A SAPARD fő célkitűzéseit, összefüggésben a csomagolástechnikával, mint ahogyan azt már az előzőekben is összefoglaltuk, az alábbi fejezetekbe sűríthetjük össze:
-A mezőgazdaság termelési hatékonyságának növelése
-A feldolgozott termékek piaci hatékonyságának növelése
-Az élelmiszer biztonsági, higiéniai hatékonyságának növelése
-A magasabb feldolgozottsági fokú és minőségű termékek arányának növelése
-A környezetterhelés csökkentése
-Az ágazat termelői szövetségének elősegítése, amin keresztül javul az egyes termelők piacra jutási lehetősége
-Munkahely megőrzése és munkahely teremtése a térségben (klaster, producer groups)
-A vidék népességmegtartó képességének növelése
Jelen cikkünkben szólunk néhány szót ezekről részletesebben:
A mezőgazdaság termelési hatékonyságának növelése
Minden termelési folyamatban, így a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban sem mindegy a hatékonyság emelése. Ez alatt általában az időegység alatt előállított késztermék mennyiségét értjük. Ebből a szempontból nem mindegy, hogy a gyártási folyamatba beillesztett termékválogatás, annak mérése, töltése, valamint a csomagolóanyag (eszköz) zárása (együttesen csomagoló egység), milyen sebességgel történik. A rosszul megválasztott csomagolási egység az egész termelési folyamatot lelassítja, és a hatékonyság csökkenésével arányosan növekszik a termék egységára. Előző cikkünkben röviden kitértünk azokra a szempontokra, amiket a kiválasztásnál feltétlenül figyelembe kell venni. Tehát egy termelés feldolgozás folyamatban jelentős szerepet tölt be a csomagolás, aminek javítására, korszerűsítésére érdemes a pályázati forráshoz nyúlni.
A feldolgozott termékek piaci hatékonyságának növelése
A termelő üzemek előtt ma már egyértelmű tény az, hogy nem elegendő jó minőségű és a piaci igényeket kielégítő terméket előállítani. A piac megszerzéséhez, megtartásához illetve annak hatékonysági emeléséhez elengedhetetlen a megfelelő csomagolás. Természetesen ezen a ponton kapcsolódik össze a csomagolás, csomagolóanyag a marketing meghatározó szerepével. Tisztában kell lenni a gyártónak azzal, hogy termékével milyen piaci szegmensen akar sikereket elérni. Tudnia kell, hogy ennek a fogyasztói szegmensnek milyen a kor és nembeli összetétele, milyen benyomások hogyan hatnak rá, és milyen fogyasztói szokásai vannak. Mindezek pontos elemzése után lehet meghatározni az egységcsomag mennyiségét, a praktikusan használható csomagolóeszköz kialakítását, és azt az esztétikus megjelenést, ami végül felhívja magára a termékre a vevő figyelmét. Ezek pontos kidolgozása után kell kiválasztani a megfelelő műszaki hátteret, és azt kapcsolni a gyártó sorhoz. A termelő csak így alakíthatja ki azt a csomagoló egységet, amivel a piacon termékét sikerre viheti. Érthető tehát, hogy a SAPARD támogatási rendszer ezen elvárását miért éppen a csomagolási tevékenység fejlesztése támasztja alá legkézenfekvőbben.
Az élelmiszer biztonsági, higiéniai hatékonyságának növelése
Az élelmiszer csomagolása és a higiéniai összefüggése általánosságban nem kíván külön magyarázatot. Viszont említésre méltó a részben ezzel a témával kapcsolatos eltarthatóság, ami több kérdést is felvet. Egy élelmiszer eltarthatóságát elsősorban a termék összetétele és a csomagoláson belül található űrt kitöltő gázok határozzák meg. Ennek megfelelően ismerünk egyszerű csomagolást, vákuumcsomagolást és védőgázos csomagolást. Fontos tudni, hogy a csomagolásra használt anyagok és anyagszerkezetek jelentősen különböznek abban a tekintetben, hogy mikro-pólusaikon keresztül milyen gázokat, milyen mértékben eresztenek át. Rosszul megválasztott csomagolóanyaggal előfordulhat, hogy a védőgáz és a levegő oxigénje (különböző molekula nagyságuk miatt) eltarthatósági időn belül kicserélődik, rontva ezzel a termék minőségét. Ma már fogyasztói kísérletek történtek az úgynevezett intelligens csomagolóanyagokkal, amik a nem kívánatos oxigén jelenlétét jelzik. Tehát bízvást mondhatjuk, hogy a csomagolás a fenti szempontok kielégítésénél elsődleges szerepet kell, hogy kapjon.
A magasabb feldolgozottsági fokú és minőségű termékek arányának növelése
A legmagasabb szintű feldolgozottsági fok mindig a fogyasztói végtermék előállítása. Ez szükségessé teszi a csomagolás fejlesztését is, hiszen egészen más anyagokat és eszközöket kell használni.
A környezetterhelés csökkentése
A környezetvédelem minden termelőüzem nagyon fontos feladata. Ennek van élemiszer feldolgozással kapcsolatos területe (szennyvíz, katalizátorok, segédanyag maradványok stb.), de van csomagolással összefüggő vonatkozása is (lásd: Cs.K.T., azaz csomagolóeszközök Környezetvédelmi Termékdíja 95. évi 56. törv. és módosítása). Ma már nem is a csomagolóeszköz anyaga határozza meg annak környezetterhelő nagyságát, hanem az, hogy egységnyi termékhez viszonyítva melyik anyagból kell kevesebbet felhasználni, ami még éppen elégségesen kielégíti a vele szemben támasztott követelményeket. Tehát nagyon fontos ebből a szempontból is a jól átgondolt rendszer és anyag megválasztása.
Az ágazat termelői szövetségének elősegítése, amin keresztül javul az egyes termelők piacra jutási lehetősége
Tekintettel arra, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés jövőképe olyan kis és közép üzemekre épül, ami a megtermelt árut fogyasztói szintig feldolgozza, ennek a pályázati elvárásnak csomagolástechnika szempontból is kiemelkedő jelentősége lehet. Ennek oka, hogy a termelést lehet családi gazdaságokban végezni. A feldolgozásra talán van lehetőség, viszont a minőségi, biztonságos, piacképes csomagolás a kis gazdaságokban olyan összegeket emészthet fel, ami magát a terméket versenyképtelenné teheti. Természetesen, ha nem is minden termékcsoportban, de nagy jelentősége lehet több azonos terméket előállító kis gazdaság egy közös csomagolóüzemének (klaster, producer groups, stb.). Ennél a kérdésnél fontos tudni, hogy a korszerű csomagolóanyag gyártása még kis gyártóknál is csak mintegy 500 kg körül lehetséges még viszonylag elfogadható piaci áron.
Munkahely megőrzése és munkahely teremtése a térségben, és a vidék népességmegtartó képességének növelése
Ezt az elvárást sajnos a csomagolástechnikai fejlesztés csak kis mértékben befolyásolja. Ha viszont arra gondolunk, hogy egy feldolgozóüzem átfogó fejlesztésében minden szempontból hatékony és piacképes termék kerül forgalomba, abból az is következik, hogy hosszú távú termelés, így biztonságos munkahely és fejlődő vidék jöhet létre.
Forrás: Agrárágazat