Ha nem is példátlan, hogy Szabolcsba almát importálnak, de az idén az a gyümölcslésűrítő, amelyik dolgozik, külföldön keresi az alapanyagot. Információink szerint a kisebb sűrítők ki sem nyitottak az idén, a nagyobbak jó, ha fél-negyed gőzzel dolgoznak. Pedig az idén rendkívül jó ára van a sűrítménynek, a nyugat-európai feldolgozók ugyanis a tavalyi ár dupláját fizetik. Ahogy a hozzáértők elmondják: ezért a pénzért a légyártóknak akár a tavalyi gyümölcsárak duplájáért is megéri - pontosabban megérné - felvásárolni az almát. A kelet-magyarországi régióban az almaszüret kezdetén kilónként 40 forint feletti árakat kínálnak.
Felvásárlók panasza
Több felvásárló, áruközvetítő panaszolta, hogy miközben "termő" évek idején egy hét alatt több ezer tonnányi termés is megfordul telephelyükön, most legfeljebb néhány száz kilóról beszélhetnek. Az egyik legnagyobb, évente mintegy 200-250 ezer tonna almát feldolgozó Agrana Juice Magyarország Kft. jó, ha a szokásos mennyiség felét meg tudja vásárolni Magyarországon. - A hajdúsámsoni és anarcsi telepünkön nem is dolgoznak, idén csak a vásárosnaményi üzemünkben készül almasűrítmény - mondta Szigeti Zoltán ügyvezető. Hozzátette: jó, ha 20-25 ezer tonnát fel tudnak vásárolni. Nem csak az országban próbálkoznak, vettek már almát Szerbiában, Csehországban, Horvátországban és Bulgáriában, de próbálkoznak Moldáviában, Ukrajnában és Macedóniában is.
Hiánycikk az alma
De importálni sem könnyű, az alma ugyanis az egész európai piacon, mondhatni, hiánycikk a Magyarországot és Lengyelországot ért súlyos fagykár miatt. Európai szinten 300-320 ezer tonnára tehető a hiányzó almasűrítmény mennyisége, ez a kereskedelmi forgalomba kerülő gyümölcslében számolva mintegy 300-320 millió liter terméket jelent - ami nagyjából a magyarországi fogyasztás duplája.
Sok gyümölcslékészítőnél ezért bizonyára módosítani kell majd a receptúrát, valamivel esetleg helyettesíteni az almasűrítményt - így lehet segíteni azon, hogy az egyik alapanyag kiesett. A lengyel és a magyar sűrítmény pótolható lenne ugyan kínai almasűrítménnyel is, azonban ezt a szakemberek az ideális savtartalmú magyar és lengyel sűrítményhez képest túlságosan édesnek tartják.
A friss fogyasztáshoz azonban elég lesz az alma
A piacokon mindezek ellenére lesz elég alma. Inántsy Ferenc, az almatermesztők szakmaközi szövetségének és az Újfehértói Gyümölcstermesztési Kutató és Szaktanácsadó Kht. ügyvezetője elmondta: az idei almatermés nagyságáról ugyan még nincsenek pontos becslések, de a dunántúli és az alföldi almásokban akár meghaladhatja a termésmennyiség a százezer tonnát is, méghozzá jó minőségben. Ez a mennyiség nagyjából fedezi a hazai friss fogyasztási igényeket. A tulajdonosok többsége így abban reménykedik, hogy étkezési almaként tudja a termés zömét eladni, ami jóval több pénzt hozhat a konyhára, mintha léalmaként kelne el a gyümölcs. Egyelőre a tavalyi árak dupláját, kilónként 120-130 forintot adnak a kereskedők az étkezési almáért. Ugyanakkor az üzletekben aligha duplázódhatnak meg a tavalyi almaárak, 300-400 forintért ugyanis már nem vásárol almát az átlagos fogyasztó.
Forrás: www.nol.hu