A muraközi ló története
A fajta kialakulása
A fajta a Kisbér nevű helységről kapta a nevét, ahol 1853-tól színvonalas lótenyésztés folyt. A ménes megalakulásától a nemesvérű ló tenyésztését volt hivatva szolgálni. Mivel ekkor a kor lova kétségtelenül az angol telivér volt, 1860-ban már nemzetközileg is jelentős számú és főleg minőségű angol telivér gyűlt össze Kisbéren. Emellett Kisbéren mintegy 100-150 vegyes származású tenyészkanca is állott. Ennek célja a katonaságnak megfelelő huszárló biztosítása és az országos fedezőmén-állomány utánpótlásának megteremtése volt. Ezen a kancaanyagon egyre inkább és folyamatosan angol telivér fedezőméneket alkalmaztak. E tenyésztés hatására kialakult egy angol telivérhez közel álló, de annál tömegesebb, feltétlen nyugodtabb, nagyobb munkakészségű és különösen korrektebb küllemű hátasló típus. Az így előállított félvér mének az országos fedezőmén igényt teljes mértékben kielégíteni és a telivért pótolni tudták. Másod-, harmadosztályú telivér mének helyett Kisbér elsőrangú félvéreket tenyésztett a köztenyésztés számára. A századfordulón ezek a félvérek már nevet szereztek maguknak, hogy aztán Európa lovat kedvelő társadalma évtizedekig rajongjon a kisbéri félvérért.
A mezőgazdaság intenzívebbé válásával egyre erőteljesebben fogalmazódott meg a kisbéri félvér tömegesítésének igénye. E folyamat során előbb a kiemelkedő örökítő erejű telivérek után állítottak fel törzsméneket a félvér ménesben, majd mezőhegyesi félvér mének felállítására is sor került. Utóbb kiderült igen nagy haszonnal.
Geneológiai vonalat alapított a fajtában Deutscher Michel, Dunure, Fenék, Slive, Gallion, Kozma, Maxim, Filou, Shannon. Kanca oldalon igen értékes ménnek bizonyult North Star XXV, Willlilam Rufus, Furioso XXXIII, Montbar.
A II. világháború előtt az azonos tenyésztési technikával létrehozott trakehneni fajtából állítottak fel törzsméneket a kisbéri félvér ménesben. Három mén bizonyult ígéretesnek. Széplak, Formás, Lobogó. Karrierjüket a II. világháború kettétörte. Lobogó geneológiai vonala teljesen felszámolódott. A másik kettő geneológiai vonala ma is él.
1945-ben több jóminőségű tenyészmént és kancát elhurcoltak, így hogy javítsák a fajtát, más vérvonalat is használtak a tenyésztés során. Ennek ellenére a fajta fenntartása veszélybe került, kevesebb, mint 2000 Kisbéri félvér volt a világon, a kihalás fenyegette. Ma elfogadott kersztezések: Trakehner, Telivér, Arab, Anglo-Arab, Shagya Arab és a Selle Francais egy négy generációs pedigrével és 15,2 marok minimum magassággal. Az összes tenyészmént felülvizsgálják és a bizottság engedélyezheti a tenyésztést.
Tulajdonságai
Az angol telivér jellegéhez közel álló, magas félvér típus. A küllemre történő szigorú szelekció miatt a telivértől korrektebb. Határozottan hátas típus, de könnyebb hámos munkára is alkalmas. Feje nemes, szikár, egyenes profilvonalú. Nyaka hosszú, jól ívelt, többnyire középmagasan illesztett, de gyakran előfordul közöttük alacsony nyakillesztésű egyed is. Marja a telivér hatásnak köszönhetően magas, hosszú, hátba nyúló. Lapockája dőlt, hosszú, eléggé szabad mozgású, de e tekintetben kifogásolható egyedekkel is találkozunk. A hát gyakran előremélyedt. A far jól izmolt, gyakran almafar. A mellkas a magas félvér jellegnek megfelelően mély és kevésbé dongás. A lábállás ritkán kifogásolható.
Gidrán bemutatása
1580-ban kezdődött a története, amikor I. Ferdinánd német-római császár magyar és cseh király fia, II. Károly főherceg az 1572-ben alakult bécsi spanyol lovas iskola számára egy tenyésztő telepet alapított a császársághoz tartozó Trieszt környéki köves Lipiken, a mai szlovéniai Lipicán. A tenyésztő telep genetikai alapját a középkorban nagyra becsült, kissé nehéz testű, Spanyolországból importált lovak és a kemény természetű hegyi lovak adták. Szerettek volna egy olyan lófajtát kitenyészteni, mely a császári udvarnak megfelel: kiváló, szilárd szervezetű, a pompát, a gazdagságot minden jellegében bemutató lovat. A kezdeteknél használt mének közül nyolc még ma is létező genetikai vonalat alapított, és a tenyésztés ezekre épült. A lipicai ménest kétszer is Magyarországra menekítették a napóleoni háborúk idején, így alakult ki a Mezőhegyesi lipicai jellegű állomány. Ezeket a lovakat 1876-ban Alsószombatfára majd onnan 1912-ben Bábolnára, ezután pedig 1950-ben Szilvásváradra költöztették.
Tulajdonságai
Igen tanulékony, nagyon engedelmes, jó munkakészségű, szilárd szervezetű, ellenálló fajta. Kiváló hintós és kocsiló, emellett a spanyol iskolában hagyományosan használt lófajta. Nemzetközileg igen eredményes fogatsport területén. Általában szürke, de gyakran előfordul fekete, illetve pej is. Marmagassága 155-170 centiméter között mozog. Testfelépítése elegáns. Nyaka magasan illesztett, rövid. Izmos hátú, jól izmolt farú, inkább dongás, mint mély, korrekt lábállású, kemény patájú fajta. Feje jellegzetes kosfej, fülei különlegesen nagyok.
Kisbéri félvér története
A magyar sportló (MSL) a magyar félvér fajták (kisbéri félvér, gidrán, Furioso North Star és nóniusz) és a mezőhegyesi sportló bázisán létrejött ("sport célú magyar félvér") félvér ló. Tenyésztési programja a holsteini, hannoveri, és a KWPN fajták mintájára a teljesítményt állítja a szelekció középpontjába.
A magyar sportló egyedei eredményesen szolgálják ki az egyre nagyobb bázissal rendelkező lovassportokat, túlnyomórészt díjugratásban és militaryban de fogathajtásban is. Ebből a fajtából kerültek ki azok az egyedek, melyek magyar színekben (Kemál-36, Zsizsik) és külföldi lovassal (Yamato (e.:Timpex Corall), Ó-féltíz, Parancs) magyar lóként minősültek és vettek részt olimpiai játékokon.
A Fiatal Lovak Világbajnokságán már több alkalommal szólt a magyar himnusz az MSLT által regisztrált magyar lovak (Colombo, Keve, Timpex Centes) tiszteletére. Magyar sportlovak adják a felnőtt és utánpótlás válogatottaink gerincét. 2013-ban a gyermek válogatott EB bronz érmet szerzett, a négy lóból három (Bognár Jen-Cor, Viador, Kitara) MSL volt. Közülük a Bognár Imre által a hortobágyon felállított Coriander után tenyésztett Bognár Jen-Cor (Coriander-Justboy) Weinhardt Virággal egyéni aranyérmet szerzett.
A fajta kialakulása
1958-62 között a magyar mezőgazdaság szerkezetében döntő jelentőségű változás zajlott le. Az addig alapvetően kisparaszti gazdaságokra alapozott mezőgazdasági termelés nagyüzemivé vált, ami igen nagymértékű létszámcsökkentést eredményezett. Ezzel egyidejűleg megfogalmazódott a megmaradó lóállomány újszerű hasznosításának igénye, a sport, elsősorban a díjugratás eredményességének növelése céljából.
Fenti célnak érdekében Mezőhegyesről az ott kialakult hagyományos fajták (gidrán, Furioso North Star és nóniusz) törzsállományát más ménesekbe telepítették át, és Mezőhegyesen vegyes származású, de túlnyomórészt a sportban kipróbált kancákból egy új sportló ménest alapítottak. Ezeket a kancákat főként holsteini, hannoveri és angol telivér ménekkel fedeztették. A 70-es, majd 80-as években egyre több német, majd holland, belga és francia import mén került a magyar sportlótenyésztésbe, s mára már elmondható, hogy szinte valamennyi Európában elismert sportló vonal képviselői megtalálhatóak a magyar sportló állományban.
A magyar sportló fajta a hagyományos magyar fajtáknak a nyugat-európai sportló fajtákkal folytatott fajta átalakító keresztezésének eredménye.
A Dunántúl délnyugati vidékén a településszerkezeti és földrajzi viszonyok következtében intenzívebb, belterjes mezőgazdaság alakult ki. Ehhez minőségi igaerőre volt szükség. Ezt a célt szolgálták a külföldről behozott hidegvérű, nóri lovak, amelyek az ökröknél gyorsabb, a melegvérű társaiknál pedig nagyobb teherbírásúak. Az eltérő takarmányozási és tenyésztési módok következtében a magyar hidegvérű lovaknak 2 alapvető fajtája terjedt el hazánkban. Zalában a kisebb és mozgékonyabb muraközi, Vas megyében pedig a nagyobb termetű pinkafői. A nóri lovak az egykori Római Birodalom Noricum tartományának területén (ma Karinthia, Salzburg) tenyészett tipikus parádés- és csatalovak. Az első írásos emlékünk a muraközi lóról, 1894-ből, Monostori Károly tollából származik. Ebben már az író, a fajta típusjegyeit kiemelve, egyértelmű lehetőséget látott annak tenyésztésében:
„A muraközi ló éppen amiatt, mert a gyors és a lassú, a kicsi terűt bíró és a nagy terűt vonszolni tudó lovak között mintegy átmenetet képez, rendkívül keresett. Aki ösmeri az európai államok lovait, tudja, hogy van jóval nehezebb, van jóval könnyebb igásló majd mindenütt, de olyan, amely a terűbírást oly gyorsasággal és mozgékonysággal egyesítené, mint a muraközi, s mellé még oly elégülékeny is, nincs.”
A fajta szervezett tenyésztése ennek ellenére csak 1913-ban kezdődött. Belga hidegvérűekkel keresztezték a meglévő állományt, így javítva a fajta küllemi hibáit. A törzskönyvezés 1922-ben indult, de ekkor még egységesen magyar hidegvérűként jegyezték be az egyes tájfajtákat is.
Egészen a XX. Század közepéig folyamatosan nemesítették a magyar állományt, így történt ez röviddel a II. világháborút követően is, amikor belga és francia, ardenni mént hoztak az országba, a háborúban komoly sebeket kapott magyar lótenyésztés megsegítésére.
Az első törzstenyészet 1952-ben Szentgáton alakult. 1953-ban államilag elismert fajta lett a magyar hidegvérű. Mivel igás hasznosítása mindinkább háttérbe szorult, s a 80-as években a hústermelés lépett előtérbe, az állomány nagy részét keresztezték a percheron fajtával, de ez nem mindig vált a magyar hidegvérű hasznára. Ma a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület a fajtafenntartó szervezet. A muraközi tájfajta példányait az Állattenyésztési Kutatóintézet gyűjtötte össze és tenyésztette. 1972-ben elismerték hivatalos magyar fajtaként, de a 80-as évek végén tenyésztése megszűnt, és állománya beleolvadt a magyar hidegvérű állományába.
A muraközi ló napjainkban
Ma, a XXI. Század elején, amikor a legtöbben már rácsodálkozunk egy lovaskocsi látványára, az Őrségi Nemzeti Park munkatársai elhatározták, hogy összegyűjtik azokat az egyedeket, amelyek megfelelnek a muraközi fajta sajátságainak. Céljuk, hogy az általánosan igáslóként használt típust megőrizzék és fenntartsák. Az igazgatóság döntésében 3 fő szempont játszott szerepet: génmegőrzés, erdőművelés lovas közvetítéssel, legelőhasznosítás extenzív állattartással.
A fajta leírása
A magyar hidegvérű lovat kizárólag munkalónak tenyésztették. Így alakult ki a nagy testtömegű, de szilárd szervezetű, mozgékony, hosszabb távra is jól ügető magyar hidegvérű fajta. Jóindulatú, barátkozó természetű, tanulékony. Bottal mért marmagassága méneknél 153-165 cm, kancáknál 150-160 cm. Színe lehet pej, szürke, sárga, fekete és a deres szín különböző változatai.
