Zsákoló, kiszerelő mérlegek

Korszerű elektronikus mérlegek a mezőgazdaságban IV.

Zsoldos Tibor - Szabó Zoltán, Hódmezővásárhely
hirdetes
A rendszerváltozást követően, az ezzel együtt szélesre nyíló piaci lehetőségek miatt egyre fontosabbá vált, válik a termék- és csomagolásfejlesztés, a piaci igényeknek megfelelő termékszerkezet és fogyasztói kiszerelés folyamatos alakítása. Ez vonatkozik a mezőgazdaságban előállított termékekre is. Nem mondunk újdonságot azzal, hogy az eladhatóságot is megkönnyíti az egyes alapanyagok, félkész, vagy kész termékek kiszerelésének jó megválasztása. Régi igazság az is, hogy sokszor nem a termelőnél csapódik le a haszon legnagyobb része, hanem annál, aki a kiszerelést és a csomagolást végzi, illetve a kereskedőnél. Nyugat-Európában már nagyon régóta egész iparágak alakultak a kiszerelés köré, a design-tól, a reklámig. Egész hadseregnyi szakember dolgozik azon, hogy magával a csomagolással minél jobban eladhatóvá tegyen egy-egy terméket. Elég, ha csak a kutya-, vagy macskaeledelekre gondolunk. Megnőtt tehát az igény a kiszerelés és a csomagolás iránt, amellyel egyre inkább maguk a termelők is megpróbálkoznak. Ezzel párhuzamosan fontos tényezővé vált a kiszerelés közben történő pontos mérés is.
Zsákoló, kiszerelő mérlegek

A rendszerváltozást követően, az ezzel együtt szélesre nyíló piaci lehetőségek miatt egyre fontosabbá vált, válik a termék- és csomagolásfejlesztés, a piaci igényeknek megfelelő termékszerkezet és fogyasztói kiszerelés folyamatos alakítása. Ez vonatkozik a mezőgazdaságban előállított termékekre is. Nem mondunk újdonságot azzal, hogy az eladhatóságot is megkönnyíti az egyes alapanyagok, félkész, vagy kész termékek kiszerelésének jó megválasztása. Régi igazság az is, hogy sokszor nem a termelőnél csapódik le a haszon legnagyobb része, hanem annál, aki a kiszerelést és a csomagolást végzi, illetve a kereskedőnél. Nyugat-Európában már nagyon régóta egész iparágak alakultak a kiszerelés köré, a design-tól, a reklámig. Egész hadseregnyi szakember dolgozik azon, hogy magával a csomagolással minél jobban eladhatóvá tegyen egy-egy terméket. Elég, ha csak a kutya-, vagy macskaeledelekre gondolunk. Megnőtt tehát az igény a kiszerelés és a csomagolás iránt, amellyel egyre inkább maguk a termelők is megpróbálkoznak. Ezzel párhuzamosan fontos tényezővé vált a kiszerelés közben történő pontos mérés is.

Magának a mérlegnek a milyenségét, a fő rész, az adagoló fajtáját, a termék határozza meg. Ez lehet gravitációs adagolás. Főleg szemes terménynél, könnyen folyó anyagoknál lehet alkalmazni. Egy másik lehetőség, a vibrációs adagolás, amikor az anyagot mozgatva a folyamatos haladásra kényszerítjük, esetünkben a csomagoló anyagba. Ilyen eljárással csomagolják a fagyasztott termékeket, például a zöldborsót, kukoricát, brokkolit, de ilyen módon adagolják a kutyatápot, a granulátumokat.

A poranyagok adagolására már más módszert kell választani. Itt első sorban a csigás adagolás jöhet szóba, vagyis egy tartályban összegyűlt adott mennyiség kerül a csomagoló anyagba, zacskóba, zsákba stb. Egyre inkább elterjedté vált a szalagos adagolás is, amikor egy beállított egyenletes vastagságú poranyag halad a szállítószalagon és ömlik bele magába a mérő tartályba, majd pedig a csomagoló anyagba. Egyértelmű tehát, hogy az anyagjellemzők határozzák meg az adagoló fajtáját.

hirdetes

Bruttó kiszerelő mérleg

A kiszerelő folyamat második számú főegysége a mérlegrész. Alapvetően két fő csoportra osztható: bruttó, vagy nettó zsákoló, kiszerelő mérlegre. Nagy a különbség a kettő közt, hiszen az előbbi gyakorlatilag a zsákkal, csomagolással együtt méri a beleadagolt anyagot, vagyis nincs külön mérőtartály. Ennek szerepét maga a csomagoló anyag tölti be. Gyakorlatilag ez úgy történik, hogy a dolgozó felhelyezi a zsákot az adagolóra, amit a rendszer nyugtáz és kinyitja az adagoló egységet, az előre beállított mennyiség pedig befolyik a zsákba. A beömlő anyag mennyiségének pontosságához, kétszintű adagolást kell megvalósítani: egy nagysebességű és egy finom adagolást. Általában csak félszázalékos lehet az eltérés.

Nettó kiszerelő mérleg

A nettó méréses zsákolásnál viszont előbb egy mérőtartályba ömlik az anyag. Ez a beállított mennyiség ezután átömlik egy utótartályba. Ezt követően bezáródik a fenékajtó és a töltési folyamat megismétlődik. A két folyamat közötti időszakban a dolgozó leveszi a megtelt zsákot és felhelyezi az ürest. A kétféle mérési, kiszerelési folyamat leírásából is kivehető, hogy a bruttó zsákoló, kiszerelő mérleg termelékenyebb, hatékonysága kétszerese a nettóénak, hiszen kimarad a megtöltött zsák levételének, és az üres zsák felhelyezésének munkafolyamata. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy mindkét mérlegelés azonos pontosságú. Nem elhanyagolható szempontként figyelembe kell venni, hogy a nettó zsákoló, kiszerelő mérleg megépítéséhez jóval több hely szükséges, mert szükség van előtartályra, mérlegrészre és utótartályra, valamint meg kell oldani a csomagolóanyag: zsák, doboz, zacskó folyamatos adagolását is. Nem csak por-, szemes anyagra, vagy granulátumra, hanem folyadékhordóba, kannába, dobozba töltésére alkalmas kiszerelő mérlegek is vannak. Sőt a szeletelő- csomagoló rendszerek is egyre gyakoribbak. A kiszerelő mérleg a betöltött termékből, például szalámi rúdból automatikusan tálcára szeleteli és fóliázza a beprogramozott mennyiséget.

Minden a részleteken múlik

Természetesen - mint ahogy sorozatunk előző részeiben is leírtuk, a kiépítésre kerülő mérleghez tartozó elektronikus rendszernek ma már elemi követelménye, a mérési adatok feldolgozásának lehetősége. Legyen nyomon követhető a napi termelékenység, a kihasználtság, a kiszerelt mennyiségek, anyagok vagy akár az állásidő. Ezek különös fontossággal bírnak például a cukoriparban vagy a vegyiparban. Hangsúlyozni kell, hogy a zsákoló, kiszerelő mérlegek nem tartoznak a hitelesíthető mérlegek kategóriájába. Abban az esetben, ha elszámolás alapját képező mérésről van szó, kötelező vásárolni egy hiteles ellenőrző mérleget. A zsákoló, kiszerelő mérlegeknél akár gravitációs, akár vibrációs rendszerről van szó, mindegyiknél folyamatos, illetve ciklikus mozgások vannak, sok mozgó alkatrésszel. Folyamatos karbantartásuk nélkülözhetetlen. A megrendeléskor is tekintetbe kell venni, mekkora lesz ezeknek a berendezéseknek az igénybe vétele. A vevőnek rögtön észre kell vennie a vásárolandó berendezés - úgy mond - műszaki kultúráját. Lényegtelennek tűnő, de bizony fontos apróságokról van szó: a kopó, mozgó részeknél van-e zsírzási lehetőség, a csapágyazások le vannak-e zárva? A kiszerelő egységek tervezésekor azt is figyelembe kell venni, milyen mennyiségek csomagolását szeretnék megvalósítani. Ezek nagysága szerint három csoportot lehet megkülönböztetni: az alsó kategóriába az 1-5 kilogrammos egység tartozik, azt követi az 5-25 és a 25-50 kilogrammos kiszerelés. De létezik a big-bag, a nagyzsákos töltőegység is. Mindebből az következik, hogy a tervezéskor, kivitelezés megkezdésekor bizony gondosan számításba kell venni: mekkora lesz a kiszerelési egység, milyen anyag kerül csomagolásra, milyen termelékenységgel.

 

Forrás: Agrárágazat

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes


Tovább a Lexikonhoz

klórozott szénhidrogén típusú rovarölő szerek

a szerves hatóanyagú szintetikus rovarölő szerek elsőként bevezetett csoportja. Nevüket onnan... Tovább

radioaktivitás

a kém. elemeknek az a tulajdonsága, hogy spontán nagy energiájú sugarakat bocsátanak ki... Tovább

Tovább a lexikonra