Az FVM Oktatási és Kutatási Főosztály az OMÉK keretében rendezett szakmai konferenciát „Az agrárképzés időszerű kérdései” címmel. A rendezvényen elhangzott előadások olyan értékes információkat hordoztak, amelyek nemcsak a szűk szakmai közönségnek, hanem sokunknak fontosak lehetnek.Ilyen előadást tartott Dr. Komáromi Sándor, a kétegyházi FVM Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium igazgatójis „Az agrárszakképzés aktuális kérdései” címmel.

Előadásának írásos változatát az alábbiakban olvashatják. - főszerkesztő -

A szakképzés a nemzetgazdaság fejlődésének egyik fontos tényezője. Olyan tulajdonsággal rendelkező nyersanyag, amely a használat során nem elhasználódik, hanem éppen ellenkezőleg, megsokszorozódik. Ezáltal bővülnek ismereteink. A magyar mezőgazdaság és vidék kihívásai rendkívül nagyok, a mezőgazdaságtól óriási alkalmazkodóképességet és a változásra való felkészültséget követelnek. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a vidék megélhetésének, fejlesztésének érdekében tisztában van az agrárszakképzés fontosságával, hiszen a szaktanácsadás mellett ez adja a sikeres gazdálkodás alapját.

Intézetünknél, a kétegyházi FVM Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskolában, megtalálható a szakközépiskolai és a szakiskolai technikus és a felsőfokú szakképzés egyaránt.

A jelenlegi helyzet

Az ország politikai, gazdasági, társadalmi átalakulása erőteljesen átformálta a szakképzési rendszert. Hazánkban a 10-15 éve létrejött mezőgazdasági vállalkozások közül sok működik kellő tapasztalatok nélkül, ami egyben meghatározza a szakiskolai agrárszakképzés iránti érdeklődést is.

A szakképzés a sikeres Magyarország egyik záloga, azonban az elmúlt 15 évben indokolatlanul kevés figyelem fordult felé. Igaz, hogy ma már egy adott korosztály 40-45 százaléka felsőfokú intézménybe törekszik, de minden második ember a középfokú szakképesítés által kívánja megtalálni jövőjét. A kormány által elfogadott szakképzési stratégia egyebek mellett megfogalmazza, hogy a szakképzésnek a gazdaság igényeit kell szolgálnia, de úgy, hogy az egyén is sikeres legyen, hisz a nagyobb közösség sikere is ezen múlik.

Fontos felhívnunk a figyelmet arra, hogy a felére csökkent a szakképzettséget szerzettek száma, és már most 80-100 ezer főnyi munkaerő hiányzik a piacról. Ez a szám a Nemzeti Fejlesztési Terv második szakaszának végére, 2013-ra, elérheti a 300 ezret.

Az 1993. évi Közoktatási Törvény az alap és középfokú képzést új alapokra helyezte 1998-ban. A NAT bevezetésével elkezdődött a 2+2 képzés, ami tovább növeli az általános iskolából a szakmai képzésbe eleve kudarcélményekkel érkező tanulók sikertelenségét, a motiváció hiányát. A pályaorientációs képzés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Ha ennek oktatáspolitikai beismerése megtörténik, magyarán, hogy a szakiskolai 9-10. osztályos képzés, vagy ha úgy tetszik a 2+2 (vagy akár a 2+3) rendszer nem alkalmas minden 8. osztályt elvégzett fiatal sikeres szakképzéséhez és munkaerő-piacra juttatásához, akkor az folyamatosan anélkül átalakítható, hogy radikális strukturális változtatásra lenne szükség. Tudomásul kell venni, hogy a 8. évfolyam elvégzésekor sokan előképzettségük miatt nem tudnak, mások pedig konkrét irányultság híján nem akarnak bekapcsolódni egy szakmacsoportos képzésbe. A 9-edikes szakiskolás diákok közel felének felkészültségét ítélik olyannak pedagógusaik, amellyel a 9. év tanulmányait sikeresen elkezdeni nem lehet. Számukra egy fakultatív oktatási év beillesztése volna kívánatos, amelynek három funkciója lenne. Az alapkészségek, az eszköztudás megerősítése (alapvetően anyanyelvre és matematikára épülve); számos szakterületen tájékozódva és „szakmai tevékenységeket” kipróbálva a szakmacsoport-választás megalapozása (tényleges pályaorientáció, döntően gyakorlat formában); valamint a kudarcok és sokszor a szociális hátrányok által megtépázott személyiségek megerősítése különböző tevékenységek útján.

Egy ilyen gyerek ugyanis pont azt nem csinálhatja, amit szeretne, továbbra is szinte közismereti képzést kap, tanteremben kell ülnie, míg ő szakmunkás szeretne lenni, fúrni, faragni, alkotni és sikerélményekhez jutni. A több évtizede a szakoktatásban dolgozó kollégák személyes tapasztalata az, hogy akkor, amikor a tanulók szakmai képzésbe kerültek és a szakmai gyakorlatokon azt csinálhatták amit szerettek, azaz megmutathatták kézügyességüket a reszelésben, a szerelésben, a faragásban, egyszóval az alkotásban, akkor a sikerélmények pozitívan visszahatottak az elméleti képzésre is. Igaz, hogy látszólag kitolódott a szakmaválasztás időpontja 16 éves korra, de csak elvétve megy másik iskolába, másik szakmára a középiskolába jelentkezett tanuló.

A mezőgazdasági képzésre jelentkezők száma nagymértékben visszaesett. A jelentkezők több mint 50 %-a hátrányos helyzetű, csonka családból, alapvető szociális ismeretek hiányában érkezik.

Az OKÉV által végzett országos kompetenciamérésekből is kiderül a matematikai ismeretek és a szövegértés nagyfokú hiányossága.

Iskolánkban 2004-ben a matematikából mért 9. osztályban 19 tanulóból egy sem érte el a 4-es szintet, egy tanuló még az elégtelen szintnek sem felelt meg, a többség pedig az 1-es, 2-es szinten teljesített. A szövegértés vonatkozásában sem sokkal jobb a helyzet.

Az a szép, hogy ezek után domborodik ki igazán az iskola által végzett nevelő-oktató munka, a hozzáadott érték. Ebben a mezőgazdasági iskolák példamutatóak, legalábbis a szakmai vizsgák ezt mutatják.

A gyakorlati képzés

A gyakorlati képzésről szólva meg kell állapítanunk, hogy a tárgyi feltételek nagyfokú hiányossága mellett, iskolarendszerű formában valósult meg, ugyanis az üzemek egyenlőre sajnos idegenkednek a gyakorlati képzésben való aktív részvételtől, illetve az erre alkalmas üzemek száma is csekély. Ilyen körülmények között az intézmények részére nem marad más, mint hogy alkalmazkodjanak a környezeti és gazdasági viszonyokhoz. Az agrár oktatást folytató 160 intézményben, 1-300 ha területen, különböző műszaki felszereltségű tangazdaságok alakultak ki.

Olyan tanulóknak kell az iskolából a gazdaságba átlépniük, akik birtokában vannak az alapvető kommunikációs és információs technikáknak, képesek kommunikálni, tudásukat megújítani, valamint másokkal együtt tudnak működni.

Azok az iskolák lehetnek sikeresek, melyekre az innováció és a változásra való képesség jellemző, ahol a diákok mellett a tanárok is nyitott szemmel járnak, és ahol az üzemek mindennapi problémái is bekerülhetnek az iskola falai közé.

A szakközépiskola, mint ismert, a 4 év alatt nem ad szakmai képzést, csak szakmai alapozást. Érettségire készít elsősorban, majd azután további 2 vagy 3 év a technikusi végzettség megszerzése, tehát 20-21 éves a tanuló, mire szakmai végzettséget és érettségi bizonyítványt szerez.

Jó lenne, ha minél több, középvezetői feladatra is alkalmas mezőgazdasági technikus végezne a szakközépiskolákban.

Technikusnak lenni azonban nem sikk, hiszen 2 év alatt már „felsőfokú” végzettségük is lehet, sőt nyitva a kapu a kreditpontokkal a főiskolákra, tehát mégiscsak más és vonzóbb FSZ képzésben résztvenni.

Ha belegondolunk, hogy a gimnáziumból is és a szakközépiskolából is ugyanolyan eséllyel és feltétellel lehet 2 év alatt felsőfokú szakmai végzettséget szerezni, nincs is jelentősége a szakközépiskolában 4 év alatt összegyűjtött 950 óra szakmai előkészítésnek.

A PISA-2003 felmérés eredménye kimutatja, hogy Európában a magyar iskolarendszer az egyik legszegregáltabb és legantidemokratikusabb. A gimnáziumok átlageredménye jobb, mint a finn átlag, de a szakképzőké az utolsók között van. Ezért fontos a kulcskompetenciák fejlesztése: az információhasználat, a kommunikáció, a problémamegoldás képessége, az, hogy a fiatalok képesek legyenek a tevékenységek megszervezésére és a csapatmunkára, hogy értőn használják az új technológiát. A szakképzéshez is új módszerek és eszközök kellenek. Ebben is rejlik az agrár-képzés elismertsége, illetve háttérbe szorulása. De ez csak az egyik dolog. A másik gond a felszereltségben rejlik. Az 1990 előtt jól felszerelt, alapozó képzést végző iskolai tanműhelyek mára már kiszorultak az élvonalból. Az utóbbi két évben megszűnt a tangazdaságok támogatásának pályázati forrása, így a fejlődés követésének lehetősége is elveszett. Nincs lehetőség pénz híján - a technika követésére, sőt a szakemberek, szaktanárok is csak könyvekből, szaklapokból, kiállítási szemlékből, prospektusokból tudnak naprakészek lenni. Amíg a gazdák szupercsodákkal dolgoznak földjeiken, addig a szakmai képzés a régi gépekkel, eszközökkel történik. Ez jó lehet az alapok megtanítására, de a naprakész felkészítéshez kevés.

„ Mondd el és én hallom,

mutasd meg és én látom,

engedd, hogy csináljam,

és Én megértem.”

Ezt már Comenius idején is alkalmazták az oktatásban, de mintha a mai szakképzésben egyre kevesebb lenne erre a lehetőség!

Ha a tanuló nem fér oda a munkához, akkor gond van a fegyelemmel, a magatartással, a motiváltsággal, az anyag, a szakma elsajátításával.

Feladatok

Amikor keressük a középfokú mezőgazdasági agrár szakmai képzés kiútját, akkor több tényező egyidejű változtatására is szükség van.

1. Az iskolai szakmai képzés koncentrálása. Ez azt jelenti a mi olvasatunkban, hogy kevesebb, de naprakész csúcstechnológiai felszereltségű gyakorlati oktatóhelyre van szükség, ahol a legújabb gépek, berendezések megtalálhatóak, akár a gyártó vagy forgalmazó vállalkozások referencia-bázisaként működve egy-egy mezőgazdasági térségben. A szakképzés intézményrendszere elaprózódott és egzisztenciális okokból tovább tagolódik a szükséges koncentráció helyett. Ez sem a kapacitások gazdaságos kihasználását, sem a minőségi szakképzést nem támogatja. Arról gyakran esik szó, hogy a szakképzés regionális funkciókat lát el, így a regionális egyeztetésre érdemben nem kényszeríthető kisvárosi szakképzés fenntartása diszfunkcionális, csak rossz hatékonysággal működhet. Arra kell törekedni, hogy a szakképzés fenntartása koncentrálódjon. Ez megyei (későbbiekben esetleg regionális) illetve ezen kívül esetleg megyei jogú városi fenntartást jelentene. Kevesebb és nagyobb szakképző intézményre van szükség, amelyek a mostaninál szélesebb és színvonalasabb kínálatot nyújtanának. Ezzel megszűnhetnének azok a „szakképzési gettók”, amelyek sokkal inkább a tankötelezettség betartása céljából, esetleg szociális, rehabilitációs céllal működnek, de munkaerő-piaci szempontból irrelevánsak. Ezek az intézmények perspektivikusan fontos munkaerő-piaci integráló funkciót kaphatnak - részben tehát azonos réteget szolgálhatnának, azonos célokat követnének -, de ehhez új célrendszer és irányítási környezet tartozna.

2. Az intézményrendszer koncentrálása érdekében az érdekeltek (minimálisan a kamarák, az érintett fenntartók és két minisztérium) aktív részvételével fel kellene mérni az országban meglévő szakképző kapacitásokat,

3. becsléseket kell végezni a szükséges képző kapacitásokról, amelyről a gazdaságnak és a kormányzatnak egyezségre kell jutnia,

4. koncepciót kell készíteni az intézményrendszer átalakításáról és annak menetrendjéről,

5. Minthogy ez a folyamat éveket vesz igénybe, addig is törekedni kell a szabályozási és finanszírozási környezet olyan alakítására, amely a nagyobb és szélesebb kínálatú intézmények számára kedvez.

A TISZK-ek létrehozására kiírt pályázat egy apró, de elégtelen lépés ebbe az irányba, melyet csak gyengít, hogy koherens koncepció nélkül hirdették meg, és az abban pályázó intézményi és fenntartói kör számára sem világosak a TISZK-ekhez kapcsolható középtávú célok. A részvételt nem a célokkal való azonosulás, hanem az elnyerhető fejlesztési források motiválják. További problémát jelent, hogy a TISZK-ekből ideiglenesen vagy tartósan kiszoruló kör számára milyen jövő vázolható fel. Jövőkép nélküli, bizonytalanságban működő intézmények ugyanis a jelenben amely a TISZK-ek végső felállásáig igen hosszú lesz nem működhetnek még elfogadható színvonalon sem.

Mindenképpen fontos:

· A szakmai oktatók folyamatos és koncentrált képzése a kutatási eredmények, a gyártó üzemek elismerése.

· A szakmai képző helyek nemzetközi kapcsolatainak kiszélesítése, rugalmasabbá tétele.

A mezőgazdasági iskolák a fentiekben jelzett problémák ellenére - sem mondhatnak le a felnőttképzésről, ugyanis itt sokkal jobb feltételek állnak rendelkezésre, mind személyi mind tárgyi vonatkozásban, mint az erre szakosodott vállalkozók többségénél.

Az iskolarendszeren kívüli szakmai képzés, ill. távoktatás

Sajnos a szakmai képzések (arany-, ezüstkalászos, vállalkozói és egyéb szakmai képzések) száma is attól függ, hogy a képzés támogatott-e vagy sem. Az AVOP ilyen célú pályázatán, mivel ott 20 tanfolyam vállalása szükséges, az elszámolási díjak 90 napos megelőlegezése miatt, komolytalan lépés volna az iskolavezető részéről, jelenlegi anyagi kondíciónkra figyelemmel.

Iskolánkban több éven keresztül folyt a határontúliak képzése, amelyet mára már távoktatásban végzünk. Iskolánk szaktanárai kidolgozták a képzési tervet, modulfüzeteket készítettek. Később Erdélyben működő mezőgazdasági középiskolák forrásközpontokká váltak, szakmai könyvekkel, Internettel láttuk el őket és ott, helyben a tanár, úgynevezett tanulástámogató tutor segítette, és azóta folyamatosan segíti a hallgatók felkészülését. Jelenleg Kézdivásárhelyen 30-an, Csíkdánfalván 20-an tanulnak a távoktatás keretében, a többiek várakozólistára kerültek, és későbbi csoportokban kezdhetik meg tanulmányaikat. A hallgatók önállóan készülnek, negyedévente írásos beszámolót küldenek, melyeket a szaktanárok értékelnek. Félévente intenzív szakmai gyakorlaton vesznek részt a diákok és a vizsgák, az értékelés is Kétegyházán történik. A távoktatás keretében 2003 novemberében kezdődött meg a képzés, és ez év őszén OKJ-s szakmunkás bizonyítvánnyal zárhatják tanulmányaikat. A képzés költségét saját költségvetésből illetve az Apáczai alapítvány támogatásával fedezik. Jelenleg több mint 60-an várnak arra, hogy bekapcsolódhassanak a programba, ezért intézményünk további pályázatoktól remél forrást. Döntő, hogy a végzősök az Európai Unióban is elismert szakmai végzettséget kapnak.

Szaktanácsadás

Az FVM 1999-ben létrehozta az FVM fenntartású szakképző intézetek szaktanácsadást segítő informatikai hálózatát, amely jelenleg - anyagiak miatt - alig-alig működik. Iskolánk ezt a tevékenységet csoportos és egyéni szaktanácsadás keretében továbbra is végzi. 10 fő regisztrált szaktanácsadónk van, akik minden szakterületet lefednek.

Kétegyházán az évek során olyan rendszer alakult ki, ahol minden év januárja és márciusa között gazdafórumokat tartunk, melyek a gazdák körében igen népszerűek, nem ritka egy-egy fórumon a 100-150 fős részvétel sem!

Idén márciusig 20 előadást tartottunk a gazdáknak, 340 főt regisztráltunk. A gazdasorozatban az érdeklődők az adózás, társadalombiztosítás szabályairól, közlekedési felügyeleti témákról, munkavédelemről, biztonságtechnikáról, alternatív energiáról tudhatnak meg fontos információkat. A sorozat végén tanúsítványokkal igazoljuk a részvételt. Ennek birtokában a gazdák 10 %-os kedvezménnyel jelentkezhetnek hozzánk tanfolyamra. Nem kevésbé fontos, hogy ezek a sorozatok jó alkalmak a gazdák összehozására, tapasztalatcserékre. Szeretnénk a helyi falugazdász irodáját az iskola területére tenni, a gazdák információszerzésének teljessége miatt.

Örömmel üdvözöljük a kormány „100 lépés” programjának részeként két lépésből álló agrárintézkedési csomagját, melynek 5. pontja így szól: „Korszerű szaktanácsadásirendszerrel segítjük a termelőket.” Ezáltal létrejönnek a regionális szaktanácsadási tudásközpontok, amelyek az oktatási intézményekre fognak támaszkodni. Kétszintű szaktanácsadási hálózat alakul ki, az egyetemek és főiskolák, ezek tangazdaságai, valamint a középfokú oktatási intézmények és tangazdaságaik szintjén.

Fontosnak tartom:

· A kistérségekkel való aktív együttműködést, ott a szakképzés vonatkozásában iránymutató szerepvállalását,

· Az iskolai innovációt, a fajtakísérletekben való közreműködést, a bemutató üzemi bemutatókban való élenjárást,

· Az iskola szürkeállományának a kísérletekben, kutatásokban való részvételét, pl. FAO kukoricabogárral kapcsolatos kísérletek,

· Az iskolánkban folyó munkákról történő híradást a helyi, megyei sajtóban, országos szakmai lapokban,

· Nemzetközi kapcsolatok kiszélesítése, tanár és diákcserék végrehajtásával.

Optimista vagyok és bízom abban, hogy van kiút a jelen helyzetből.

„Nem elég a jóra vágyni,

a jót akarni kell!

Nem elég akarni: de tenni, tenni kell!...

(Váczi Mihály)

Ehhez kívánok mindannyiunknak erőt és egészséget!

Forrás: Agrárágazat