A nyár egyik jelképe a szántóföldeket borító, a végeláthatatlan búzamezők és útszéli árokpartok messziről jól látható piros pipacs virága. Ugyan a pipacs egy gyomnövény, mégis minden évben a csodájára járunk, hiszen májustól egészen októberig színesre borítja a Dél- és Közép Európai tájakat. Szépsége még a művészeket is megihlette és Skócia nemzeti virágává is vált. Ezt biztosan nem tudtad Te sem a pipacsról!
Amit érdemes tudnod a pipacsról
A pipacs a boglárkavirágúak rendjébe és a mákfélék családjába tartozik, nem más, mint a kert mák őse, a vadmák. A pipacs, másnéven papavert, itthon leginkább közönséges pipacsnak, mezei pipacsnak vagy vetési pipacsnak szokták nevezni. Nem csak virága, de termése is van, ami egy fordított tojás alakra hasonlít, többrekeszű, lyukakkal nyíló tok, amit a régi szokások révén „borstartónak” neveznek.
Szinte bárhol előfordul, szántók szélén, mezőkön, de ma már kifejezetten pipacsmezőket is találhatunk, ahol az élénkpiros színű virág beborít mindent.
Ezeket valószínűleg Te is tudtad a pipacsról, viszont számtalan más dologra is hasznos a pipacs, amit régebben ki is használtak az emberek, de mára már feledésbe merült. Nézzük mik ezek!
A pipacs ehető
Igen, jól látod a pipacs ehető, ugyanis magját, ami leginkább a dió ízéhez hasonlítható, leginkább sütemények és saláták ízesítésére használják, vagy salátaolajat készítenek belőle, mivel magjából olaj préselhető. Nem csak a magját, de a leveleit is el lehet fogyasztani akár nyersen, vagy meg is lehet főzni úgy, mint a spenótot, csak arra kell ügyelni, hogy még a virágbontás előtt szüreteljük le a leveleket. A nyers hajtásokat azonban kerüljük el, mert mérgezőek. A virágszirmok ételek színezésére is tökéletes, de gyakran alkalmazzák szirupkészítéshez is. Régen még bort is színeztek vele. A szirmokból nem csak szörpöt, de pipacslikőrt is lehet készíteni!
A legjobb gyógyír a pipacs
A pipacs az egyik legjobb gyógymód a különböző megbetegedések kezelésére, ugyanis remek köhögéscsillapító és nyugtató hatású. Gyakran alkalmazták teák készítésére, amivel a betegség esetén még toroköblítésre is alkalmas. A növény magjait, leveleit, kinyílt virágszirmait májustól egészen augusztusig lehet begyűjteni, és napfény mentes helyen érdemes kiszárítani, majd teakeverékhez hozzáadva remek gyógymód.
Nemzeti jelkép
Skóciában még egy teljes nemzeti ünnepet is kiérdemelt a kis piros pipacsvirág, ugyanis minden évben november 11-én tartják a Poppy day-t. Ez a nap azért különleges, mert az I. világháború áldozataira emlékeznek meg. De, hogy kötődik össze a pipaccsal? Az emlékezés szimbólumaként a pipacsvirágot választották, így az ünnep keretein belül, mindenki pipacsos kitűzőt visel, és emlékeznek meg az elhunytakról. Rengeteg árus jelenik meg ilyenkor a köztereken, akik pipacsos kitűzőket, gomblyukba helyezhető kerámia és műanyag pipacsokat árulnak, és azt tudni kell, hogy a pipacsostárgyakból beáramló bevételt az elesettek hozzátartozóinak megsegítésére fordítják.
Nem csak a skótok, de a britek is az emlékezés virágának tartják a pipacsot, a belgák pedig szintén a nemzeti virágukká választották.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.