Van, aki a szépérzékünknek adott élményen túl ma is élő, évezredes örökségként, vagyis történelmünk tanúiként szemléli, van, aki élő műemlékként, vagyis nemzeti kultúránk részeként tekint rájuk, míg mások a környezet- és tájvédelem szereplőit, a vidékfejlesztés egyik lehetőségét látják bennük. Bárcsak mindez így együtt lenne!
A valóság, sajnos, nem ilyen idilli. A juhállomány jelenlegi létszáma (1,1 millió anyajuh) nem elégséges ahhoz, hogy arra lehessen alapozni a környezet- és tájvédelmet, egyes körzetek lakosságmegtartását. Bejelentett állandó legelőink arányával az Európai Unió 27 tagországa közül az utolsó helyen állunk, és az összes gyepnek csak az egytizedét hasznosítjuk.
Egy-két évtizede még amiatt aggódtunk, hogy őshonos állataink ki ne pusztuljanak. Nem túlzás, de néhány elhivatott, kitartó emberen múlott az, hogy az őshonos állatok ma már nem csak díszpéldányok. Szerepük felértékelődött mind a turizmusban, mind a nagyobb élelmiszer-biztonságban és az egészségesebb táplálkozásban.
Egy idén megjelent rendelet (4/2007 FVM-KvVM) szerint védett őshonos állatfajtáink azok, melyeket "történelmi múltunkra visszatekintően, természetföldrajzi környezetünkben tenyésztenek, így nemzeti örökségünk, természet- és tájvédelmünk, mezőgazdasági génbankunk részei". Ide tartozik a magyar szürke szarvasmarha. Örvendetes módon ma már háromszáz tenyészetben mintegy hétezer fajtatiszta tehén található. Húsának kiváló minőségét jelzi, hogy újabban hamisítják is, azaz más fajták húsát szürke marháéként árulják.
Védett őshonos állat még a magyar bivaly, a magyar parlagi szamár, a mangalica sertés három színváltozata (szőke, fecskehasú, vörös). A mangalica reneszánszát jelzi, hogy 1991-ben az országos létszám kettőszáz példány alá csökkent, ma viszont tízezer koca és évi hetvenezer hízó lakja az ólakat. Őshonos juhaink közé tartozik a fehér, a fekete hortobágyi racka, a gyimesi racka, a cigája és a cikta. Mindezek anyalétszáma tízezer alatti. Őshonos még a magyar kecske, továbbá a fehér, a sárga, a fogolyszínű, a kendermagos magyar tyúk, a fehér, a fekete, a kendermagos erdélyi kopasz nyakú tyúk, a magyar parlagi gyöngytyúk, a magyar lúd, a fodros tollú magyar lúd, a fehér és a tarka magyar kacsa, a bronzpulyka, a rézpulyka és a magyar óriás nyúl.
A rendelet szerint veszélyeztetett állatfajtának tekinthetők azok, amelyek nem őshonosak, de olyan magas genetikai értéket képviselnek, hogy a termelésből való kiszorulásuk génállományukat veszélyezteti. Ezek közé tartozik a magyar tarka szarvasmarha, a lovak közül a gidrán, a kisbéri félvér, a hucul, a lipicai, a furioso-north star, a nóniusz és a shagya arab, valamint a nyurga ponty, illetve a tőponty.
Kizárólag a törzskönyvben szereplő adatok szavatolhatják, hogy az állomány fajtatiszta-e, azaz a tenyészállatok rendelkeznek-e a fajtára jellemző tulajdonságokkal. Nyilvánvaló, hogy őshonos fajták esetében a tenyésztési programot különös gonddal és szigorral kell betartani. Ennek alapja a tenyészállatok tartós megjelölése.
Az egészséges, természetes forrásból származó élelmiszerek iránti igény egyre nagyobb, és ezzel együtt nő az érdeklődés a bio gazdálkodás iránt is. A bio sertéstartás nemcsak az állatok jóllétét helyezi előtérbe, hanem azt is garantálja, hogy a fogyasztók...
A takarmányozás közismerten az állati eredetű termékek előállításának legkényesebb területe. Az állatok szervezete egyetlen más környezeti hatásra sem válaszol oly hirtelen és olyan átható erővel, mint a takarmányozásban beálló minőségi változásokra. Ráad...
Márton-nap, lúd, újbor, mi köti össze ezeket a látszólag teljesen különböző fogalmakat? Szent Márton, Gallia nemzeti szentje, Pannóniában Sabaria városában született 316-ban, vagy 317-ben. A középkor legnépszerűbb szentje volt, kultusza hazánkban is virág...