Egy nagyszerű írást találtam az internetet böngészve, és ahogy olvastam, elmerengtem én is a régmúltban, sorra törtek elő az emlékek és elfogott az a megmagyarázhatatlan csodálatos érzés, ami remélem, hogy belőletek is elő fognak törni! Az írást változatlanul adom át nektek, én úgy gondolom, hogy ehhez mást nem kell hozzáfűzni, olvassátok végig mindenképp, megéri!
Ilyen volt a nagyim vályogháza
“Kisgyerekként nyaranta sokat voltam a nagymamámnál falun. Nem volt messze, ma már fél óra alatt leszaladhatnék autóval, de már csak a temetőbe mehetek látogatóba.
A nagyszüleim háza előtt visz el az út. Érdekes, hogy akkor még olyan nagynak tűnt a ház, az udvar, a szőlősorok, s most majdnem túlfutok rajta, úgy körbeépült, hogy alig lehet észrevenni. Pedig nekem ez volt a gyerekkor. Érdekes, hogy a pesti lakásunkra már egyáltalán nem emlékszem. Nincsenek előttem a szobák, a bútorok. Semmi. De annak a kis vályogháznak minden centijét látom magam előtt. A következő oldalon elmondom, milyen is volt valójában!
A szokásos hosszú házacska, végigfutó tornáccal. Az utca felől a két ablakos tisztaszoba, a bevetett és szépen letakart kettős ággyal, felette talán Mária a gyermekkel. Szemben vele a sublót. Ők így hívták azt a nagyfiókos szekrényfélét, amiben tárolták a ruhákat. Ma talán azt mondanánk rá: komód. Aztán volt még asztal tonetszékekkel, ha esetleg úri vendéget kellene leültetni. De hát arra ilyen ritkán járt. A következő oldalon folytatom!
Kép forrása: Országalbum.hu
A sarokban eldugva nagy – talán 50 literes – piros és kék zománcos bödönök. Ebben tárolták a nyári tartalékokat. Akkortájt még nem úgy volt, hogy elszaladnak a bevásárlóközpontba és megveszik a húsokat. Ilyen nem létezett. Volt ugyan hentesüzlet a faluban, de csak hetente egyszer nyitott ki és akkor sem mindig volt hús. Meg aztán pénz sem mindig lett volna rá.
Ezért aztán, amikor télen megvolt a disznóvágás, a húsokat feldarabolták, megsütötték, ezeknek a bödönöknek az aljára lerakták rétegekben és utána ráöntötték a kisütött zsírt, amivel aztán egész évben főztek. Mire jött a nyár, éppen elértek a bödön aljára és akkor azokat a húsokat ették. Még ma is emlékszem, milyen finom volt egy frissen szedett zöldbabból készített főzelékhez ez a hús. Talán a füstölt húsra emlékeztetett az íze.
Forrás: levelekmagamnak.wordpress.com
A ház végében volt még egy raktárszerű szobaféle, ahol polcokon álltak a befőttek, savanyúságok, élelmiszertartalékok, egyéb kincsek, szerszámok. Ill volt a kemence, ahol a kenyeret sütötték. Innen nyílt a padlásfeljáró is, amely a legizgalmasabb hely volt. Mindenféle régi kincseket, iratokat, könyveket, leselejtezett tárgyakat, ruhákat találtunk, ha felszöktünk, és hát itt találtuk meg az újszülött kismacskákat is. Akkor még az ivartalanítás ismeretlen fogalom volt, a macskák szültek, a kicsiket hallottuk nyávogni valahol a padláson, majd, ha nem voltunk elég szemfülesek, és nem találtunk rájuk, akkor örökre eltűntek. Ez volt a világ sora.
A ház végén a sort a nyári konyha zárta. Amilyen picike volt, olyan melegre felforrósította a kis tűzhely. Itt csak főztek és mosogattak. Később a mosogatás már a mi feladatunk volt. Milyen sokat írtam már erről a picinyke házról. Akkor pedig egész palotának tűnt."
Forrás: levelekmagamnak.wordpress.com
Nagyon leragadtam a sült húsnál, pedig még pár szót kell szólnom az uborkákról is, amelyek szintén ott sorakoztak a szoba sarkában a bödönök mellett. Ezek nagy 10 literes üvegekben várták, hogy sorra kerüljenek. Meleg nyári napokon milyen jókat nassoltunk a szoba hűvösében ezekből.
Ebben a tisztaszobában nyáron az unokák laktak. Legtöbbször hárman négyen is voltunk. Köztük én voltam a “Pesti lyány”, pedig néhány nap alatt én is lebarnultam és mezítláb tyúkürülékes sarokkal már nem igazán tűntem ki falusi unokatestvéreim közül. Sőt!
A tisztaszoba a konyhából nyílt. Ezt csak annak hívták, annak volt berendezve, de nem használták főzésre. Itt a szépen megterített asztal, a sok edénnyel, csecsebecsével megrakott üveges szekrény, és egy heverő /akkor nem így hívták, csak nem jut eszembe a neve/ uralták a teret. Ezt a konyhát is inkább csak vendégfogadásra használták.
Forrás: levelekmagamnak.wordpress.com
Külön nyílott a tornácról a nagy komra. Ezt nem tudom miért hívták így, mert azt a mai fogalmaink szerint talán a betöltött funkciója szerint nappalinak hívnánk. Itt élték az életüket. Jó nagy helyiség volt, minden kényelmesen elfért benne.
Komódszerű szekrény edényeknek, ennek-annak. Felette polcon rádió. Egy hosszú fából készült kanapé, ahol párnákkal még aludni is tudtunk. Asztal, székekkel, ahol ettünk, két ágy, aztán később már a tévé is ideköltözött. Fenn a falon, jó magasan, hogy mindenünnen látható legyen, egy polcon trónolt a mi Pestről lehozott Kékes televíziónk. Mi akkor már kicseréltük egy Carmenre. De a Kékes még sokáig jól szolgált itt a sarokban.
És a sparheltet ne felejtsem, amin, nyáron nem főztek, mert nagyon meleg lett volna tőle, de télen itt főztek és ez adta a meleget is. Itt a komrában aludtak a nagyszüleink nyáron nyitott ajtónál, télen pedig a sparhelt által adott melegben.
Forrás: levelekmagamnak.wordpress.com
