Az pontosan nem különíthető el, hogy mekkora az alkoholtermékek után befizetett jövedéki adó, de a vámhivatal korábbi tapasztalatai alapján hozzávetőleg a teljes összeg 47 százaléka származik ebből, és ugyanekkorra tételt képvisel a sör után megfizetett teher.
Nem tudni az italgyártók és a kereskedelmi főzdék által forgalomba hozott pálinka után befolyt bevétel nagyságát sem. Mivel azonban a bérfőzött pálinka után megfizetendő összeg egy külön számlára érkezik, arról már pontosabb adatai vannak a hatóságnak – járt utána az MTI. A korábbi években átlagosan nyolcmilliárd forint bevétele származott a költségvetésnek a lakossági pálinkafőzésből, 2010-ben azonban a házi főzés legalizálásával jókora összegtől esett el az állam.
A NAV adatai szerint tavaly mindössze 2,8 milliárd forint volt az ebből származó bevétel, amelynek túlnyomó része még az első félévben, a magánfőzés szeptemberi bevezetése előtt folyt be a költségvetésbe. (A vámhivatal honlapján elérhető jövedéki hírlevél tanúsága szerint az első háromnegyed évben bérfőzési szeszadó címen 2,7 milliárd forintot fizettek meg a szeszfőzdéken keresztül.)
A magánfőzés bevezetését követően – tekintettel arra, hogy a bérfőzésben előállított pálinka esetében háztartásonként legfeljebb évi 50 literig nem kell jövedéki adót fizetni – a 2009. év azonos időszakához képest hozzávetőleg négy százalékára esett a bérfőzésből származó adóbevétel – mondta Suller Attila, a NAV vám és jövedéki szóvivője. Az idei bevételi előirányzatokról egyelőre nincs pontosabb adat, mivel a nemzetgazdasági tárcánál még csak most folyik a bevételi tervek egyeztetése.
Szabad Föld
Forrás: www.eu-info.hu