakszerű és friss szakismeret iránti igény nőtt. Az információk értékét csak fokozták az olyan időszerű körülmények, mint a fenntarthatóság érvényesülése, az európai harmonizáció végrehajtása, valamint a környezetvédelem szigorodása.
Természetesen az intenzív öntözéses gazdálkodás sikerét nem csak az öntözés, de a vízgazdálkodás más elemei is döntően befolyásolják. A gazdálkodás célja és módszerei drámai változáson mentek át. A termelés mennyiségi mutatóit, szinte a rekordokat hajszoló technológiákat felváltották a minőségi piaci megjelenést támogató, a kockázatcsökkentő, majd a fenntartható technológiák. A minőségorientált termelési szemlélet a fajhoz, a fajtához, a fenofázishoz, de leginkább a termék piaci követelményeihez igazítja az öntözést. Ebből a szempontból óriási eredménykülönbségek jöhetnek létre azonos területi- és talajadottságok között. A különbség létrejöttét a szaktudás és a technológiai elemek közötti különbségek tudatos és azonnali alkalmazása alapvetően meghatározza. Ezért üdvözölni lehet minden olyan kezdeményezést, amelyben a mezőgazdasági szaklapok cikksorozatok formájában átfogó ismeretátadást szorgalmaznak
Az öntözés több mint 6 évezredes történetében a technikai eszközök kezdettől fogva jelentős szerepet játszottak. Ezek a gépek emberi vagy állati erővel működtek, számos fejlődő országban még ma is használnak ilyen eszközöket. A modern vízszállító gépek kialakulását 1778-tól, az első gőzgép megjelenésétől számíthatjuk. Hazánkban 1878-ban építették az első gőzüzemű szivattyútelepet. A XIX. század végén, a XX. század elején a technika rohamos fejlődésével megjelentek a belsőégésű, illetve a villamos motorral hajtott szivattyús gépcsoportok, amelyek az esőszerű öntözési mód kialakulásához és fokozatos elterjedéséhez vezettek. A zárt csővezetéken nyomás alatt szállított víz, amely szórófejek segítségével cseppekre bontva jut az öntözendő területre, lehetővé teszi a korábban elterjedten alkalmazott felületi öntözési módoknál pontosabb vízadagolás megvalósítását.
Az öntözési technika fejlődése hazánkban az 1960-as évek elején a kézi áttelepítésű esőztető öntözőberendezések kialakításával kezdődött. Az 1970-es években bevezették a kerekeken vontatott, majd a gördülő szárnyvezetéket, megkezdődött a csepegtető, majd a mikroöntözés alkalmazása. Az esőszerű öntözés a technikai feltételek fejlődésével hazánkban a legelterjedtebb öntözési móddá vált. Míg 1960-ban a felületi és az esőszerű öntözésre berendezett terület aránya 72:24% volt, addig 1967-ben 29:69%, 1999-ben pedig az esőszerű öntözés részaránya 83%-ot ért el. Az álló helyzetben üzemelő, kézi, illetve gépi áttelepítésű esőztető berendezéseket az 1980-as évek elejétől felváltották az úgynevezett járvaüzemelő berendezések, amelyek közös jellemzője, hogy a táblán belüli vízszétosztás a szárnyvezeték folyamatos haladása közben valósul meg. Az 1980-as évek elejétől a csévélhető, a körbejáró és a lineár berendezések térhódítása következtében ma már az összes öntözött terület mintegy 80 %-án a járvaüzemelő berendezések találhatóak meg.
Az 1973-74-ben bekövetkezett energiaválság, a környezetvédelem szempontjainak előtérbe kerülése valamint a vízkészletek behatárolt voltának felismerése jelentős hatást gyakoroltak az utóbbi évtizedek öntözési technikájának fejlődésére. Előtérbe került a víz- és energiatakarékos, környezetkímélő, részben vagy egészben alternatív energiaforrást hasznosító automatizált rendszerek fejlesztése, mely napjainkban is folytatódik.
Az öntözőberendezések feladata a meghatározott vízhozam megfelelő helyen, adott időben és előírt módon való szétosztása. Ennek megvalósításához technikailag biztosítani kell a vízszerzést, a vízkiemelést, a víz szállítását és a víz szétosztását. A felszíni vízszerzés természetes vagy mesterséges vízfolyásból, tóból, gravitációsan vagy szivattyús emeléssel történik. A felszínalatti vízszerzés kutakból történik. A vízkiemelés szivattyúval oldható meg. Az egyenletes vízszolgáltatás tározó létesítésével biztosítható. A vízszállítás nyílt csatornákkal vagy csővezetékkel valósítható meg. A csatornákat a gravitációs vízellátást biztosítva vezetik, gyakran burkolattal látják el. Ha a terepviszonyok miatt a víz magasabb szintre emelése szükséges, zárt csővezetéket alkalmaznak.
Az egyes öntözési módokat a víz szétosztása alapján különböztetjük meg. Az öntözővíz talajba juttatásának módjai:
1., Felületi öntözés: lehet árasztó, csörgedeztető és barázdás,
2., Esőszerű,
3., Felszín alatti öntözés,
4., Mikroöntözés.
1. a, Árasztó öntözés: A legrégibb, legegyszerűbb módja az öntözésnek. Az öntözött területeket parcellákra osztjuk, melyeket gátakkal választunk el egymástól. Méretük 5-15 hektár között változhat. Vízzel borítjuk a felületet. Az egyenletes vízborítás megköveteli a sík területet. A vízborítást addig hagyjuk a területen, amíg a növény megkívánja. Ma általában rizstermesztésnél és esetenként gyepek öntözésénél használjuk. Nagy vízfelhasználás, rossz vízhasznosulás jellemzi, ezért egyre jobban kiszorítják a víz és energiatakarékos megoldások.
1. b, Csörgedeztető öntözés: Vékony vízlepelt eresztünk végig a talajfelületen oly módon, hogy amíg a víz rajta áthalad, a szükséges mértékig a talajba szivárogjon. A talaj felületén csörgedező vékony vízlepel a terep legnagyobb esésének irányába folyik. Az árasztó öntözés hátrányait csökkenti. Főleg a sűrűsoros növények öntözési módja, alkalmazásának előfeltétele a terület megfelelő mértékű lejtése.
1. c, Barázdás öntözés: A széles sortávolságú kapás növények öntözési módszere. A növényi sorok között húzott barázdákat árasztjuk el vízzel. A barázdák lehetnek sekély és mély kialakításúak, valamint keskenyek és szélesek. A sekély barázdák mélysége 10–15 centiméter, laza talajokon alkalmazhatók. Kötöttebb talajokon 25–30 centiméter mélységű és 40–50 centiméter széles barázdák kialakítása a kedvezőbb.
2., Esőszerű öntözés: Az öntözővíz a természetes esőhöz hasonlóan a levegőből cseppek formájában jut a növényre, illetve a talajra. A vizet csővezetéken nyomás alatt vezetjük a szórófejekhez, melynek szűkített nyílásán nagy sebességgel kilépve a levegőellenállás hatására cseppekre bomlik. Előnye: víztakarékos, a vízborítás tetszőleges lehet, domborzati viszonyoktól függetlenül alkalmazható. Gépei szivattyús gépcsoportok, csővezetékek, melyek a vízkiemelés helyétől a szórófejekig juttatják a vizet. Ezek lehetnek hordozható, gépi áttelepítésű és beépített csővezetékes öntözőberendezések.
3., Felszín alatti öntözés: Az öntözővizet a talajba perforált műanyagcsőből juttatjuk, a művelési mélység alatt. A víz a talajban lefelé, oldalirányba és a kapillárisokon felfelé is szivároghat. A párolgási vízveszteség ennél az öntözési módnál a legkisebb, valamint a talaj- és belvizeket is el tudjuk vezetni. Nagyon költséges eljárás, nagy a földmunkaigénye, de hosszú az élettartalma.
4., Mikroöntözés: A mikroöntözés fogalma a legutóbbi időben alakult ki. Jellemzője, hogy a vízkiadagoló elemek kis nyomáson, kis mennyiségben juttatják ki az öntözővizet az öntözendő növények közelébe. Elsősorban ültetvényeken, valamint újabban a legintenzívebb szántóföldi zöldségtermesztésben alkalmazzák. A vizet szivattyúval juttatják a csővezetékbe. Kis víz- és energiafelhasználás jellemzi, beruházási igénye jelentős.
Az öntözés irányításához és szervezéséhez naprakész információkra, sőt előrejelzésre van szükség. Ez utóbbi csak modellezéssel oldható meg. A talajprofil nedvességdinamikája elvileg méréssel is nyomon követhető lenne, de a talajminta szárításos módszere munkaigényes és lassú, a hordozható szúrószondás mérés csak korlátozott mélységig felel meg, a jellemző sűrűséggel beépített nedvességmérő szenzorok pedig nagyon költségesek, és gyakorlatilag csak évelő kultúrákban valósíthatók meg. Egyéves kultúrákban egyrészt akadályoznák a művelést, másrészt kérdéses az, hogy a mérési eredmények mennyire jellemzőek az egész területre, különösen nagy táblákon.
Az öntözési módszerekhez ma Magyarországon a gyakorlatban sokféle mezőgazdasági vízgazdálkodási műszaki gyártmány van jelen. Szinte mindegyik elem külföldről származik és a külföldi cégek üzleti érdekeltségtől áthatott szaktanácsa alapján kerül beépítésre. Minden cég komplett rendszereket ajánl, nem egyszer más technikával közös projekt keretében. A beruházás jósága, alkalmazástechnikai alkalmassága a termelési folyamatban bizonyosodik be, objektív szakértői segítséget a vállalkozó legfeljebb a társtermelőknél tett látogatások alkalmával szerezhet. Meg kell jegyezni, hogy a társvállalkozó rendszerint piaci versenytárs is, amiből akár szakmai konfliktusok is keletkezhetnek. Ebből következik hogy minden beruházó egyedi, önálló célokat kiszolgáló technológiát akar, és nem biztos hogy ehhez megkap minden objektív információt úgynevezett kereskedelmi forrásból, legfeljebb az államilag támogatott kutatói vagy szaktanácsadási rendszer valamelyik képviselőjétől. Ha a mezőgazdaság valamelyik ágazatára igaz, hogy nem működik műszaki konzultánsi rendszere, akkor az öntözés ágazatára ez különösen igaz. Ezt a hiányt a szaksajtó igyekezete is csak részben tudja pótolni.
Magyarországon a mintegy 550 milliméter értékű évi átlagos csapadékmennyiség a legtöbb jelenleg termesztett növénykultúra számára elvileg elegendő. Különösen a Délkelet-Alföld kiváló talajadottságokkal rendelkezik, amely körülmény elsősorban az intenzív kultúrák termesztésére nyújt az átlagnál jobb lehetőségeket. Szintén a természeti adottságok sorában kell megemlíteni, hogy itt a napfénytartam és a hőösszeg ugyancsak kedvező a termesztett növények számára. Az éves csapadék sok év átlagában 550-580 mm között alakul, amiből a tenyészidőszakra átlagosan 300-320 mm jut, a szélső értékek pedig 140–550 mm. Ez a mennyiség az itt kialakított intenzív termelési szerkezetet meghatározó növények számára alapvetően kevés. Ezt a vízérzékenységet fokozza a mindig is jelenlévő aszály lehetősége és az utóbbi időkben – akár ezzel egyidejűleg - megjelenő belvízveszély, vagyis a csapadékeloszlás szeszélyessége. Nálunk a szemi arid éghajlati viszonyok között a növény és a talaj vízháztartási folyamatában ugyanis csak a fogyás ( párolgás ) folyamatos, a pótlódás (csapadék) viszont az időjárás szeszélye szerinti adagokban és időeloszlásban érkezik. Ennél fogva a talaj nedvességkészlete és a talajvíz szintje állandóan változik, és gyakran túllépi a növénytermesztés számára kedvező határértéket, amikor szabályozásra (öntözés vagy lecsapolás) van, vagy lenne szükség. Ennek eszköze egy információhalmaz, amelynek használata nem nélkülözheti a termelési technológia színvonalával harmonizáló információs és kommunikációs technológiát. Amibe beleértjük az öntözésvezérlés, a talajvíz monitoring rendszer, a gépüzemeltetés, különösen az energiafelhasználás és a korszerű műszaki–agrotechnikai folyamatok adatnaplózását és naprakész elemzési rendszerét.
Az elmúlt évek technológiai fejlődése, az információk tartalmi, formai, mennyiségi és minőségi változásai miatt a mezőgazdasági, vízgazdálkodási tudományterület szakértőiben és felhasználóiban új igények fogalmazódtak meg. Bebizonyosodott, hogy mind a belvizes állapot, mind az aszály gyakorisága nőtt, az intenzív növények vízérzékenysége is nagyobb lett, ami gyakran termékpiaci zavarokat okozott. A hozam ingadozása nem annyira a biológiai alapok hiányán, mint inkább a szakmai ismereteken múlik. Rendkívül megnőtt a növénytermesztési technológiák eszközigényessége mellett az ismeretek magas színvonalú kielégítése. Az érdekeltek körének sokszínűbbé válása miatt a szakmai szemléletformálás, a hiteles, szakszerű és friss szakismeret iránti igény nőtt. Az információk értékét csak fokozták az olyan időszerű körülmények, mint a fenntarthatóság érvényesülése, az európai harmonizáció végrehajtása, valamint a környezetvédelem szigorodása.
Természetesen az intenzív öntözéses gazdálkodás sikerét nem csak az öntözés, de a vízgazdálkodás más elemei is döntően befolyásolják. A gazdálkodás célja és módszerei drámai változáson mentek át. A termelés mennyiségi mutatóit, szinte a rekordokat hajszoló technológiákat felváltották a minőségi piaci megjelenést támogató, a kockázatcsökkentő, majd a fenntartható technológiák. A minőségorientált termelési szemlélet a fajhoz, a fajtához, a fenofázishoz, de leginkább a termék piaci követelményeihez igazítja az öntözést. Ebből a szempontból óriási eredménykülönbségek jöhetnek létre azonos területi- és talajadottságok között. A különbség létrejöttét a szaktudás és a technológiai elemek közötti különbségek tudatos és azonnali alkalmazása alapvetően meghatározza. Ezért üdvözölni lehet minden olyan kezdeményezést, amelyben a mezőgazdasági szaklapok cikksorozatok formájában átfogó ismeretátadást szorgalmaznak
Az öntözés több mint 6 évezredes történetében a technikai eszközök kezdettől fogva jelentős szerepet játszottak. Ezek a gépek emberi vagy állati erővel működtek, számos fejlődő országban még ma is használnak ilyen eszközöket. A modern vízszállító gépek kialakulását 1778-tól, az első gőzgép megjelenésétől számíthatjuk. Hazánkban 1878-ban építették az első gőzüzemű szivattyútelepet. A XIX. század végén, a XX. század elején a technika rohamos fejlődésével megjelentek a belsőégésű, illetve a villamos motorral hajtott szivattyús gépcsoportok, amelyek az esőszerű öntözési mód kialakulásához és fokozatos elterjedéséhez vezettek. A zárt csővezetéken nyomás alatt szállított víz, amely szórófejek segítségével cseppekre bontva jut az öntözendő területre, lehetővé teszi a korábban elterjedten alkalmazott felületi öntözési módoknál pontosabb vízadagolás megvalósítását.
Az öntözési technika fejlődése hazánkban az 1960-as évek elején a kézi áttelepítésű esőztető öntözőberendezések kialakításával kezdődött. Az 1970-es években bevezették a kerekeken vontatott, majd a gördülő szárnyvezetéket, megkezdődött a csepegtető, majd a mikroöntözés alkalmazása. Az esőszerű öntözés a technikai feltételek fejlődésével hazánkban a legelterjedtebb öntözési móddá vált. Míg 1960-ban a felületi és az esőszerű öntözésre berendezett terület aránya 72:24% volt, addig 1967-ben 29:69%, 1999-ben pedig az esőszerű öntözés részaránya 83%-ot ért el. Az álló helyzetben üzemelő, kézi, illetve gépi áttelepítésű esőztető berendezéseket az 1980-as évek elejétől felváltották az úgynevezett járvaüzemelő berendezések, amelyek közös jellemzője, hogy a táblán belüli vízszétosztás a szárnyvezeték folyamatos haladása közben valósul meg. Az 1980-as évek elejétől a csévélhető, a körbejáró és a lineár berendezések térhódítása következtében ma már az összes öntözött terület mintegy 80 %-án a járvaüzemelő berendezések találhatóak meg.
Az 1973-74-ben bekövetkezett energiaválság, a környezetvédelem szempontjainak előtérbe kerülése valamint a vízkészletek behatárolt voltának felismerése jelentős hatást gyakoroltak az utóbbi évtizedek öntözési technikájának fejlődésére. Előtérbe került a víz- és energiatakarékos, környezetkímélő, részben vagy egészben alternatív energiaforrást hasznosító automatizált rendszerek fejlesztése, mely napjainkban is folytatódik.
Az öntözőberendezések feladata a meghatározott vízhozam megfelelő helyen, adott időben és előírt módon való szétosztása. Ennek megvalósításához technikailag biztosítani kell a vízszerzést, a vízkiemelést, a víz szállítását és a víz szétosztását. A felszíni vízszerzés természetes vagy mesterséges vízfolyásból, tóból, gravitációsan vagy szivattyús emeléssel történik. A felszínalatti vízszerzés kutakból történik. A vízkiemelés szivattyúval oldható meg. Az egyenletes vízszolgáltatás tározó létesítésével biztosítható. A vízszállítás nyílt csatornákkal vagy csővezetékkel valósítható meg. A csatornákat a gravitációs vízellátást biztosítva vezetik, gyakran burkolattal látják el. Ha a terepviszonyok miatt a víz magasabb szintre emelése szükséges, zárt csővezetéket alkalmaznak.
Az egyes öntözési módokat a víz szétosztása alapján különböztetjük meg. Az öntözővíz talajba juttatásának módjai:
1., Felületi öntözés: lehet árasztó, csörgedeztető és barázdás,
2., Esőszerű,
3., Felszín alatti öntözés,
4., Mikroöntözés.
1. a, Árasztó öntözés: A legrégibb, legegyszerűbb módja az öntözésnek. Az öntözött területeket parcellákra osztjuk, melyeket gátakkal választunk el egymástól. Méretük 5-15 hektár között változhat. Vízzel borítjuk a felületet. Az egyenletes vízborítás megköveteli a sík területet. A vízborítást addig hagyjuk a területen, amíg a növény megkívánja. Ma általában rizstermesztésnél és esetenként gyepek öntözésénél használjuk. Nagy vízfelhasználás, rossz vízhasznosulás jellemzi, ezért egyre jobban kiszorítják a víz és energiatakarékos megoldások.
1. b, Csörgedeztető öntözés: Vékony vízlepelt eresztünk végig a talajfelületen oly módon, hogy amíg a víz rajta áthalad, a szükséges mértékig a talajba szivárogjon. A talaj felületén csörgedező vékony vízlepel a terep legnagyobb esésének irányába folyik. Az árasztó öntözés hátrányait csökkenti. Főleg a sűrűsoros növények öntözési módja, alkalmazásának előfeltétele a terület megfelelő mértékű lejtése.
1. c, Barázdás öntözés: A széles sortávolságú kapás növények öntözési módszere. A növényi sorok között húzott barázdákat árasztjuk el vízzel. A barázdák lehetnek sekély és mély kialakításúak, valamint keskenyek és szélesek. A sekély barázdák mélysége 10–15 centiméter, laza talajokon alkalmazhatók. Kötöttebb talajokon 25–30 centiméter mélységű és 40–50 centiméter széles barázdák kialakítása a kedvezőbb.
2., Esőszerű öntözés: Az öntözővíz a természetes esőhöz hasonlóan a levegőből cseppek formájában jut a növényre, illetve a talajra. A vizet csővezetéken nyomás alatt vezetjük a szórófejekhez, melynek szűkített nyílásán nagy sebességgel kilépve a levegőellenállás hatására cseppekre bomlik. Előnye: víztakarékos, a vízborítás tetszőleges lehet, domborzati viszonyoktól függetlenül alkalmazható. Gépei szivattyús gépcsoportok, csővezetékek, melyek a vízkiemelés helyétől a szórófejekig juttatják a vizet. Ezek lehetnek hordozható, gépi áttelepítésű és beépített csővezetékes öntözőberendezések.
3., Felszín alatti öntözés: Az öntözővizet a talajba perforált műanyagcsőből juttatjuk, a művelési mélység alatt. A víz a talajban lefelé, oldalirányba és a kapillárisokon felfelé is szivároghat. A párolgási vízveszteség ennél az öntözési módnál a legkisebb, valamint a talaj- és belvizeket is el tudjuk vezetni. Nagyon költséges eljárás, nagy a földmunkaigénye, de hosszú az élettartalma.
4., Mikroöntözés: A mikroöntözés fogalma a legutóbbi időben alakult ki. Jellemzője, hogy a vízkiadagoló elemek kis nyomáson, kis mennyiségben juttatják ki az öntözővizet az öntözendő növények közelébe. Elsősorban ültetvényeken, valamint újabban a legintenzívebb szántóföldi zöldségtermesztésben alkalmazzák. A vizet szivattyúval juttatják a csővezetékbe. Kis víz- és energiafelhasználás jellemzi, beruházási igénye jelentős.
Az öntözés irányításához és szervezéséhez naprakész információkra, sőt előrejelzésre van szükség. Ez utóbbi csak modellezéssel oldható meg. A talajprofil nedvességdinamikája elvileg méréssel is nyomon követhető lenne, de a talajminta szárításos módszere munkaigényes és lassú, a hordozható szúrószondás mérés csak korlátozott mélységig felel meg, a jellemző sűrűséggel beépített nedvességmérő szenzorok pedig nagyon költségesek, és gyakorlatilag csak évelő kultúrákban valósíthatók meg. Egyéves kultúrákban egyrészt akadályoznák a művelést, másrészt kérdéses az, hogy a mérési eredmények mennyire jellemzőek az egész területre, különösen nagy táblákon.
Az öntözési módszerekhez ma Magyarországon a gyakorlatban sokféle mezőgazdasági vízgazdálkodási műszaki gyártmány van jelen. Szinte mindegyik elem külföldről származik és a külföldi cégek üzleti érdekeltségtől áthatott szaktanácsa alapján kerül beépítésre. Minden cég komplett rendszereket ajánl, nem egyszer más technikával közös projekt keretében. A beruházás jósága, alkalmazástechnikai alkalmassága a termelési folyamatban bizonyosodik be, objektív szakértői segítséget a vállalkozó legfeljebb a társtermelőknél tett látogatások alkalmával szerezhet. Meg kell jegyezni, hogy a társvállalkozó rendszerint piaci versenytárs is, amiből akár szakmai konfliktusok is keletkezhetnek. Ebből következik hogy minden beruházó egyedi, önálló célokat kiszolgáló technológiát akar, és nem biztos hogy ehhez megkap minden objektív információt úgynevezett kereskedelmi forrásból, legfeljebb az államilag támogatott kutatói vagy szaktanácsadási rendszer valamelyik képviselőjétől. Ha a mezőgazdaság valamelyik ágazatára igaz, hogy nem működik műszaki konzultánsi rendszere, akkor az öntözés ágazatára ez különösen igaz. Ezt a hiányt a szaksajtó igyekezete is csak részben tudja pótolni.
Forrás: Agrárágazat
