Együtt kell élnünk a szalmonellával?
A szalmonellózis a legelterjedtebb zoonózisokhoz (emberre is terjedő állatbetegségekhez) tartozik. A Salmonellák okozta fertőzések, a hasmenéssel járó emberi megbetegedések gyakoriság szempontjából Európa-szerte az első helyen állnak, így nálunk is szinte állandó közegészségügyi gondot jelentenek. Alig van olyan hét, hogy a média ne adjon hírt különböző, többnyire élelmiszer eredetű, szalmonella-baktériumok általi fertőzésekről, melyek leggyakoribb forrásai és terjesztői manapság az állati eredetű alapanyagok (baromfi- és egyéb húsok, tej és tejtermékek, tojás), valamint az ürülékkel szennyezett, mosatlanul fogyasztott zöldségek, gyümölcsök, de a megnőtt tengerparti utazások miatt ma már meg kell említenünk más élelmiszerek alapanyagait is (belsőségek, halak, kagylók, rákok). A bélsárral szennyezett tojás szerepe a fertőzöttség terjesztésében igen nagy, mert a tojáshéjon megtelepedő kórokozók a tojás belsejébe jutva a szikanyagban jelentősen elszaporodnak. A terjesztésben még az ételízesítők, fűszerek is szerepet játszanak, nem beszélve az ivóvízről. Az emberi szalmonellózisok több mint fele baromfi eredetű.
Magyarországon az esetszám az elmúlt évtizedekben meglehetősen hullámzó volt. A 80-as években Európa más országaihoz hasonlóan emelkedő tendenciát mutatott, az évtized végén a százezer lakosra jutó esetszámban csak Finnország (meglepő!) előzött meg minket. A 90-es évek elején csökkent, majd ismét emelkedett a humán-szalmonellózis 96-ig, ezután folyamatosancsökkent, de összetett, még vizsgálandó okok miatt a közelmúltban ismét emelkedés tapasztalható (áruk szabadabb áramlása?). A megbetegedések száma a meleg hónapokban (májustól szeptemberig) magasabb.
Állat-egészségügyi szempontból a szalmonellák a legváltozatosabb és a legszélesebb gazdakötődéssel bíró baktériumok (több mint 2000 szerotípusa létezik), ezek közül közegészségügyi szempontból azok számítanak, melyek állatokban paratífuszt, emberben pedig ételmérgezést okozhatnak (S. Enteritidis, S. Typhimurium, S. Infantis, S. Anatum stb.), s bár mind a tömeges, mind az egyedi esetek döntő többségében az előbb felsorolt típusok közül az első kettő játszotta a legnagyobb szerepet, élelmiszerbiztonsági okok miatt ma már potenciálisan valamennyi típust humán-patogénnek (embert megbetegítőnek) minősítenek.
Tudnunk kell, hogy a szalmonellák közül nagyon sok az egészséges állat bélcsatornájában gyakran megtalálható, s csak valamely ellenálló képességet csökkentő behatásra okoz betegséget, közülük több is kizárólag az állatok tífuszát idézi elő (pl. a S. Gallinárum a baromfitífuszt). Ezeknek tehát közegészségügyi jelentőségük nincs. A szalmonellózis elleni védekezés és a fertőzöttség gyérítése Magyarországon már 1993-ban megindult, 2002-ben pedig az EU-jogharmonizációnak megfelelően megjelent az ezekkel kapcsolatos rendelet is. A szalmonellózis ugyan nem tartozik a bejelentési kötelezettség alá tartozó zoonózisok közé, de a mentesítési program keretében monitoring vizsgálatok folynak, a szalmonella-gyérítés kötelezően előírt minden, tenyészállományt, húshibrid-állományt tartó, árutojást termelő, keltető, tojáscsomagoló és -elosztó üzem részére. Noha a baromfi-állományokat paratífuszt okozó szalmonelláktól teljes mértékben mentesíteni nem lehet, hiszen azok az egészséges állat bélcsatornájában is jelen vannak, a kórokozó-gyérítés elérhető. Európai cél a szalmonella-gyérítésben, hogy 2006-ra a két legveszélyesebb kórokozó (S. typhimurium, S. enteriotidis) tekintetében tojótyúk-állományoknál 5% alatti fertőzöttségi szintet, broiler-állományoknál pedig minden szalmonella szerotípus tekintetében 10% alatti fertőzöttségi szintet érjünk el. Arra a kérdésre, hogy a hazai baromfiállományok szalmonellózissal milyen mértékben fertőzöttek, ezen belül milyen az emberi megbetegedéseket leggyakrabban előidéző típusok gyakorisága, ma már a bésármintákon alapuló állomány-vizsgálatok (monitoring = figyelő szolgálat) pontosabb választ adnak. A vizsgálandó bélsárminták számát az egy épületben tartott állatok száma határozza meg. Tény, hogy a tyúkállományban meglévő néhány százalékos szalmonella-fertőzöttség a vágott baromfinál már sokkal magasabb felületi szennyezettséget mutathat, vagyis a vágóhídra szállítás, még inkább a vágóhídi feldolgozás következtében jelentős lehet a szétkenődés. Védekezésben, mentesítésben csak azokban az országokban sikerült igazán előre lépni, ahol az ajánlások, irányelvek mellett szigorú rendeleteket hoztak és állami ellenőrzést alkalmaznak. Utóbbinak még nagyobb a jelentősége manapság, az áruk szabad áramlásának idején!
Az utóbbi évek adataiból kiderül, hogy az emberi megbetegedések az egészen fiatal korosztálynál a leggyakoribbak, de a kórokozó területi előfordulása nem jellegzetes. A higiéniával és mikrobiológiai ellenőrzésekkel nyilvánvaló összefüggésben az ún. „családi járványok”, a magánháztartásból származó esetek sokkal gyakoribbak, mint a közétkeztetésből, még inkább az élelmiszeriparból származó esetek.
Az élelmiszerek legfontosabb minőségi kritériuma már ma is az élelmiszerbiztonság. Ennek lényegét már sokan megfogalmazták. A fogyasztó számára gyakorlatilag az igényeit kielégítő, jó tápláló és élvezeti értékű, egészségét nem veszélyeztető, aggálymentes élelmiszer jelent, de mindezt a termelés szintjén kizárólag a járványvédelmi, mentesítési módszerek és az élelmiszer-higiénia összehangolt működtetésével lehet elérni! Zoonózisok esetében természetesen még nélkülözhetetlenebb az állat-egészségügyi és a közegészségügyi tevékenység összehangolása!
A fertőzöttség és a terjedés szempontjából érzékeny pontok az állattartásnál:
Maga a tenyészállomány, a tojásrakás és -gyűjtés higiéniai helyzete, az alomanyag minősége, a takarmány mikrobiológiai állapota, rovarok, rágcsálók jelenléte, állati hullák eltávolítása, istállótakarítás, -fertőtlenítés, -pihentetés szakszerűvégrehajtása, vágásra szállítás körülményei.
Érzékeny pontok a feldolgozás során
: szállítás, kopasztás, zsigerelés.
Érzékeny pontok a fogyasztónál:
A szalmonellák ellenálló képessége nem nagy, 70 şC-ra hevítve 1-2 percen belül elpusztulnak, ugyancsak perceken belül elölhetők 1-2%-os H-lúggal és a szokásos fertőtlenítőszerekkel is. Hónapokig életben maradnak azonban a külvilágban, a bélsárban, a különféle váladékokban, a természetes vizekben, a takarmányokban, nyers élelmiszerekben, még a mélyhűtött élelmiszerekben is! A sütés-főzés hőmérsékletén tehát elpusztulnak, de a hűtés, fagyasztás, szárítás nem pusztítja el őket, legfeljebb gátolja élettevékenységüket. A környezetben mindenütt megtalálhatók, ezért alapvetően fontos a személyi- és környezethigiénia. Daraboláskor, zsigereléskor ügyeljünk arra, hogy az állat bélcsatornája ne sérüljön. Ne vásároljunk szennyezett tojást! A friss, eredendően tiszta tojás fénylő, a mosástól tiszta fénytelen! A biztosan friss, kellő hőmérsékleten (5-18 şC-on) tárolt tojást is használjuk fel három héten belül. A szavatossági időt ma már pecsételés jelzi! Nyáron főként a gyerekek és az idősek lágy tojás helyett főzött tojást egyenek, a meleg hónapokban vigyázzunk a majonézes ételekkel is!
Veszélyes-e az emberre a papagájkór?
A média időről-időre híreket ad olyan betegségekről, melyek állatokról emberekre terjedhetnek (zoonózisokról). Ez rendben van! Korán sincs rendben azonban, amikor a híradások pontatlan, hiányos vagy ellenkezőleg, eltúlzott szövegkörnyezetben hallhatók vagy jelennek meg, még veszélyesebb, ha mondjuk egy vágóhídi fertőzésről a menedzsment valamely nem szakember tagja nyilatkozik. Mind az „elbagatellizálás”, mind a pánikkeltés súlyos károkat okozhat! Nemegyszer már a betegség megnevezése is bizonytalanságot kelt.
Nemrégiben egyik baromfi vágóhidunkon történt események kapcsán kérdezték: voltaképpen milyen betegségről van szó, hiszen a nyilatkozók egyszer papagájkórról, majd pszittakózisról beszéltek, hol klamídiózist, hol pedig ornitózist emlegettek.
Ugyanazon betegség négyféle elnevezéséről van szó! A kórokozó minden estben a Chlamidia psittaci nevű, igen széles körben elterjedt baktérium.
Történt, hogy még a XIX. század végén Dél-Amerikából Európába behozott papagájok nagy része elpusztult, a madarakat szállító hajó személyzetének több tagja is megbetegedett, de főként Svájcban megbetegedett a papagájokat megvásároló emberek egy része is. A betegség neve így lett a madár elnevezéséből adódóan psittacosis (pszittakózis; pszittakosz = papagáj). A XX. század első felében előbb Dél-, majd Észak-Amerikában és Európa több országában észlelt, járványos méreteket öltött betegség kapcsán a kórokozót nemcsak a papagájban, de más madárfajokban is kimutatták, így lett a betegség tágabb megjelölése az ornithosis (ornitózis). A házi emlősök közül először a juhok vetélésében, majd a többi emlős különböző kórképeiben is megállapították a chlamydiák szerepét.
A kórokozó (C. psittaci)természetes viszonyok között is megtalálható az emlősök és madarak bélcsatornájában, légútjaiban és nemi utjaiban. A bélsárral tömegesen ürül. Fakultatív patogén, ami azt jelenti, hogy betegséget állatokban is csak bizonyos körülmények között, az ellenálló képesség csökkenésekor okoz: vérfertőzés, egy vagy több szervre terjedő tünetcsoport (kötőhártya-gyulladás, tüdőgyulladás, ízületgyulladás stb.) egyaránt kialakulhat, de gyakori a tünetmentes fertőzés is. Az emlősök és a madarak egymást is fertőzhetik.
A kórokozó ellenálló képessége nem nagy. 65 şC fölötti hőmérsékleten vagy a szokásos fertőtlenítőszerek 1-3%-os töménységénél perceken belül elpusztul, de a váladékokban (pl. könnyben, hörgőváladékban), bélsárban, magzatburkokban, beszáradva a porban több hétig is életképes. A madarak fertőzöttsége legtöbbször tünetmentes marad, esetenként mind a vadon élő, mind a házi madarakban kötőhártya-gyulladást, légúti, idegrendszeri tüneteket, hasmenést, ezzel járó lesoványodást okoz.
Az eddigi vizsgálatok szerint valószínűleg minden madárfaj fogékony, gazdasági jelentősége a pulyka, kacsa- és libaállományok megbetegedésének lehet, de előfordult tömeges megbetegedés a galambokban, díszmadarakban, állatkerti, sőt vadon élő madarakban is.
A kórokozó virulenciája (erőssége, megbetegítő képessége) szerint tünetmentesség és 10-30%-os elhullással is járó járványok egyaránt előfordulnak, a gyenge virulenciájú törzsek legfeljebb más baktériumokkal, leginkább szalmonellákkal együtt okoznak tünetekkel járó megbetegedéseket.
A házimadarak közül legfogékonyabbak a pulykák, ezeknél bármely életkorban jelentkezhet a betegség, kacsáknál és libáknál inkább csak fiatal korban, a tyúkok fogékonysága ennél is kisebb, legtöbbször idült formában és csak elszórtan betegszenek meg. A galambok fertőzöttsége ugyan gyakori, de a felnőtt galambok tüneteket inkább csak valamely ellenálló képességet csökkentő hatás következményeként mutatnak (ilyen hatás lehet pl. a röptetés, versenyeztetés).
A fertőzést egyes állományok között leginkább a vadmadarak terjesztik, állományon belül a beszáradt bélsár, a légúti váladékok, a tojófészkek, a tojáshéjra tapadt bélsár, a váladékoktól, bélsártól összetapadt tollazat a legjelentősebb közvetítők. A fertőződés utáni lappangási idő változó, lehet egy hét, de nyolc hét is.
A betegség jelentkezése esetén a tünetek:
Pulykáknál:
tojó-állományokban gyakoribb. Láz, légzőszervi tünetek, duzzadt ízületek, kötőhártya-gyulladás, váladékozó orrnyílások, fejrázás, nehezített légzés, hasmenés (sárgászöld, zselatin-szerű bélsár), cianótikus (elkékült) fejfüggelék, soványodás, csökkent tojáshozam.
Fiatal, néhány hetes kacsáknál:
étvágytalanság, légzőszervi tünetek, savós-gennyes kötőhártya gyulladás, váladéktól összetapadt tollazat, duzzadt szemgödrök, híg, zöldessárga bélsár, soványodás, remegés, idegrendszeri tünetek (rángatódzás).
Fiatal, 2-6 hetes libáknál: a kacsákéhoz hasonló tünetek, de gyakoribb a ferde fejtartás.
Csirkéknél, tyúkoknál:gyakori a tünetmentesség vagy enyhék a tünetek.
Emlősöknél:a szarvasmarha rendszerint tünetmentes, legfeljebb a fertőzött állományokba újonnan beállított borjakban és vemhes teheneknél alakulnak ki tünetek (kötőhártya-gyulladás, tüdőgyulladás, ízület-gyulladás, idegrendszeri tünetek).
Juhnál gyakoribb, mint a szarvasmarhánál, itt nagy gazdasági károkkal járhatnak a vemhesség utolsó 2-3 hetében történő vetélések, vagy gyenge, életképtelen bárányok ellése.
A macskánál, jóval ritkábban kutyánál előforduló esetekben: kötőhártya-gyulladás, tüdőgyulladás, nehezített légzés, esetleg orrfolyás, tüsszögés, köhögés.
Mivel a betegséget kizárólag a tünetek alapján nehéz elkülöníteni a szalmo
nellózistól, a mikoplazmózistól és néhány vírusos betegségtől is, a kórjelzés csak laboratóriumi vizsgálatokkal lehetséges.
Az állatok gyógykezelhetők (állatorvos hatásköre), de jobb a megelőzésre törekedni, melynek legeredményesebb módja a fiatal állatok fertőződésének megakadályozása: jó tartási higiénia, rágcsálók, vadmadarak lehetőség szerinti távoltartása, magas szintű ellenálló képességre való törekvés szakszerű takarmányozással.
A betegség közegészségügyi vonatkozásai:
A chlamydiáknak van olyan faja, mely kizárólag az embert betegíti meg (C.trachomatis, C.pneumoniae), itt most a C. psittaci okozta veszélyekről van szó.
Az eddigi emberi megbetegedések döntő többsége madaraktól származik. Legveszélyesebbek a papagájfélék, melyeknél a kórokozó különösen virulens, de gyakran tünetmentesen fertőzött kacsáktól, libáktól, ritkábban tyúkoktól és egyéb madárfajoktól fertőződhet az ember, leginkább azok levágásakor és feldolgozásakor. Nyugodtan tekinthetjük foglalkozási ártalomnak is.
Az ember többnyire a pehelytollakhoz tapadt kórokozó belélegzésével fertőződik, ezért azok a legveszélyeztetettebbek, akik az állatokat a ketrecből kiveszik és a vágószalagra rögzítik, majd elvéreztetik, hiszen ezek a folyamatok heves szárnycsapkodással, ezáltal porképződéssel járnak. Mivel a bélsár is jelentékeny fertőzési forrás, a vágóhidak béllel foglalkozó szakaszain dolgozóknak is javasolt a védekezés.
A betegség dísz- és postagalamb tenyésztők, állatkerti madarakat ápolók körében sem ismeretlen.
A tünetek egy-két heti lappangás után hirtelen jelentkeznek: magas láz, rosszullét, hidegrázás, fejfájás, hányás, atípusos tüdőgyulladás. Férfiaknál heregyulladás, terhes nőknél vetélés is előfordulhat.
Gyakori a tünetmentes átvészelés is, ezeknél az embereknél specifikus védettség alakul ki.
A betegség megelőzésében legfontosabb a védekezés: a vágóhidakon a vágószalag egyes szakaszait el kell különíteni a többitől, a veszélyes szakaszokon elszívó berendezéseket kell üzemeltetni úgy, hogy az elszívott levegő a tető magasságában távozzon, mert gyakori a visszafertőzés.
Lakásban lévő díszmadarak kalitkáját az alomanyag átnedvesítése után takarítsuk, hogy por ne képződjön! Ha papagájt vagy más díszmadarat veszünk, 3-4 hétre tegyük karanténba, ez alatt ne tartsuk együtt a többi madárral!
Forrás: Agrárágazat
