A magyar tyúkokra valóban mindenki nagyon büszke lehet, ugyanis világhíresek. Mostani cikkemben mindent elmondok nektek a magyar tyúkok történetéről!
A magyar tyúkok múltja
A magyar tyúk a Magyarország különböző vidékein őshonos parlagi tyúkok tenyésztett változata, egyike törvényileg védett baromfifajtáinknak. Közép-Európa területére valószínűleg a kelták hozták be a házityúkot. Régészeti leletek alapján megállapították, hogy a rómaiak tyúkjai nagyobb testűek voltak, mint az avarok által tartott tyúkok. A csekély számú lelet alapján feltételezik, hogy a honfoglaló magyarok valószínűleg Kelet-Európából hozták be magukkal a magyar parlagi tyúk ősi változatát. Ezek késői utódaiból kezdtek kialakulni 19. század végén a ma védett tyúkfajták.
Kialakulásukban történelmünk folyamán szerepet játszott a tatárjárás idején hazánkba jutott nagy testű ázsiai fajta, majd a törökök által behozott balkáni, anatóliai tyúkok. Később a nyugatról betelepülő lakosság is hozta a saját, jól bevált fajtáit. Időközben kialakultak a különböző, egyre egységesedő színtípusok, így a 19. századra már több fajtaváltozat létezett. Jelentőségét külterjes volta adta, más állatok számára hasznosíthatatlan takarmányon nevelődött.
A kakas-csereakció
A tenyésztőmunka kezdetén állományunkat több nyugati fajta segítségével formálták. Mivel az össze-visszakeresztezések nem váltak a magyar tyúk hasznára, ezért egy 1896-ban kelt miniszteri rendeletre 1897-től kakas-csereakciókat tartottak, ahol tenyészkakasokat adtak fiatal parlagi kakasokért. Több kakasnevelő tenyésztelepet is kialakítottak, ahol magyar és erdélyi kopasznyakú kakasokat neveltek, ilyen telep volt Gödöllőn, Kolozsváron, Szentimrén és Adán is. 15 év alatt 140000 tenyészkakast osztottak ki így, s ezzel jelentősen javították a tyúkállományt.
Mi történt a magyar tyúkokkal a II. világháború után?
Ám a kinemesített magyar fajták a második világháborúban szinte teljesen eltűntek. Az 1950-es évek elején újraindították a tenyésztést Gödöllőn, a Kisállattenyésztési Kutatóintézetben és több gazdaságban. A megfelelő alapállományt kistenyészetekből kapták. 1949-ben már 160000 naposcsibét keltettek. Azonban 1953-ban a gödöllői állományt felszámolták. A fordulatot az az 1973-ban kelt határozat hozta, amely elrendelte a génbankok létrehozását, ideértve az ősi jellegű állatfajtákat is. A sárga magyar tyúk génállománya vészelte át legjobban a köztes időt Mosonmagyaróváron. A kendermagos tyúk állományát a Duna-Tisza közén talált fajtatiszta tenyészetből alakították ki Hódmezővásárhelyen. A fehér változatot Makón lelték fel, és Gödöllőn tenyésztették tovább. A fogolyszínű magyar tyúk van ma a legmostohább helyzetben, visszatenyésztése nemrég kezdődött Gödöllőn, de állománya még nagyon kicsi.
