Hazánkban a repce termesztésében fokozott szerep jut a tápanyagellátásnak. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy maga a növényfaj tápanyagigénye is magas, ugyanakkor az áttelelést követő regeneráció nagy mennyiségű, könnyen felvehető nitrogént igényel. Könnyebb szerkezetű, gyengébb tápanyagellátottságú talajokon a tápanyagellátás még kritikusabb a repce szempontjából. A trágyaformák közül az istállótrágya is jól alkalmazható, elsősorban a kevésbé kötött területeken. Az istállótrágyát – hasonlóan pl. a cukorrépához – célszerűbb az elővetemény (pl. őszi búza) alá kijuttatni.
A makrotápelemek közül legnagyobb jelentőségű a nitrogén. A fehérjeszintézis alapeleme, így a vegetatív fejlődés során veszi fel a növény nagy mennyiségben. Ez a repce szempontjából kifejezetten igaz, ugyanis kora tavasszal szinte a semmiből fejlődik ki a nem egyszer 2 méternél magasabb, erőteljes felépítésű növény. A foszfor, mint makrotápelem, elsősorban a termésképzés szempontjából jelentős, hiányában a virág- és termésképzés zavart szenved. A kijuttatott foszfor mennyiségét több tényező (tervezett termésszint, a talaj foszforellátottsága) együttesen befolyásolja, irányelvnek elfogadható, hogy közepes ellátottságú talajokon az ősszel kijuttatott mennyiség 80-120 kg/ha.
A kálium a fotoszintézisben betöltött szerepe miatt a növények asszimilációját befolyásolja, ugyanakkor kedvezően hat a növények vízháztartására és szárazságtűrésére is. A repce kifejezetten káliumigényes növény, így a kijuttatott hatóanyag mennyiségét célszerű 100-150 kg/ha közötti intervallumban megválasztani. A kálium áttelelésben betöltött szerepe kiemelkedő, hiányában a kifagyás ugrásszerűen megnő. E három makrotápelem mellett a repcében a kén szerepe is meghatározó, a tenyészidőszak alatt a növény hektáronként akár 70-80 kg-ot is felvehet a talajból.
A ’80-as években a kén szerepe alárendelt volt a növénytermesztésben, ami elsősorban a nagy mennyiségben használt szuperfoszfátnak köszönhető, de a ’90-es évek elejétől e műtrágyaforma felhasználásának csökkenésével egyidőben a talajokra jutott kén mennyisége is ugrásszerűen csökkent. A légkörből származó kén (elsősorban ipari és közlekedési szennyezés) mennyisége is csökkent, ezen hatások eredőjeként az utóbbi években egyre több területen a kénhiány tüneteivel találkozhatunk. Ennek kézzelfogható jelei a termékenység romlása, a betegségekkel szembeni fogékonyság növekedése, csökkent termés és olajtartalom. Leglátványosabb tünet a repce virágainak kifehéredése.
A növény fejlődését nyomon követve az állapítható meg, hogy legintenzívebb a növény fejlődése bimbózástól virágzásig. A repce fejlődésének ebben a szakaszában legnagyobb mennyiségben a nitrogént és káliumot veszi fel, az egyéb tápelemek (P, Ca, Mg) felvétele folyamatos a tenyészidőszak folyamán.
Az alkalmazott műtrágyák kiválasztásánál többféle szempontot kell figyelembe venni. Amennyiben alaptrágyaként nitrogén műtrágyát is juttatunk ki – ez elsősorban az elővetemény szármaradvány-mennyiségének és a talaj tápanyagellátottságának függvénye -, célszerűbb a lassabban ható nitrát tartalmú műtrágyát alkalmazni. A nitrogén mennyiségének meghatározásakor alapvető szempont az, hogy túlzott adagolással a repce túlfejlődését idézhetjük elő, ami a téli kifagyás kockázatát jelentősen megnöveli, a túlfejlett repcét gyakrabban károsítja a repcegubacsormányos is.
Minél korábban vetjük a repcét, annál visszafogottabb N-adagolást kell alkalmazni. Ezen okok miatt célszerű az ősszel kijuttatott nitrogén hatóanyag mennyiségét közepes ellátottságú talajokon 30 kg/ha-ban maximalizálni. A repce esetében a foszfor és kálium műtrágyákat – hasonlóan a többi növénykultúrához – ősszel, az alapművelés előtt juttatjuk ki. Szükség esetén e két makroelem pótlására tavasszal gyorsan ható, vízoldékony komplex műtrágyákat is alkalmazhatunk.
A tavaszi nitrogén fejtrágyázás elsődleges célja a tél végi, kora tavaszi regenerálódás elősegítése. Az áttelelt tőlevélrózsából történő újrahajtáshoz nagy mennyiségű és gyorsan felvehető nitrogénre van a növénynek szüksége. Ennek elsősorban az az oka, hogy a rozetta állapotú növény gyökereinek nagy része a talaj felső 10 cm-es rétegében található, de ebben az időszakban a talaj hőmérséklete alacsony, így a talajból történő felvétel üteme lassabb, mint a növény igénye. Ez elsősorban a tavasz kezdeti szakaszában okoz gondot, amikor a levegő hőmérséklete nappal 5 oC körüli, ugyanakkor éjszaka még előfordulnak fagyok. A későbbi időszakban, a repce intenzív növekedési fázisában a növény már jobban tud a talaj tápanyagszolgáltató képességére támaszkodni, mert a talajhőmérséklet nem gátolja az intenzív felvételt.
Az ammónium-nitrát műtrágya gyorsan felvehető formában tartalmazza a nitrogént, azonban savanyú kémhatású talajokon célszerűbb Ca-tartalmú (pl. pétisó) műtrágyákat használni. Ezek a műtrágyák azért is kívánatosak a repce trágyázásánál, mert a növény Ca-igénye magas, amit így – természetesen legcélszerűbb és leghatékonyabb a meszezés lenne – pótolni tudunk. A műtrágyázás hatékonysága jelentős mértékben növekszik, ha a kijuttatást követő rövid időn belül csapadék hullik, mely a talaj felső rétegébe mossa a kijuttatott műtrágyát. A tavaszi nitrogénkijuttatás tervezésénél célszerű a tervezett adagot két részletben kijuttatni. Az első, nagyobb mennyiséget (a tervezett mintegy 60%-át) március elején, a téli fagyok elmúltával érdemes kijuttatni, ez a regenerálódás szempontjából kívánatos. A fennmaradó részt szárbaindulás-zöldbibmbós állapot közötti időszakban célszerű kijuttatni, ez az intenzív növekedési szakasz megnövekedett nitrogénigényét hivatott pótolni.
A kora tavaszi műtrágyázásnál az alapvető környezetvédelmi szempontokat messzemenően be kell tartani. Ezek közül is kiemelkedik a műtrágyázás idejének megválasztása. Fagyott és hóval borított területen a nitrogénműtrágyázást elvégezni tilos, olvadás után a hólé egy helyre moshatja össze, így a kimosódás veszélye hatványozottan nő. Ez a hatékonyság (így a gazdaságosság) romlása mellett jelentős környezetszennyezést is okoz. A folyékony műtrágyák alkalmazásával a kijuttatási időpont rugalmasabbá tehető, ugyanakkor a környezetvédelmi szempontból is kedvező (jobb szóráskép, kevesebb göngyöleg, stb.).
A kijuttatandó hatóanyag-mennyiség tekintetében a szakirodalmi adatok némileg ellentmondásosak. Eőri Teréz végzett vizsgálatokat többek között a tavaszi nitrogén-fejtrágya hatását illetően. A kísérletek az ország különböző nagyüzemeiben lettek beállítva, a kisparcellás kísérletek eredményeire alapozott technológiát alkalmazva. Optimálisnak bizonyult a talajvizsgálati eredmények alapján megállapított N-adagnak a 2/3-át tavasszal kijuttatni, lehetőség szerint két részletben. Igen lényeges a kiszórás időpontjának helyes megválasztása, melynek a vegetáció beindulásával kell egybeesnie, 7-10 nappal a levélváltás előtt (március első fele).
Fontos, hogy gyorsan és lassan ható műtrágyakeveréket használjunk fel, így mind a korai, mind az érés előtti nitrogénszükséglet kielégíthető. Az optimális mennyiséget vizsgálva megállapítható, hogy a vegetáció kezdetén kijuttatott, a talajvizsgálati- és levélanalízis eredményektől függően akár 150-200 kg/ha-os N-adag kedvező hatású. Zöldbimbós állapotban mintegy 50 kg/ha nitrogén kijuttatása javasolt, amely lehetőség szerint folyékony műtrágya is lehet. Ez utóbbi megoldás előnye, hogy a fejtrágyázás a növényvédelmi munkákkal összekapcsolható.
A kísérletek során a tavaszi fejtrágya kijuttatásának időpontja március 10-15 és április 20-30 volt. Terméscsökkenéshez a túlzott, 350 kg/ha-os adagok vezettek, valamint az érési idő megnyújtásával okoztak üzemszervezési gondokat a búza betakarítása idején. A kísérleti eredmények jól bizonyították, hogy a gazdaságos terméseredményhez nélkülözhetetlenek a talajvizsgálati eredmények. Az eredményes repcetermesztés érdekében átlagos talajadottságok között célszerű tavasszal 80-150 kg közötti hatóanyag mennyiséget kijuttatni.
A mikroelemek közül a virágszervek fejlődése és a termékenység szempontjából kiemelkedő szerepet játszik a bór. Ennek pótlása történhet a fejtrágyázás során (pl. bórtartalmú szilárd nitrogén műtrágyák), illetve lombtrágyázással, amikor más mikroelemek (pl. cink, vas) vagy a kén pótlására is sor kerülhet.
A repce növekedését jelentős mértékben meghatározzák a környezeti feltételek. Ősszel, kedvező időjárás esetén a növény már szárba is indulhat, ami nem kívánatos, mert növeli a kifagyás kockázatát. Tavasszal a repce gyors ütemű fejlődést mutat, főleg kellően csapadékos és meleg időjárás esetén. E buja növekedés sok esetben megdőléshez vezet, ami a betakarítási veszteségek egyik legjelentősebb forrása.
Ezek elkerülése érdekében tanácsos olyan készítményeket alkalmazni, melyek növekedésszabályzó hatást is kifejtenek. Ezek őszi használatával megelőzhető az őszi szárbaindulás, tavasszal gyorsabb és erőteljesebb regeneráció várható. Mindezek mellett e készítmények csökkentik a fagyérzékenységet is, ezáltal a kifagyás kockázatát. Tavaszi alkalmazásukkal csökkenthető a repce magassága, mely a megdőlési hajlamot csökkenti, valamint a virágzás és érés is egyöntetűvé válik.
Az elmondottak alapján egyértelműen látszik az, hogy az eredményes repcetermesztés egyik sarkalatos pontja a tápanyagellátás. A repce esetén a makrotápelemek mellett jelentős szerep jut a mezoelemeknek (kén és kalcium), míg a mikroelemek közül a bór visszapótlására kell nagy figyelmet szentelni.
