Az orosz Mezőgazdasági Minisztérium közzétette a nemzeti agrárprojekt 2007 első félévi teljesülésének legfontosabb részleteit
Az értékelés szerint az első félévben jelentős mértékben emelkedett az előállított hús volumene, 2005-höz képest 14,6%-kal. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az adatok összevontan mutatják be a hústermelés növekedését, s ebben döntő része a baromfihúsnak van. A baromfiágazat egyébként valóban felfutóban van, és az utóbbi két évben tapasztalható a hústermelés növekedése. Elemezők szerint idén várható, hogy a baromfihús előállítása eléri az 1990. évi szintet.
Eredeti célkitűzés
A nemzeti projekt eredeti célkitűzése egyébként a "hús" volumenének 7%-os növelését írta elő 2 év alatt, s ez a kifejezés az orosz hétköznapi és szakzsargonban sem tartalmazza a baromfihús kategóriáját. A kormány vezetőinek részéről (miniszterelnök-helyettesi szinten) már többször is elhangzott, hogy esetenként megtévesztők a Mezőgazdasági Minisztérium optimista alaphangú jelentései, amelyekben összemossák a különböző árukategóriákat, és így mutatnak ki növekedést, miközben egyes fontos részmutatók esetében éppen ellenkezőleg, csökkennek a teljesítmények, és ezen túlmenően gyakran átlagszámokkal fedik el a meglévő strukturális feszültségeket.
A szarvasmarha-állomány
A szarvasmarha-állomány 2005. évi szintjének megtartása, vagyis a további csökkenés megállítása szintén alapcélja a projektnek, ezt azonban egyelőre nem sikerült elérni, az állomány a 2006. évi csökkenés után 2007 első felében stagnál. A szintén fontos célkitűzésként számon tartott tenyészállat-vásárlások üteme idén visszaesett. 2006 eleje óta összesen 62,1 ezer darab állat megvásárlására került sor, tehát az időarányos teljesítés két évre vetítve 62 %-os.
A tej termelése a jelzett időszakban 2,3%-kal bővült, ami fontos eredmény, és elsősorban a hozamok növekedésével magyarázható.
Fejlesztések
Jelenleg a projekt keretében, az állattenyésztés minőségi javítására több mint 1700 mezőgazdasági objektum építése, illetve rekonstrukciója van folyamatban, ezzel összefüggésben mintegy 131 milliárd Rbl értékű hitel került kihelyezésre, elsősorban a Roszszelhozbankon keresztül.
Kissvállkozások terjedése
A nemzeti agrárprojekt másik kiemelt iránya tartalmazza a kisvállalkozási formák terjedésének ösztönzését. Az ezzel kapcsolatos legfontosabb célkitűzés szerint két év alatt 6%-kal kell növelni ennek a szektornak (háztáji és parasztgazdaságok) a teljesítményét, az adatok szerint a bővülés tavaly több mint 10%-os volt. Ezen túlmenően jelentősen növekedett a mezőgazdasági termelési és fogyasztási szövetkezetek száma is. Az adott szektor támogatására az első félévben 26,5 milliárd értékű hitelvolument ítéltek oda, ami a tavalyi év hasonló időszakához képest csaknem 50%-os emelkedést jelent.
Falusi lakáshelyzet javítása
A fiatal falusi értelmiségi családok lakáshelyzetének javítása szintén kulcseleme a projektnek. Az adatok alapján ugyanakkor a megvalósítás vontatottan halad. Az első félévben 156 ezer m² lakást adtak át ebben a kategóriában, ami a tervezettnek csupán a 23%-a. A lassúság a minisztérium szerint elsősorban azzal magyarázható, hogy jelentősen emelkedtek az építőanyagárak, és a lakások fajlagos építési költsége egy év alatt 28%-kal növekedett. A jövőben a helyzeten az javíthat, hogy az elképzelések szerint lehetőség lesz a projekt keretében történő lakásépítésben a jelzáloghitelezés alkalmazására is.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.