A mezei zsurlót a magyarok már régóta használják gyógynövényként, azonban manapság már nem igazán elterjedt használata, pedig hihetetlen tulajdonságai vannak ennek a növénynek. A következőkben ezeket szedtük össze!
A paprika bakteriális levélfoltja pusztító betegség, amely a levelek és a termés elváltozását okozhatja. Hogyan előzzük meg és hogyan kezeljük? Erről lesz szó!
A gombaszezon kezdete az időjárás viszontagságai miatt meglehetősen kitolódott, azonban most már országszerte begyűjthetjük az Ízletes vargányákat az erdőkben járva.
Ha kicsi az udvar, sem kell kétségbeesni, hiszen így is csodás kertet varázsolhatunk otthonra. Egy kis leleményesség, pár szuper ötlet és könnyedén megvalósíthatjuk álmaink kertjét. Lássuk, milyen trükköket alkalmazzunk kis kert esetén!
Az önjelölt állatvédők előszeretettel veszik gondozásuk alá a látszólag magára hagyott őzgidákat, azonban az erdészek óvaintenek ettől. Sőt, kifejetten kérik, hogy ne nyúljunk az állathoz!
A méz mellett a méhek másik értékes kincse, a méhviasz, aminek számos jótékony felhasználási módszere létezik. A következőkben erről tudhatsz meg többet!
Vannak olyan gyümölcsök, amelyeknek teljesen más a vágási technikája, mint gondoltad volna. Ha ezeket a tippeket megfogadod, sokkal egyszerűbb lesz a feldolgozásuk.
Az árnyékos kertek kialakítása kihívást jelenthet a kertészek számára is. Lássuk, miket kell megfontolni az árnyékos kert kialakítása során! Tippek és inspirációk.
Senki sem szeretné, ha hűséges házikedvence megbetegedne, vagy bármilyen baja lenne. Éppen ezért fontos, hogy odafigyeljünk a kertünkben lévő mérgező növényekre.
Sziklakertet létrehozni otthon nem olyan nehéz, azonban alapos tervezést igényel. Nincs ez másként a benne elhelyezett növényekkel sem. Összegyűjtöttük miket ültess a sziklakertbe!
A csereszényt önmagában is imádjuk, de lekvárként eltenni az egyik legjobb ötlet lehet. Miért? Mert különleges és persze, isteni finom! Cseresznyelekvár recept!
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.