A macskám megrágta a szobanövényem – meg lehet még menteni?
Szerző: t_kriszti
Frissítve: 2025. március 6.
Amennyiben Neked is van kiskedvenced lakásodban, felmerülhetett már a probléma, miszerint megcsócsálták szobanövényeidet. Vajon meg lehet menteni még őket? Mostani cikkünkből kiderül.
A macskák természetükből adódóan végtelenül kíváncsiak mindenre. Ezt a kíváncsiságot nem csak a széttört vázád, kaparófaként használt bútoraid, de szobanövényeid is megtapasztalhatják. Gyakran szeretnek „mintát” venni a szobádban, lakásodban található növényekről. Ennek oka lehet a már említett érdeklődő természetük, de akár az is, hogy valami zöldet keresnek a környezetükben, mivel szobacicák lévén nem tudnak máshogy fűhez jutni. Köztudott ugyanis, hogy a szabadban élő társaik gyakran fogyasztanak füvet, valamint egyéb növényeket, így is megtisztítva szervezetüket az ott felgyülemlett szőrtől. Ez az ösztön ugyanúgy megtalálható a beltéri négylábúakban is, így segítve pocakjukon. Ennek ugyanakkor szobanövényeid fogják megfizetni az árát. A legtöbb esetben ezután még meg lehet menteni a növényt, valamint másra irányítani a macska figyelmét.
Honnan látom, hogy sérült növényem?
Ezt a legtöbb macska gazdájának nem kell bemutatni – mindenki találkozott már vele, felismeri a megrongált növény jeleit. Esetenként csak kisebb karmolások, karcolások találhatóak meg levelein, ugyanakkor nagyon figyelni kell arra, ha azt vesszük észre, hogy kedvencünk megrágta növényeinket. Ennek oka, hogy a legtöbb számukra akár mérgező is lehet, így érdemes még időben megmutatni cicánknak, hogy amit csinál az nem jó, s elterelni figyelmét. Erre jó példa lehet, hogy rengeteg beltéri fűfélét lehet termeszteni kiskedvencünk számára, így segítve nem csak növényeinken, de könnyebb kizárni a mérgezés kockázatát is négylábúnk számára. Ezek általában állatkereskedésekben kaphatóak, érdemes utána nézned.
A növények szempontjából ez a baleset egyáltalán nem végzetes. Bár a megrágott leveleket már nem lesz képes saját maga helyreállítani, megjelenésén még tudunk változtatni, mely részben helyrehozza szobanövényünket.
Meg lehet még menten a megrágott szobanövényeket?
A macska által megsértett növényeknek valószínűleg látható jelei lesznek: ezek lehet nagyobb növények esetén karmolás nyomok, valamint előfordulhat, hogy macskánk a növény leszedi, megtépi a palánta leveleit. Ha kedvencünknek a figyelmét különösen felkeltette az adott növény, akkor találhatunk rajta harapásnyomokat is.
Amennyiben érdekel, hogyan lehet megmenteni növényeid, lapozz!
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.