A kórokozó a Serpulina (korábbi nevén Treponema) hyodysenteriae nevű spirochaeta (baktérium, de a baktériumok sejtszerkezetétől némileg eltérő, „dugóhúzószerűen”, vagyis „spirálisan” csavarodott mikroorganizmus), melynek ellenálló képessége kicsi, így azután a külvilágban viszonylag gyorsan elpusztul, a beteg ál-latok nyálkás, véres bélsarában azonban nyáron egy hétig, télen pedig akár két hó-napig is életképes marad. A savas közeg órák alatt megöli, ugyanakkor enyhén lúgos környezetben, pl. a sertéshígtrágyában akár hónapokig fertőzőképes maradhat.
Mi okozza?
A kórokozó a Serpulina (korábbi nevén Treponema) hyodysenteriae nevű spirochaeta (baktérium, de a baktériumok sejtszerkezetétől némileg eltérő, „dugóhúzószerűen”, vagyis „spirálisan” csavarodott mikroorganizmus), melynek ellenálló képessége kicsi, így azután a külvilágban viszonylag gyorsan elpusztul, a beteg ál-latok nyálkás, véres bélsarában azonban nyáron egy hétig, télen pedig akár két hó-napig is életképes marad. A savas közeg órák alatt megöli, ugyanakkor enyhén lúgos környezetben, pl. a sertéshígtrágyában akár hónapokig fertőzőképes maradhat.
Milyen életkorban a leggyakoribb?
6-8 hetesnél fiatalabb sertéseken igen ritkán észleljük, mert a kórokozó nagyfokú elterjedtsége miatt a szopós malacok föcstej általi védelemmel bírnak. De szinte már nincs olyan süldő- és hízóállomány, ahol ne fordult volna elő. Nálunk az állományok kb. harmadában klinikailag is jelen van (vagyis észleljük a tüneteket), ennél is több helyen tünetmentesek ugyan az állatok, de fertőzöttek. Korábban a nagyüzemi telepek tipikus betegsége volt, a kisgazdaságokba behurcolás útján került látszólag egészséges, de kórokozót ürítő állatokkal.
Mikor fordul elő legtöbbször?
A kórokozó a legtöbb sertés vastagbelében megtalálható, a betegség kialakulásához bizonyos hajlamosító tényezők kel-lenek. Ilyenek:
a falkásítás, az átmenet nélküli takarmányváltoztatás,
a rossz minőségű takarmány (pl. penészes),
a rossz etetés (pl. szennyezett etető-vályúk),
a kevés ivóvíz,
a zsúfoltság,
az állomány keverése,
a rossz tartási higiénia (főként szennyezett padozat).
A még nem fertőzött állományokban legtöbbször akkor üti fel a fejét, amikor oda akár már a betegség tüneteit is mutató, akár tüneteket ugyan nem mutató, de fertőzött állatokat viszünk be.
Mivel a nagy létszámú telepeken a fertőzöttség rendszerint egyébként is jelen van, az előbbi hajlamosító hatásokra a betegség eleinte szórványos, később mind több egyeden jelentkezik, majd szinte „berobban” és a kórokozó telepen belüli terjedése majdnem mindig biztosított is. Nemcsak a falkásítások, az állatok mozgatása, keveredése segíti azt elő, hanem pl. a bélsárral szennyezett tárgyak, eszközök, a gondozók lábbelije, stb. is.
Nem érdektelen, hogy a kórokozó jelen lehet a patkányban, az egérben, utóbbi akár hónapokig is ürítheti azt.
A betegség kialakulása, annak súlyossága függ a kórokozó erősségétől, a felvett kórokozók mennyiségétől és természetesen az állatok ellenálló képességétől, s az előbbiek értelmében a tartási, takarmányozási körülményektől, általánosságban a telep higiéniai helyzetétől is.
Milyen tünetek vannak?
A sertések a kórokozókat szájon át veszik fel, azok a vastagbél nyálkahártyáján szaporodnak el, miközben a nyálka-hártya elhal és helyén a betegségre jellemző korpaszerű bevonat jelenik meg. A lappangási idő elég tág határok között mozog (lehet egy hét, de két hónap is), általában 8-14 nap.
A betegség kezdeti szakaszában ét-vágycsökkenést és bágyadtságot tapasztalunk állatainknál, ekkor gyakori a mérsékelt hőemelkedés melletti vízszerű has-menés, a bélsár színe ekkor még szürkéssárga. Rövid idő, esetleg néhány nap múlva az állatok ugyan már láztalanok, de a híg bélsárban nyálka, vér és fibrincafatok jelennek meg, a bélsár színe élénkvörös, majd barnásvörös, „borseprőszerű”, esetenként csokoládébarna.
Gyakran az elernyedt végbélnyílásból szinte folyamatosan szivárog vagy folyik a bélsár, végigcsorog a gáttájékon és a lábakon. Az állandósuló hasmenés miatt fokozott a szomjúság-érzet, a betegek horpasza beesett, sok egyed „kiszárad”, legyengülve támolyog, nem ritka az elhullás sem. Több sertésen is megfigyelhető rendellenes étvágy, az alomszalma rágása, bélsárevés, stb. Virulens törzzsel frissen fertőzött állományban, rossz higiéniai körülmények között az elhullás akár 30 % -os is lehet.
A betegek nagyobb része 1-2 hét alatt gyógyultnak látszik, miközben testtömegük jelentősen csökkent, s bármikor ismételten megbetegedhetnek. Nagyobb lét-számú állományokban a klinikai tünetek leggyakrabban 3-6 hetenként mutatkoznak újra. A gyógyult egyedek többsége a közben kialakult viszonylagos immunitás el-lenére akár élete végéig is kórokozó ürítő marad, így ha az átvészelt állományba új egyedek kerülnek, azok megbetegedése csaknem biztosra vehető.
Mit tehet a gazda a betegség megelőzése érdekében?
Általános járványvédelem szabályainak betartása. Állomány zárt, izolált tartása.Tenyészállatot csak olyan helyről hozzunk, ahol a betegség legalább egy éve nem fordult elő (elismerem, ez szinte lehetetlen)
Behozott állatok 42 napos karanténozása, ez idő alatt hatékony dizentériaellenes szer terápiás adagban történő etetése. Szükség esetén preventív célú, ismételt kezelés ( kizárólag állatorvosi felügye-lettel)
Hajlamosító tényezők kiiktatása (ürülék naponta többszöri eltávolítása, tiszta, száraz padozat, zsúfoltságnak és az állomány keveredésének kerülése, stb.
Tiszta ivóvíz folyamatos biztosítása.
Épületek egyszerre töltése, egyszerre ürítése, közte alapos takarítás, fertőtlenítés (különös tekintettel a trágyalefolyókra).
Átmenet nélküli takarmányváltoztatás, túletetés kerülése.
Rendszeres rágcsálóirtás.
Állománycsere esetén ajánlatos a telep 60 napos pihentetése, üresen hagyása.
Ma már vakcinák is vannak, azonban ezek használata legfeljebb a betegség súlyosságán enyhítenek, annak megelőzését biztonsággal nem garantálják.
Mit tehet a gazda a betegség jelentkezése után?
A betegség gyógyítható, ha időben jelezzük, ezért már akkor hívjunk állatorvost, amikor még nem jellemző, általános tüneteket észlelünk: bágyadtságot, étvágy-csökkenést, egy-két egyednél hasmenést.
Az állatorvos megérkezéséig vegyük el a takarmányt, mert a szakembernek kell eldöntenie, hogy az állomány életkorától, általános állapotától, a helyi körülményektől, a betegség szakaszától, súlyosságától függően koplaltatni, diétáztatni kell-e az á
llatokat, vagy elégséges az adagok csökkentése a gyógykezelés mellett?
Ivóvíz és kamillatea bőségesen legyen az állatok előtt! A kórokozó számos kemoterápiás szer, antibiotikum iránt érzékeny, a kereskedelem időről-időre a dizentéria ellenes készítmények egész sorát produkálja, a betegséggel egyrészt annak jellege, másrészt azonban kezelési hibák miatt mégis nehezen birkózunk meg.
A szakszerűen kezelt falkákban a klinikai tünetek néhány nap múlva megszűnhetnek, a gyógyult sertések azonban baktériumhordozók maradnak, így gyakran - főleg akkor, ha a higiéniai, tartási, takarmányozási körülmények nem javulnak - pár hét múlva a probléma újra elölről kezdődik.
A sikertelenség leggyakoribb oka tapasztalataim szerint a szakszerűtlen „házi kezelésekben” rejlik. Véres hasmenés van? „Bedobunk valamilyen dizentéria el-lenes szert”, s várjuk az eredményt! Pedig a dolog nem ilyen egyszerű!
A kórokozó az alkalmazott szerrel szemben rezisztens lehet, ezért - legalábbis nagyobb állományoknál - időről-időre gyógyszerérzékenységi próbát kell végeztetni, s ennek alapján kell gyógykezelni. Némely állományban nehézkes a kezelés azért is, hogy a kórokozónak egyszerre több szerotípusa is jelen lehet.
Az állatorvos dönti el, hogy egyedi, injekciós kezelés kell-e, emellett pedig melyik szert kell alkalmazni ivóvízben vagy takarmányban és mennyi ideig?
Az egész falkát gyógykezelni kell, nem elég csak a „hasmenősek” kezelése! Mivel a beteg sertések étvágytalanok, de vizet isznak, sőt fokozott a szomjúságérzet, a kezelés hatékonyabb formája a gyógyszerek ivóvízben 5-7 napig történő adagolása. (Az 1-2 napos kezelés nem elég!)
A takarmányba keverhető dizentéria-ellenes szereket a használati utasításnak megfelelően kell bekeverni és etetni!
A legtöbb szernek „várakozási ideje” van, ezért vágás előtt bizonyos ideig tilos az alkalmazásuk!
Élelmiszerbiztonsági okok miatt egyébként egyre több antibiotikumot, kemoterápiás szert és más származékokat vonnak ki a forgalomból, emiatt is át kell értékelnünk - más betegségek kapcsán is - a megelőzés, védekezés, gyógykezelés szempontjait!
Értékesebb tenyészetekben a sertésdizentériától való megszabadulás szinte egyedüli módja a mentesítés. Ennek gazdaságilag is „elviselhető” változata az, amikor a kocákat az elletőistállóba való felhajtástól a választásig malacaikkal együtt kezelik valamely hatékony gyógy-szerrel, majd választás után a malacokat elkülönítetten nevelik fel, ügyelve az újrafertőződés megakadályozására (biológiai zártság, általános járványvédelem fokozása, rendszeres rágcsálóirtás).
Forrás: Agrárágazat
