Mint minden termelő tevékenységnek, a mezőgazdasági termelésnek is alapvető célja, hogy a tevékenység a tulajdonosnak hasznot hozzon. Az itt realizált jövedelemből lehet a tevékenységet tovább fejleszteni (technológiai vagy létszámbővítés, stb.) illetve vegyes gazdaságok esetén az innen kivont jövedelmet más területekre csoportosítani (növénytermesztés, feldolgozóipar, stb). Ez alól nem képez kivételt a tejelő szarvasmarha ágazat sem, bár az utóbbi pár évben ezt a területet az alulfinanszírozott tevékenységek közé sorolták.
A világ gazdasági környezete azonban folyamatosan változik, így az utóbbi pár hónapban – elsősorban a keleti piacok élénkülése miatt – világszerte tejhiány alakult ki, így ez pozitívan hatott a felvásárlási árakra. Ezt a folyamatot az elemzők hosszú ideig fennmaradónak jósolják, így a tejpiacon az eddigi kínálati piac helyett a keresleti piac a meghatározó. Nem mellékes ugyanakkor az a tény sem, hogy a felvásárlási árak emelkedésével párhuzamosan a költségek is emelkedtek, így gyakorlatilag a legtöbb üzemben a bevétel emelkedése csak a költségnövekedést kompenzálta. A jövőben csak azok a gazdaságok lesznek működőképesek, amelyek a lehető legalacsonyabb költségekkel tudják a legnagyobb árbevételt elérni. A feladat tehát: tejet termelni, alacsony költségen.
A különböző lehetőségekről és megoldási javaslatokról már számtalan tanulmány és értekezés készült, de érdemes figyelembe venni azt is, hogy amint nincs két egyforma üzem sem, úgy nem létezik csak általános szempontok alapján végrehajtható változtatás sem. Például az a fejlesztés-beruházás vagy átszervezés, amely a szomszédos telep 1.000 tehenénél éves szinten 10 milliós eredményt hozott, nem biztos, hogy egy másik tehenészet 500 tehenénél hozza az elvárt 5 milliós eredményt...
Az átgondolatlan racionalizálások és beruházások helyett célszerű röviden áttekinteni, hogy milyen lehetőségek állnak az üzem rendelkezésére. Első megoldásként azon fejlesztéseket és változtatásokat érdemes megvalósítani, melyek a legkisebb költségen, a legrövidebb időn belül hasznot hoznak. A legnagyobb tőkét igénylő és leghosszabb megtérülési idővel rendelkező beruházásokat kell a sor végére hagyni. Teljesen felesleges pl. a telepre új TMR-kocsit beszerezni, ha a régi még akár több évig is biztonságosan működőképes, ellenben az ellető technológiája messze elmarad a kívánalmaktól és ez nagy veszteségeket okoz. Ilyen esetben az új TMR-kocsi nem valószínű, hogy hasznot hoz, míg ugyanebből a pénzből egy ellető rekonstrukció a csökkent veszteségek miatt akár 1-2 év alatt is kitermelheti a befektetést. A napi gyakorlatban számtalanszor tapasztalható, hogy néhány üzem a többieket túllicitálva igyekszik az „én istállóm vagy a fejőházam lesz a legnagyobb és a legmodernebb” képzeletbeli versenyt megnyerni, hivatkozva a „soha vissza nem térő” állami és uniós támogatásokra. Teszik ezt úgy, hogy sok esetben még a szükséges önerő is csak magas kamatozású bankhitelek formájában áll a rendelkezésükre. Az eredmény: magas és hosszú lejáratú hitelállomány, irreálisan vállalt kötelezettségek, magas termelési költségek, így a termelés aligha lehet jövedelmező. Az igazsághoz hozzátartozik ugyanakkor, hogy egyes nagy értékű és hosszú megtérülési idővel rendelkező – vagy épp teljesen improduktív – beruházásokba sok esetben az előírásoknak való megfelelés miatt szükséges belekezdeni. Ilyen beruházás lehet pl. a trágyakezelés, a csapadékvíz-elvezetés megfelelő kiépítése. De ez már egy másik történet...
Az ész nélküli építkezések helyett célszerű minden üzemben megkeresni azokat a pontokat, amelyek a leginkább csökkentik a versenyképességet. Az ilyen változtatások túlnyomó többsége egyáltalán nem, vagy csak nagyon kicsi befektetést igényel. Az alább felsorolt lehetőségek többsége is ide tartozik, ugyanakkor a költségek csökkentése vagy a hozamok emelkedése szempontjából értékes változtatás lehet.
A tejelőtehén-tartás az állattenyésztés ágazatai között is kiemelkedik abból a szempontból, hogy itt van a legnagyobb szerepe a növénytermesztés, a gépesítés és az állattenyésztés leginkább összehangolt munkájának. Mivel a költségek legnagyobb hányadát a takarmányozás teszi ki, míg a takarmányköltség túlnyomó része a tömegtakarmányok költsége, ezért itt számottevő megtakarítási lehetőségek rejlenek. Ráadásul ezek a takarmányok egy adott gazdasági évben egyszer kerülnek betakarításra (a ráfordítás is egyszeri), míg felhasználásuk egész évben folyamatosan történik (elszámolásuk is folyamatos). A mai modern technológia segítségével, alacsony kockázattal jó minőséget lehet előállítani, ráadásul ezekkel a gépekkel az üzemek többsége már rendelkezik. Amennyiben ezek a gépek nem állnak rendelkezésre, ott szóba jöhet bérmunka igénybevétele is. A megfelelő színvonalú technológia önmagában azonban nem garancia a megfelelő takarmányminőségre, ehhez szakképzett és motivált kezelő és irányító személyzetre is szükség van. A betakarítás mellett a tárolás és a felhasználás is fontos tényező, ugyanakkor az esetek többségében ez már csak a telepi management-en múlik. Egy jól betárolt és magas beltartalmú szilázs sem garancia a jövedelmezőségre, ha ennek felhasználása (elsősorban a kitárolása) nem megfelelő. A tömegtakarmány készítése és alkalmazása kiemelt fontosságú, ezért ezzel a témával a későbbiekben részletesebben is foglalkozunk.
A tömegtakarmányok mellett a gazdaságosság szempontjából másik fontos tényező a kiegészítő takarmányok használata. Ezeket a kiegészítőket szinte minden üzem vásárolni kénytelen. A piacon számtalan takarmánykiegészítő található, természetesen mindegyik kiegészítő jótékony hatásáról a gyártója szilárdan meg van győződve. Az esetek túlnyomó többségében ezen kiegészítők használatával kisebb-nagyobb eredmény el is érhető, de sokszor nem áll arányban a befektetés az elért hozammal. Az ilyen kiegészítők vásárlásakor először azt kell mérlegelni, hogy a termelési folyamatban melyik az a pont, ahol a legköltséghatékonyabban be lehet avatkozni. Ilyen pont lehet a tőgyegészségügy, a tejbeltartalom, a szaporodásbiológia vagy akár az ellést követő anyagforgalmi megbetegedések. A legkönnyebben forintosítani a tejmennyiség növelését lehet, de nem biztos, hogy a fejési átlag emelését kell elsősorban megcélozni, amikor az adott telepen több milliós veszteséget okoznak a szaporodásbiológiai problémák. A szaporodásbiológia javításával ugyanakkor értelemszerűen nő a tejtermelés is: a két ellés közti idő 10 napos csökkentése kb. egy literrel emeli a fejési átlagot. A magyarországi tapasztalatok alapján a legnagyobb javítási potenciál a tőgyegészségügy és a tejbeltartalom javításában van. Mindkét lehetőség jól jövedelmező: a tőgyegészségügy javításával az állategészségügyi költség és a selejtezésből adódó veszteség csökkenthető, míg a tejbeltartalom javítása a bevételt növeli. A második megvizsgálandó kérdés a kiegészítők vásárlásakor, hogy ezeket a problémákat valóban a takarmányozás okozza-e? A takarmánykiegészítők alkalmazása csak akkor lehet sikeres, ha a megoldandó problémák takarmányozási eredetűek. Egyetlen vitamin vagy mikroelem sem képes például arra, hogy a nem megfelelően működő fejőberendezések vagy a szakszerűtlenül dolgozó fejők miatti magas szomatikus sejtszámot és tőggyulladást számottevően csökkentse! A különböző beavatkozásokat minden esetben előzze meg a kiváltó okok feltérképezése. Ha egy forgalmazó úgy ígéri az eredmények javulását, hogy a körülményeket sem ismeri, akkor az eredmény is erősen kétséges. Az így vásárolt kiegészítők általában nem hoznak megfelelő eredményt, így végsősoron a gazdaságosságot rontják. Ha mégis úgy döntünk, hogy valamely kiegészítő hatását akarjuk megvizsgálni, akkor az eredményt kontrollálni is szükséges. Nincs értelme pl. élesztő egy termelési csoporton való háromhetes kipróbálásának, ha sem a csoport takarmányfelvételét, sem a termelt tej mennyiségét nem tudjuk napi rendszerességgel ellenőrizni. Ilyen esetekben nem áll rendelkezésre objektív adat az értékelésre. Sajnos sok esetben tapasztalható, hogy a más területen elkövetett hibákat pár grammos takarmánykiegészítőkkel akarjuk orvosolni. Ezek többnyire csak az ember lelkiismeretét nyugtatják meg, igazi eredményt nem hoznak...
A takarmányköltség mellett a másik legnagyobb költségtényező a munkabér. Általánosságban elmondható, hogy a hazai telepek technológiája elavult, korszerűtlen. Ez egyrészt a nem megfelelő tehénkomfortot jelenti, másrészt a munkaszervezés szempontjából is hátrányos. A hazai telepek nagy része magas élőmunka igényű, nehezen gépesíthető. Az évek óta tartó racionalizálás eredményeként számottevően nőtt az egy dolgozóra jutó tehenek száma (jelenleg kb. 20-30), de még így is jócskán elmarad a nyugat-európai létszámtól (kb.45-50). A további létszámcsökkentés sok esetben nehezen lehetséges, de a jobb munkaszervezés a legtöbb esetben itt is eredményes lehet. A munkaszervezés felülvizsgálata azonban nem azonos sem a munkaidő növelésével, sem a munkabérek csökkentésével, mivel az ágazatban dolgozók többsége sajnos alulfizetett! Az ország nagy részén így is problémába ütközik a megfelelő hozzáállású és szakképesítésű munkaerő biztosítása, mivel sok esetben még a munkanélküli segély is vonzóbb, mint a faluszéli tehenészetben vasárnap reggel 4-től dolgozni... A megfelelő emberi háttér nélkül ugyanakkor egyetlen modern gép vagy technológia sem üzemeltethető megfelelő színvonalon, így a jövőben elkerülhetetlen lesz a munkabérek versenyszférához való igazítása. A hatékony munkaszervezéssel viszont sok élőmunkaerő felszabadítható és a fontosabb területekre koncentrálható. Ez a gyakorlatban akár azt is jelentheti, hogy egyes munkakörök megszűnhetek, ezeket a feladatokat egy másik dolgozó veszi át (pl. a borjúgondozó munkáját az elletős vagy a fejő végzi el). Ez a lehetőség elsősorban akkor jöhet szóba, ha egy munkakör ellátása nem teszi ki a dolgozó napi munkaidejét. Ilyen például az a sok helyen tapasztalt rendszer, hogy két-két fejő naponta váltja egymást, a legtöbb esetben napi 6-7 órás munkával. Ebben az esetben előnyösebb a 2+1-es munkarend bevezetése, mivel így egy emberrel kevesebb szükséges ugyanarra a munkára. További előnye, hogy az így felszabadult dolgozó más területre csoportosítható. A munkakörök átszervezése természetesen nem mehet a munkaminőség rovására, így ez csak az arra alkalmas emberek esetén végezhető el biztonságosan. A munkarend kialakításakor célszerű azt is figyelembe venni, hogy a napi teendők az állatok pihenését a legkevésbé zavarják, ellenkező esetben az így megtakarított munkabér hasznát elviszi a termeléscsökkenés miatti árbevétel-csökkenés.
Amennyire lehetséges, az élőmunkát célszerű kiváltani megfelelő gépesítéssel. A gépek kezelőinek ugyanakkor tisztába kell lenniük az általuk végzett munka fontosságával és a rájuk bízott értékekkel. Számottevő munkaerő takarítható meg pl. a borjúitató automaták alkalmazásával, ugyanakkor ez nem mehet a személyes kapcsolat csökkenése miatt a borjaknál előforduló megbetegedések időben történő felismerése- és az ezekre való gyors és szakszerű reagálás rovására. Ilyen esetben az itató automatát felügyelő személy felelőssége fokozódik. A nagy értéket képviselő gépek, berendezések megtérülési ideje csökkenthető, ha több területen alkalmazzuk őket. Ilyen gép lehet pl. a bálabontó-aprító berendezés, amely almozás mellett takarmány előkészítésre (szálas szénák előszecskázása) is felhasználható. A magas bekerülési költségek miatt sok esetben célszerűbb az univerzális, több feladatot is ellátó gépek alkalmazása. Ilyen gép lehet pl. a takarmánykeverő-kiosztó kocsi, mely kiegészítő adapterrel ellátva almozásra is felhasználható vagy a magajáró rakodógépek helyett a traktorra szerelhető homlokrakodógépek alkalmazása. Természetesen ezek a gépek elsősorban a kisebb gazdaságokban jöhetnek számításba (50-200tehén), nagyobb méretű, esetleg ipari felhasználásra nem igazán alkalmasak. A különböző beruházások, gépvásárlások előtt célszerű összevetni, hogy melyik beruházással mekkora hozamnövekedés vagy költségcsökkentés valósítható meg. Természetesen azt kell választani, amelyiknek a lehető legrövidebb a megtérülési ideje. Ilyen beruházás lehet a vízellátás vagy az istállóklíma korszerűsítése, mely számottevő tejmennyiség-emelkedést eredményezhet, a meleg nyári hónapokban akár néhány héten belül is. Ennek a hasznából természetesen további beruházásokat lehet végrehajtani, így a telep eredményességi mutatói fokozatosan, lépésről lépésre javulnak.
A hazai tejelőtehén ágazat a gazdaságosság területén nagy tartalékokkal rendelkezik. Több hazai példa is ékesen bizonyítja, hogy átlagos termeléssel is lehet magas hasznot realizálni. Azt, hogy az optimális termelési színvonal az adott üzem tekintetében mekkora, azt nagyon sok tényező befolyásolja. Lehet egy üzem gazdaságos 7.500-8.000 literes termeléssel is, ha a tartástechnológiája, a takarmányozási rendszere és a munkaszervezése jó. Ugyanakkor, ha egy üzem a múltbéli beruházásokat főként hitelből finanszírozta, akkor gyakorlatilag rá van kényszerítve a magas árbevételre, vagyis a magas termelésre. Ez azonban nem biztos, hogy alacsony fajlagos költségekkel jár. Ha a technológia nem túl korszerű, akkor a magasabb termelés általában kisebb hasznot hoz, míg egy alacsonyabb – de jobban jövedelmező – termelési színvonal esetén akár pár év alatt biztosítható egy nagyobb beruházás összege, amely a későbbiekben biztosan tovább javítja a hatékonyságot.
A nem kellően átgondolt és előkészített döntések a legtöbb esetben több kárt okoznak, mint hasznot. Ennek megfelelően bármely beruházás vagy átszervezés előtt célszerű kellően átgondolni, hogy hosszútávon biztosan megéri-e. A legtöbb üzemben találhatunk olyan pontokat, amelyeket könnyen és egyszerűen optimalizálhatunk, az eredményük gyorsan látható. Ezeket a pontokat megkeresve a hazai tejtermelés a jövőben is versenyképes és a világ élvonalába tartozó lesz. Ehhez a feltételek adottak, hiszen a sok kiváló hazai szakember és a tenni akarás akár garancia is lehet a sikerre!
Forrás: Agrárágazat
