„Hányas vagy?” -hangzott el a kérdés a szilveszteri rádiókabaréban, majd pár másodperccel később „na, akkor mi félszavakból is értjük egymást!”
Strucctenyésztéssel kapcsolatos problémák mögött
Kezd valami hasonló kialakulni a struccosok között is, főleg mostanában, hogy több-kevesebb tapasztalat már szinte mindenkinek van a tarsolyában. Nos, gondolom ezért is érdemes áttekinteni, összefoglalni, sorba venni, megbeszélni és közkinccsé tenni az időközben felhalmozódott ismeretanyagot.
Struccos barátaimmal beszélve, ők is egyetértettek velem abban és hívták fel a figyelmemet arra, hogy jó néhány dolgot tisztáznunk kellene, de ami talán még ennél is fontosabb, mindenki a maga portáján tegyen rendet, és - akire vonatkozik - egyenlítse ki a hosszabb-rövidebb ideje fennálló tartozásait.
Mostanában divat a nyugatra hivatkozni,de a történelmi hűség kedvéért tegyük hozzá, hogy ott egyes országokban hét, sőt ennél is több szervezet alakult, pl. Spanyolországban vagy Németországban. Hozzáteszem, hogy ott a tagok a tagdíjat befizetik annak a szervezetnek, ahova tartoznak, hogy az működni tudjon. Én viszont be tudom mutatni az erre felszólító levelek másolatát, amit az illető hölgyek és urak részére Egyesületünk ill. Terméktanácsunk elküldött.
A magam részéről semmi kivetnivalót nem találok abban, ha valaki megpróbálja arra kérni társait, hogy félretéve a vélt vagy valós sérelmeiket, próbáljuk egyesült erővel, egy irányba, előre húzni a szekeret.
Az utóbbi időben elterjedt az a vélemény, hogy a vágóstruccok előállítása veszteséges. Nem vitatom, hogy ha valaki 2-3-4 éves vagy esetleg még ennél is öregebb állatokat próbált az ideálisnak tekintett, kb. egyéves madarak közé - jobb szó híján azt kell mondanom - „csempészni” akkor, azok levágásakor bizony eljött az „igazság pillanata”. Ha a hús érettebb, sötétebb, uram bocsá, rágósabb is, és persze már a bőr sem „A” osztályba sorolható, kevesebb pénzt kap az állat tulajdonosa. Nos, én is azt mondanám, ez ráfizetés. Figyelembe véve, hogy egyáltalán nem mindegy, hány hónapon keresztül kell etetni madarainkat, ezt az érvet el kell fogadnunk!
De, ahogy egy öreg, kitojt tyúkért, egy tőgyhibás anyajuhért, egy selejttehénért, egy rágott kocáért, egy kanlott hízóért sem adnak annyit, mint egy csirkéért, egy pecsenyebárányért, egy éves bikáért, egy féléves hízóért, miért lenne ez másképp a struccokkal? Lehet, de nincs értelme azon vitatkozni, hogy mikor vágásérettek a struccok, de ennek már csak azért sincs túl sok értelme, mert ahogy nincs két egyforma tartástechnológia, ugyanúgy nincs két egyforma takarmányozási módszer sem, és teljesen érthető módon mindenki arra az eljárásra esküszik, ami nála bevált. Ez tulajdonképpen jól is lenne így, de az már nem, hogy ezekre a tapasztalatokra „ráül”, a világ minden kincséért el nem árulná. Természetesen tisztelet - és ez örvendetes - a szerencsére egyre növekvő számú kivételnek.
Strucc tenyésztési problémák
Az optimális vágási idő meghatározásában természetesen az sem elhanyagolható, hogy mit tekintünk elsődleges célnak. Mert korántsem mindegy, hogy elsősorban
bőrt, húst vagy tollat akarunk vevőink számára biztosítani, s ha azzal az esettel állunk szemben, ami hazánkban előreláthatólag hosszú távon is megjósolható, tehát hús és bőr kell vásárlóinknak, a 13-14 hónapos kor reálisnak, célszerűnek és kivitelezhetőnek is tűnik.
Véleményem erről egyébként a következő: sok ragyogó megoldás van, de mindegyiknél biztosan van egy még jobb, én legalábbis még nem találkoztam azzal, akinek a zsebében lett volna a bölcsek köve!
Mindenesetre megállapíthatjuk akár axiómaként is, hogy 90 kiló alatti struccot semmiképpen nem célszerű vágásra szállítani! Ez alatt a súly alatt ugyanis viszonylag kevés az egy állatból kinyerhető és eladható húsmennyiség, de az ilyen korú madár levágásáért ugyanazt az árat kéri a vágóhíd! Tetszik vagy nem, de tényként el kell fogadnunk azt is, amit már éppen elég régen szajkózok, hogy korántsem biztos az, hogy a struccok egyéves korukra 110-120 kilósak.
Kétségtelen, és én is megerősítem, hogy egyes vérvonalak egyedei - feltételezve egy, az állat igényeit mindenben és mindig kielégítő takarmányozást, elegendő mozgásteret biztosító, nem zsúfolt karámot - képesek arra, hogy „hozzák” ezt a teljesítményt. Na persze ehhez az is kell, hogy ezek a madarak a tojási ciklus első feléből származó kelésűek legyenek, mert ugye már mindenkinek volt alkalma megtapasztalni, hogy pl. a májusi, júniusi, júliusi csibéket mintha „húznák”, úgy nőnek, s az esetek túlnyomó többségében valóban könnyen ütik a mázsát egyéves koruk körül.
De sajnos ez nincs így a későbbi
kelésű csibékkel. Mert egyáltalán nem mindegy, mikori kelésű csibe a vágóállat alapanyagunk. Igen, szándékosan nem írtam hízóstruccot. Anélkül, hogy alapvetően hibás szóhasználattal élnék, éppen elég bajunk van a nem igazán szakszerű takarmányozás miatt az állatok testüregében felhalmozódó zsírral. Legalább ne sugalmazzuk még véletlenül sem, hogy a struccot „hizlalják”!
Nem mintha nem lehetne elhizlalni akkor, ha nem biztosítunk elegendő mozgásteret, ugyanakkor túl sok, magas szénhidráttartalmú takarmányt etetünk kedvenceinkkel, figyelmen kívül hagyva azt a természet adta képességüket, hogy a két óriási vakbélzsák és az igen terjedelmes vastagbél, ill. az abban élő baktériumflóra értékesíteni képes a rostos takarmányt és a cellulózt. Pedig ez az egyik olyan tálcán kínált lehetőség, amivel csökkenteni lehetne és lehet is a takarmányozási költségeket, amelyek minden állatfaj, így a strucc esetében is igen nagy (ha nem a legnagyobb) hányadát adják a költségeknek!
Mindaddig, amíg vágásra érett állataink szállítása nem lesz veszteségmentesen megoldott - és erre a távolságtól függetlenül, igenis volt szerencsére sok jó példa - nagyon is érzékeny és a gazdaságosságot óriási mértékben befolyásoló veszteségeket fogunk elszenvedni. Tehát azoknak az állatszállítóknak a nevét, akik tisztességes, becsületes munkát végeztek - mert ma már tudjuk, hogy igenis vann
ak ilyenek -, közkinccsé kell tenni, lehetőséget teremtve ezzel nekik is, hogy keressenek! Így kell tenni már csak azért is, mert ezzel is munkához, munkalehetőséghez juttathatunk embereket, ezzel is népszerűsítve a strucctenyésztést. Mert ráfér, hogy népszerűsítve legyen, hiszen a legjobb bornak sem árt, ha sokat beszélnek róla.
Meggyőződésem, hogy megoldva a nyak, a szív, a zúza, és a máj értékesítését, igenis lehet - figyelembe véve, hogy hányan várnak megoldásra a vidéki Magyarországon és kell is gazdaságosan a struccok tenyésztésével foglalkozni! Az 1993-óta eltelt időszakban voltak igen kemény telek, de olyan rendkívül aszályos nyár is előfordult, mint a 2003. évi. Köszönhetően a struccok indolens természetének, ők bebizonyították, hogy igenis lehet és érdemes tenyésztésükkel foglalkozni úgy, hogy ez jó legyen madarainknak is, de a pénztárcánknak is.
Nem elhanyagolandó szempont, hiszen épp a minap az mtv reggelenkénti Agrárhíradójában hallhattuk, hogy a vágósertés előállítók minden kiló előállított
hízón 11 forintot veszítenek.
S jó, ha arról sem feledkezünk meg, hogy ezerszámra vannak azok a gazdák is, akik épp napjainkban kénytelenek felhagyni a tejhasznú marhatartással, de van földjük és megvannak a hátteret jelentő gépeik, amelyek közül a fejőgép kivételével (bár már hallottam, hogy önitatót is készítettek belőle) mindent fel- és ki tudnak használni a strucctenyésztés során is.
Forrás: Agrárágazat
