Nem vagyok szülő, de már előre rettegek attól, hogy mit fognak kitalálni majd, amikor gyerekem lesz. A legújabb őrület az, hogy a gyerekek csak és kizárólag tableten tanuljanak. Nem adnék a gyerekem kezébe se okos telefont, se tabletet, semmi ilyesmit egészen 14 éves koráig. Értem én, hogy fejlődik a világ, de ennek nem lesz jó vége. Ez az én véleményem, a tényeket pedig megosztom veletek a kép alatt!
Tableten tanulnak a gyerekek Jászfényszarun!
A Hatvanhoz közeli város sulijában működik két osztály, ahol a gyermekek egész évben csak tableteket használnak a tanuláshoz, se könyvük, sem füzetük nincs. Az önkormányzatot még évekkel ezelőtt kereste fel a Samsung, hogy kísérleti jelleggel belevágna-e a kisváros iskolája a SMART School projektbe. Az önkormányzat rábólintott, a cég – aminek itt van a tévégyára – pedig adta az eszközöket. A város felújított egy régi kastélyépületet, itt alakítottak ki két “okostermet”, egyikben 16, a másikban 18 tablet van, emellett interaktív táblák is állnak a helyiségekben.
Mivel az iskola kis létszámú osztályokkal dolgozik, minden gyermeknek jut tablet. A gyermekek imádják a tanulás ezen formáját, interaktívan, játszva sajátíthatják el a tananyagot, egyből kiderül, hogy valamit jól vagy rosszul csináltak, a tanár is folyamatosan kapja a visszajelzéseket. A gyerekek fotóznak, videóznak is a tabletekkel, de játszottak már QR kódos kincskereső játékot is. A táblagépek csúcskategóriásak, minden követelménynek megfelelnek, ami szükséges az eredményes használatukhoz. Csak az iskolában használhatók, a gyermekek nem vihetik haza őket.
A pedagógusok a digitális technológiának köszönhetően sokkal könnyebben figyelembe tudják venni a gyermekek eltérő igényeit, testre szabhatóak a feladatok. Az angoltanár szerint például akinek többször meg kell hallgatnia a szöveget, hogy megértse, az többször játssza le a felvételt, míg akinek elég egyszer, annak nem kell végighallgatnia még párszor, mint a klasszikus magnós gyakorlatoknál. Aki éppen hiányzik, vagy beteg, az egyszerűen pótolhatja a lemaradást: az óra anyagát mindig feltöltik a felhőbe, így a feladatokat sem kell külön elvinni az órát kihagyónak.
Vargáné Dobák Tünde pedagógus, aki az elsők között kezdett el tablettel tanítani, úgy véli, a módszernek köszönhetően fejlődik a fiatalok digitális jártassága, amin a PISA-teszt szerint igencsak van mit javítani. Sok diák ugyanis hozzá sem kezdett a digitális szövegértési feladatokhoz, mert egyszerűen elveszett az információk között.
A pedagógus szerint ahhoz, hogy a diákok tudjanak tablettel dolgozni, elengedhetetlen a jó szövegértést, az írás, olvasás képessége, ezeket ugyanis nem helyettesíti a technika. Az eszközök önmagában semmit sem érnek, ha nem társul hozzájuk megfelelő pedagógiai módszer, felkészülés, az, hogy a tanár tudja használni a kütyüket, illetve legyen arról fogalma, hogy mit szeretne velük kezdeni, hogyan tudja a tanításban alkalmazni őket.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.