Egy közepes minőségű szilászból kb. annyi energia hiányzik, mint amennyit 1,0-1,5kg kukorica etetésével biztosítunk

Erjesztett tömegtakarmányok

Az erjesztett tömegtakarmányok nagyobb mértékű térhódítása csak néhány évtizede következett be. Hazai viszonyok között a tömegtakarmányt elsősorban a kukoricaszilázs és a lucernaszenázs/széna adja, természetesen a tradicionális rétiszéna mellett.

A kérődzők emésztési sajátosságai miatt ezeknek a tömegtakarmányoknak élettani szempontból pótolhatatlan szerepük van: az állatok számára nélkülözhetetlen strukturális rost csak ebből a forrásból biztosítható. Ugyanakkor érdemes szem előtt tartani azt a tényt is, hogy a legolcsóbb energia és fehérjeforrások is az erjesztett vagy szálas takarmányok közül kerülnek ki... A tejtermelés mennyiségének a fokozódásával a megnövekedett energia és fehérjeigény miatt egyre több abrakkomponens kerül a takarmányba. A magas abrakárak és a kedvezőtlen élettani hatások miatt előnyösebb, ha az abrak mennyiségének növelése helyett a tömegtakarmányok minősége javulna. Így lehetővé válna egy kérődzők számára ideálisabb takarmány összeállítása: olyan sok tej energia és fehérjeigényének biztosítása, amilyen sok csak lehet, míg a fennmaradó részt abrakkal kell pótolni. A környező országok takarmányadagjainak értékelésekor feltűnő, hogy azonos tejmennyiséghez 20-25%-al kevesebb abrakot használnak fel. Ez szoros összefüggésben van a tej jobb beltartalmával és a tehenek hosszabb hasznos élettartamával. Mivel a hazai állomány genetikai háttere a világ élvonalába tartozik, ezért az ottani módszereket a hazai gyakorlatba átültetve is hasonlóan jó eredményeket érhetünk el, mint ahogy azt számos hazai példa is bizonyítja.

 

Egészségesebb takarmányozási rendszer

Az egészségesebb és természetszerűbb takarmányozási rendszer kialakításánál először azt érdemes figyelembe venni, hogy mely komponensek mekkora mennyiségben állnak rendelkezésre. A takarmánybázis megtervezésekor előnybe kell részesíteni azokat az összetevőket, melyeket nagyobb mennyiségben tudunk etetni egész éven keresztül. Ilyen komponensek lehetnek pl. a kukoricaszilázs vagy a réti széna. A kényesebb, jó minőségben nehezebben elkészíthető takarmányok termesztésére lehetőség szerint csak akkor vállalkozzunk, ha megfelelő technológiai háttérrel és szakértelemmel rendelkezünk, esetleg szakszerű bérmunkát tudunk igénybe venni. Ilyen takarmányféleség pl. a lucernaszéna, amely nagyon elterjedt hazánkban, ugyanakkor a legtöbb esetben is csak nagy jóindulattal nevezhető éppen csak közepes minőségűnek. Sajnos a hazai üzemek – különösképpen a nagyobb méretű állattartó telepek – nem rendelkeznek elegendő földterülettel, így a minőség sok esetben másodlagos a mennyiség mellett. A nem megfelelő minőség nélkül azonban nem lehet hosszútávon jó eredményeket produkálni, a gyenge minőség vagy a termelésben, vagy az állategészségügyben, vagy a szaporodásbiológiában visszaütközik. Ellenben, ha a megfelelő mennyiséggel megfelelő minőség is párosul, akkor gazdaságosabban tudunk többet termelni úgy, hogy az egyéb mutatók is javulnak. A régi mondás szerint: Ha jó szilázsod van, akkor jó éved is van...

 

A fentiekből kitűnik, hogy hosszútávon sikeres csak az a vállalkozás lehet, aki tudatosan és ésszerűen megtervezi az állománya tömegtakarmány-bázisát. Az ésszerűség egyrészt gazdasági szempontból is fontos: a lehető legjobb minőség elérése a legnagyobb hozammal, másrészt élettanilag is kedvezőbb: a jó minőségű takarmány egész éven át etetése segíti a stabil bendő mikroflóra kialakulását és fenntartását, amely az alapja a hatékony bendőemésztési kapacitásnak, a magas szintű termelésnek, a jó egészségnek, és a hosszú élettartamnak. Hazai viszonyok között ezért célszerű, ha nem csak kukoricaszilázsra alapozunk. Az utóbbi időkben elterjedőben vannak a különböző vetésforgóba illeszthető fűfélékből készített fűszenázsok is. Az első tapasztalatok igen kedvezőek, mivel az extrém magas hozam ellenére is viszonylag könnyen készíthető ezekből a növényekből erjesztett tömegtakarmány (szenázs). A vetésforgóba illeszthetősége miatt csökkenthető a takarmánytermelő terület, a felszabaduló helyen pedig akár árunövény is termelhető. Betakarítási technológiája egyszerűbb, mint a lucernáé, így kevésbé felszerelt gazdaságoknál a lucernatermesztés alternatívája lehet. Kukoricaszilázzsal és réti szénával kombinálva – jó minőség esetén – magas beltartalmú és értékű takarmányadag alapja lehet.

 

A kulcsszó minden esetben a jó minőségen van. Egy közepes minőségű szilászból kb. annyi energia hiányzik, mint amennyit 1,0-1,5kg kukorica etetésével biztosítunk. Másképpen kifejezve a napi 2-6kg kukoricadara egy jelentős része csak a szilázsból hiányzó energiát pótolja többletbevitelt nem eredményez. A jó minőség alapja a tudatosság és a tervszerűség. Csak így várható el a megfelelő hozam és a minőség. Az alábbiakban a tömegtakarmányok termesztésének legfontosabb pontjai olvashatóak. Ezek a fontos pontok éppúgy igazak a szálastakarmányokra, mint a tömegtakarmányokra. A tudatosan felépített és megtervezett tömegtakarmány termesztést összefoglaló néven tömegtakarmány management-nek hívjuk.

 

1. Fajtaválasztás

A jó minőségű takarmány készítésének feltétele a legmegfelelőbb alapanyag kiválasztása. A megfelelő alapanyag az, amely a legnagyobb hozamot adja, a legjobb beltartalom és emészthetőség mellett. Erre általános szabály nincs, minden esetben a talajszerkezet és a klimatikus viszonyok határozzák meg, hogy az adott területre mely fajták a legmegfelelőbbek. A választásnál érdemes figyelembe venni viszont azt, hogy a legjobb eredmények a kifejezetten takarmányozási célra nemesített fajtákkal érhetek el. Kukoricaszilázs esetén pl. az árukukoricáknál jobb végtermék minőséget adnak a silóhibridek. Ezek a hibridek magas tőszámmal, sűrűn vethetőek, nagyobb zöldtömeget adnak. A gyenge vízleadó képességű, zöld száron érő vegetatív fajták használata esetén a betakarítás rugalmasabban tervezhető. A kisebb FAO számú hibridek esetében a silózás korábban történik (augusztus vége – szeptember eleje), így kisebb az időjárási kockázat. Lucerna esetén szintén a talajszerkezet és az éves csapadékmennyiség a döntő. Évelő vagy egyéves gyep telepítése esetén célszerű azokat a fajtákat előnybe részesíteni, amelyek nagyobb levéltömeget és kisebb szártömeget adnak. Emellett fontos a rostemészthetőség és az összes cukortartalom is.

 

2. Szántóföldi technológia

Természetesen a megfelelő fajta kiválasztása nem elegendő, ezeket a növényeket magas szinte gondozni is kell. A növények életerejének és betegségekkel szembeni rezisztenciájának fenntartása alapkövetelmény, ezt a megfelelő növényvédelmi technológiák alkalmazásával (gyomok blokkolása) tudjuk megvalósítani. A növényvédelem különös jelentőséggel bír, mivel az élősködő gombák is okozhatnak problémákat a későbbiek során: egyes gombafajták képesek olyan antibiotikum jellegű vegyi anyagokat termelni, amelyek az erjesztést végző tejsavtermelő baktériumok működését gátolják. A gyomirtás és növényvédelem mellett fontos a helyes tápanyag-gazdálkodás is. A különböző hibridekre általánosságban igaz, hogy nagyon kényesek a tápanyagellátásra, megfelelő kiszolgálás nélkül a hozamuk drasztikusan csökken. A műtrágyák helyett célszerűbb a szervestrágyák használata, mivel így elkerülhető a magas nitrit és nitráttartalom. A túlzott műtrágyázás miatti magas nitrit és nitrát jelenléte szarvasmarháknál csökkenti a takarmányfelvételt, gátolja a bendőmikrobák tevékenységét, és szaporodásbiológiai rendellenességeket, megbetegedéseket okozhat (magzatburok-retentio, metritis).

 

3. Betakarítás

A több hónapig fáradtságos munkával nevelt és gondozott alapanyagnövények betakarítása is fokozott odafigyelést igényel. Általános szabály, hogy csak a megfelelő érési stádiumban lévő növényeket szabad betakarítani, megfelelő időjárási körülmények között. A vágási magasság beállítását gyakran kell ellenőrizni. Túl magas vágási szintnél értékes tápanyagokat hagyunk kint a szántóföldön, míg a túl alacsonyan vágott növényekkel emészthetetlen és értéktelen növényi alkotókat (pl. lignin) is betakarítunk. Ezek amellett, hogy a szarvasmarhák számára emészthetetlenek és csak „foglalják a helyet a bendőben” az erjesztett takarmányoknál a tömörítés és az erjesztés szempontjából is rontják a minőséget. Szálastakarmányoknál a megfelelően beállított kasza utáni rend nagyban segíti a renden történő szárítást. A magasabb tarlómagasság miatt a rend alulról jobban szellőzik, a széna ezért hamarabb bálázható. A magasabb rend viszont a termésmennyiség csökkenésével jár együtt, de a tapasztalatok szerint ezt a későbbi növedékek nagyobb hozama és a jobb minőség többszörösen pótolja. Erjesztett takarmányoknál a vágási magasság mellett lényeges a szecskaméret is. A túl rövid szecskaméret a struktúra roncsolódása mellett az emészthetőséget is rontja (rostemésztés!), míg a túl nagy szecskaméret szintén a nehezebb tömöríthetőség miatt hátrányos. A lucerna és a fűfélék optimális vágási magassága 5-8 cm, szenázs esetén az optimális szecskahossz 3-5cm. Kukoricaszilázs készítésekor a vágási magasság FAOx1mm, a szecskaméret 0,5-2cm legyen. A betakarításhoz és szállításhoz csak kifogástalan műszaki és higiéniai állapotban lévő gépeket szabad használni, elvégre mi sem koszos edényben főzzük az ebédet... A kaszákra mindenképpen szereljünk szársértőt, mert ez lerövidíti a száradási időt, így kevésbé van kitéve a rend az időjárásnak. Pillangósok esetében a levélpergés elkerülése miatt a minőség is sokkal jobb lesz. A bálázóknál a szeletelővel felszerelt változatok használata célszerűbb, mert tömörebb és alaktartóbb bálák készíthetőek, ráadásul a takarmány kezelése (keverés, kiosztás) is egyszerűbb így. Lucernaszéna készítésekor a fixkamrás bálázók alkalmasabbak, mivel a laza bálamag miatt a takarmány a bálában is száradni tud. Ez azt jelenti, hogy magasabb nedvességtartalommal lehet bálázni, így a levélpergési veszteség kisebb.

 

4. Betárolás

A megfelelő betárolás célja, hogy a takarmányokat minőség és beltartalomromlás nélkül, az időjárástól védve tároljuk. Szálastakarmányoknál ez viszonylag egyszerű, itt elsősorban a gyors beszállításra és a szakszerű kazalrakásra kell figyelni. A legtöbb üzemben a bálákat fedett szín alatt tárolják, ennek hiányában az egyszerű fóliatakarás is hatékony lehet. A lényeg, hogy a bálák védve legyenek az időjárástól, elsősorban a csapadéktól (penészesedés, toxinképződés) és a napfénytől (fehérje és karotin lebomlása). Az erjesztett takarmányoknál kicsit bonyolultabb a helyzet, mert a szálasokkal ellentétben itt még egy biológiailag aktív folyamat feltételeinek megteremtése is a cél. A silódepók állapotának az ellenőrzése már a silózás előtt meg kell, hogy történjen. A hibás, sérült falelemeket távolítsuk el, javítsuk ki vagy pótoljuk. A silódepó oldalának megfelelően stabilnak kell lennie, hogy a takarmány jól tömöríthető legyen, ugyanakkor légmentesen kell záródnia. Előnyös, ha a silódepók oldalát fóliával borítjuk. Kellő mennyiségű vagy műszaki állapotú silódepó hiányában az erjesztett takarmányok ún. fóliahurkába is tölthetőek, vagy csomagolt bálaszenázs is készíthető. Ez utóbbi főként a kis és középüzemekben elterjedt technológia. Egy silódepó maximális töltési időtartama 48 óra, abban az esetben, ha ez nem valósul meg, célszerű a depó méretének csökkentése. A függőleges oldalfalú depónál előnyösebb a ferde falakkal ellátott, mindkét végén nyitott silódepó, az ún. áthajtó-siló. Ez a típus könnyebbe tölthető és tömöríthető, még a széleken is.

 

A betárolás ütemét és sebességét minden esetben a legkisebb áteresztő képességű tevékenység határozza meg: jelen esetben a tömörítés. A rétegeket 20-30cm-es vastagságban terítve légmentessé kell tömöríteni, ellenkező esetben az erjedési folyamatok a tejsavas erjedés helyett az ecetsavas erjedés irányba tolódnak el. Inkább álljon a silózó egy órát a szántóföldön, mint egy rohammunkában elvégzett felületes tömörítés-nyomkodás eredményeként az elkövetkezendő egy évben egy rosszul erjedt ecetes szilázsszerű „valami” határozza meg a gazdaságunk eredményességét... A tömörítéshez célszerű a gazdaság legnehezebb gépét használni, a legvékonyabb kerekekkel, mert így növelhető az egységnyi felületre eső nyomóerő nagysága, így tökéletesebb tömörítés érhető el. Nem a tömörítés időtartama, hanem a nyomás nagysága a mérvadó. Ha lehetőség van rá, akkor a traktorkerekek vízzel is feltölthetőek illetve kiegészítő súly vagy tömörítő berendezés is felszerelhető (1.ábra). A függőleges falú depók esetében a betöltést és tömörítést a széleken kell kezdeni, míg az áthajtó-silóknál a közepén. A depó azonnali légmentes lefedése is rendkívül fontos, mert a keletkező CO2 így nem tud elillanni, és a depó nem tud átszellőzni. Abban az esetben, ha a depót nem fedjük le légmentesen, a levegő szabadon áramlik a szilázs belsejébe, gátolva így a tejsavas erjedés hamarabbi nagyarányú beindulását, és a szilázs jobban ki lesz téve az időjárás viszontagságainak.

 

A „nincs pénz fóliára, drága...” kifogás számomra elfogadhatatlan, hiszen ha valaki utánaszámol: egy átlagos silódepó lefedése 70-75Ft-ba kerül m2-ként, míg a felső 20cm kidobása (rosszul erjedt, penészes réteg – állati takarmányozásra alkalmatlan) 800-850Ft veszteséget okoz (7,0Ft/kg áron számolva)! Valóban drága az a fólia??? Erjesztett takarmányok készítésekor hasznos lehet a különböző segédanyagok használata. Ezek egyrészt elnyomják a káros mikroorganizmusokat, másrészt a hasznos tejsavtermelő baktériumok számát növelik, életfeltételeiket javítják. Az előbbi tevékenységre élelmiszeripari savkombinációk, elsősorban a szorbinsav alkalmasak. Magasabb pufferkapacitású, nehezebben erjeszthető tömegtakarmányok esetén külön enzimkiegészítés is szóba jöhet. Ily módon az erjedés irányítható, a feltételei javíthatóak. Alkalmazása csak akkor hozza az elvárt eredményt, ha az adagolása az előírásoknak megfelelő. A lényeg a homogén eloszlatáson és a megfelelő dózison van. A ma forgalomba lévő önjáró szecskázógépek többsége rendelkezik ezek kijuttatására alkalmas berendezéssel. A régebbi modellekre a berendezések pótlólag is felszerelhetőek.

5. Kitárolás

Kitároláskor elsőrendű feladat a takarmány minőségének és állagának a megőrzése. Ennek érdekében szilázsoknál minél kisebb falfelület nyitása javasolt, gyors előrehaladási sebességgel (télen 1,5-2,0m/nap, nyáron 2,5-3,0m/nap) és legfeljebb 3 napos nyitott felülettel. Abban az esetben, ha ez technológiai okok miatt nem megvalósítható, javasolt a nyitott falfelületek propionsavas kezelése. Fontos szempont, hogy a megnyitott falfelület kemény és kis felületű maradjon, a bennmaradó takarmányba ne jutassunk be levegőt. Erre a célra kiválóan alkalmasak a rakodógépekre szerelhető blokkvágók vagy a TMR kocsikor lévő forgómaró. A szilázs ill. szenázs marásakor figyelembe kell venni, hogy a berendezés tovább aprítja a takarmányt, így a strukturális hatékonyság megőrzése céljából ezeket a takarmányokat célszerű nagyobb szecskamérettel betárolni. A nagyobb szecskaméret tömöríthetősége miatt alacsonyabb bekerülési szárazanyagtartalom a kívánatos. Kitároláskor természetesen a rosszul erjedt, penészes részeket el kell távolítani (tető, oldalfalak mentén). Ezt a romlott takarmányt semmilyen korcsoporttal nem szabad megetetni! Éppen ezért a jó technológiával törekedni kell arra, hogy ez a romlott rész minél kisebb legyen. Szénaféléknél könnyebb a helyzet, itt elsősorban a bálák esetleg penészes részeinek eltávolítására kell figyelni. Sok üzemben tapasztalható, hogy a könnyebb-gyorsabb TMR-keverés érdekében a szénákat előzőleg leszecskázzák. Ez pl. lucernánál hibás gyakorlat, mivel a bálabontó-aprító berendezések leverik az értékes levélrészeket a növényről, a szél pedig elfújja azt.

 

A takarmányadag kiszámításakor egész lucernaszénával számoltunk (ideális esetben a mintavétel is ebből történt), így már eleve a betöltésnél eltér a számított érték a valóstól. Erre a célra alkalmasabbak azok a bálabontó berendezések, amelyek visszafelé tekerve nem aprítják, csak lazítják azt. Szeletelővel ellátott bálázó alkalmazása esetén nincs szükség a széna aprítására, ez az eljárás is biztosítja a megfelelően gyors töltést és homogén TMR-mix előállítását. Esős időszakban érdemes figyelni arra, hogy a kitárolt és takarmánykonyhában lévő alaptakarmányokat a csapadéktól védjük. Ellenkező esetben a csapadékvíz átáztatja azt (különösen a száraz szénákat), és berakodáskor már nem a megfelelő szárazanyag mennyiség kerül betöltésre. Ez akár 3-4kg szárazanyag eltérést is okozhat a kiírt adaghoz képest. Ez a probléma könnyen beazonosítható, ha esős időben a tehenek étvágya látványosan „megnő”. A valóságban nem az étvágy emelkedik, hanem a kiosztott szárazanyag kevesebb, mint a kiszámolt-előírt. Ha az esőtől való védelem nem megoldható, akkor ilyen esetben nem az egész adagot, hanem csak a tömegtakarmányok mennyiségét kell megemelni.

 

A gazdaságosabb termelés érdekében több tényezőt szükséges optimalizálni. Mennyiségében és értékében ezek közül kiemelkedő jelentőségűek a tömegtakarmányok. Számtalan üzem bizonyítja, hogy megfelelő hozzáállás és következetesség segítségével a jó minőség elérhető. Ez természetesen még nem jelent biztos sikert, de a megfelelő alapok megteremtéséhez nélkülözhetetlen.

Forrás: Agrárágazat