TEÁOR
A gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerének (TEÁOR) új változatát egy 2006. decemberi EK rendelet hirdette ki. Az egész unióban ezt kell alkalmazni - kötelezően - ez év első napjától. Az új TEÁORང és a korábbi TEÁOR༿ közti fordítókulcsot a KSH készítette el, de ez nem tudja kezelni azokat az új tevékenységeket, amelyek a korábbiak megbontásával jöttek létre. Az új osztályozási rendszer ugyanis sokkal részletesebb az előzőnél.
Cégbítóságok
A cégbíróságok automatikusan átsorolták a cégjegyzékekben azokat a tevékenységeket, amelyeket a fordítókulccsal megtehettek, de a többit a cégnek magának kell kezdeményeznie. Erre az igazságügy miniszter rendeltben szabott határidőt, amely 2008. július 1. volt, de ezt a múlt héten kitolta az év végéig. A tevékenységi körök azonban nem csak a cégjegyzékben, hanem az APEH-nél is megjelennek, ahol a módosítást szintén el kell végezni. A múlt év végi adótörvény módosító csomag úgy rendelkezett, hogy ami a fordító kulccsal rendezhető, azt az adóhivatal ez év január 31-ig módosítja, de az egyéni átsorolásokat itt is július 1-ig kell kérni. Miután ezt a határidőt törvény írta elő, azt módosítani is csak törvénnyel lehet, a parlament viszont legközelebb csak ősszel ül össze.
Az adóhivatali TEÁOR módosítás a gyakorlatban úgy történik, hogy a cégjegyzék módosítására készített kérelem alapján a könyvelő állítja ki az adatmódosító lapot. Van még egy július 1-i határidő, ez pedig az új gazdasági társasági törvénynek való megfelelés. Amely cég társasági szerződése megfelel az új szabályoknak, annak elegendő erről egy nyilatkozatot küldenie a cégbíróságnak. Hasonló úton oldható meg az a módosítás, amikor csak a taggyűlést kell átírni tagok gyűlésére.
Általában az ügyfelek két módosítást szoktak még kérni a társasági szerződésben. Az egyik az, hogy a betéti társaságnál munkaviszonyban is el lehessen látni a képviseletet. Ha ez szerepel az okmányban, akkor kedvezőbb a képviselő adózása. A másik gyakori módosítás az, amikor lehetővé teszik a kft. ügyvezetőjének a határozatlan idejű megbízását. A bt-nél egy kül- és egy beltag esetén ez eddig is így volt, de ahol a tagok száma több, ott szintén határozatlanná kell tenni a képviselő megbízatását a társasági szerződésben a betéti társaságnál is ahhoz, hogy ne kelljen a határozott idő lejártával újra választani és e tényt átvezetni a cégjegyzéken.